Back to top

Élményközpontú OMÉK három helyszínen

A legkiválóbb magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek bemutatója az OMÉK, amely az idén a fiatalokra és az innovációkra fókuszál. A négynapos kiállítás első napját szakmai rendezvényeknek szentelik. Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy az idén 1,2 milliárd forintos költségvetéssel, vidéki társrendezvényekkel együtt szervezik meg a nagyszabású kiállítást szeptember 26-29. között.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba
Közép-Kelet-Európa legkiemelkedőbb mezőgazdasági rendezvénye a miénk, ahol a Kárpát-medence kincseit, hagyományos és korszerű termékeit mutatják be a kiállítók. Várjuk és támogatjuk a határon túli termelők jelentkezését is, hangsúlyozta Nagy István. Az OMÉK nagyon sokszínű rendezvény, célja, hogy élményszerűen mutassa be a mai mezőgazdaságot a nagyközönségnek, kedvet ébresszen a fiatalokban az ágazathoz, valamint érzékeltesse a magyar élelmiszerek biztonságos voltát.

Egyedülálló, hogy az idén két másik helyszínt is bevonnak, ahol a szakmai bemutatkozáson lesz a hangsúly. Bábolnán a gépek, Hódmezővásárhelyen az állattenyésztés lesz a fő téma, míg Budapesten a Hungexpo vásárközpontban a nagyközönséget várják.

Ondré Péter, a rendező Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta, hogy közel ezer kiállító szokott részt venni az OMÉK-on, bemutatva a magyar és határon túli termékek legjavát. Az idén a két legfontosabb célkitűzés az élelmiszeripari innováció bemutatása és a generációváltás elősegítése. Ez a két téma kéz a kézben jár, hiszen ha a fiatalok megismerik, milyen korszerű módszereket alkalmazunk az élelmiszer-gazdaságban, nagyobb kedvük lesz foglalkozni vele. Ugyanakkor a fogyasztói tudatosságot is javítani lehet annak a szemléltetésével, milyen alapanyagokból, hogyan készülnek és mennyire megbízhatóan kerülnek az asztalunkra a magyar élelmiszerek.

Lesz élménygazdaság, ahol kézzelfogható közelségbe kerülnek a látogatók a termeléssel. Ott hangsúlyosan mutatkozik be a hazai kertészet is, ami komoly nemzetgazdasági értéket állít elő, mondta portálunk kérdésére Ondré Péter.

A szakmai programokat az Agrárgazdasági Kutatóintézettel együtt állítják össze, téma lesz a digitalizáció, a fenntarthatóság, a precíziós gazdálkodás, és az említett két fókuszterület.

Az AMC március végéig kedvezményes kiállítási lehetőséget kínál, jelentkezni az omek.amc.hu oldalon lehet, előreláthatólag augusztus közepéig.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csak lánycsibéket keltetnek

Kikelt az az első 150 000 csibe, melyekből csak tojók lesznek. A csibéket egy új technológiája használatával keltették ki, amelynek eredménye az állatbarát nemi meghatározás.

Egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte.

Az ideálisnál kevesebb csapadék valószínű

A héten még marad a mérsékelten meleg idő, pénteken újabb hidegfronttal, az ideálisnál kevesebb csapadékkal. A jövő hét elejétől várható jelentős melegedés, ami tovább gyorsítja a természetes vegetáció és a kultúrnövényeink fejlődését. A talaj fölső rétege sokfelé, főleg az ország középső részén száraz, így a meleg mellé csapadék is kellene, de ebből csak kevés helyen várható kellő mennyiség.

Francia-belga „határvitát” generált a traktorral járó farmer

Egy helyi történelemrajongó az erdőben sétálva vette észre, hogy a két ország közötti határvonalat jelölő kőtömböt 2,29 méterrel elmozdították - adta hírül a BBC News. A belga gazda, akit feltehetőleg zavart a traktor útjában lévő határkő, áthelyezte azt Franciaország területére.

New York nem kér a robot rendőrkutyákból, de a legelőkön még jó szolgálatot tehetnek

Felháborodást váltott ki, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) robotkutyát kezdett használni, ezért a szervezet szerződést bontott a rendőrök által Digidog-nak nevezett robot gyártójával.

Fiatalok szemléletmódja lehet a vállalatok jövője

Az alma materből kikerülő frissdiplomások agráriumban való elhelyezkedése nem kis kihívás elé állítják a fiatalokat. A cégek többsége elvárja a több éves szakmai tapasztalatot és idegennyelv-ismeretet, ugyanakkor a mai világ megköveteli az ifjúság új szemlélet- és gondolkodásmódját, amit a vállalatok a piaci versenyképességben tudnának kamatoztatni.

Tartós és vonzó megjelenés: Indul a Kubota traktor második generációja

A Kubota márka folyamatosan arra törekszik, hogy a legjobb megoldásokat kínálja a felmerülő igényekre. Ennek szellemében vezeti be a japán gyártó két teljesen új kompakt traktor-szériáját a piacra. Mindkét új gépcsalád az V. fokozatú emissziós szabványnak megfelelő Kubota motorokkal van felszerelve, a karosszéria és a kezelőfedélzet pedig friss, vonzó megjelenést kapott.

Irány az agrár! – A felsőoktatás szerepe az innovációban

A felsőoktatás innovációban betöltött szerepéről szervez online beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NAK TechLab programja keretében.

Magyar esélyek a növekvő kóser piacon

Magyarország egyik legsikeresebb külgazdasági területe évek óta az élelmiszeripari export, amelynek növelése a magyar kormányzat kiemelt célja. Ennek jegyében szervezett online fórumot a Tel-Avivi Magyar Nagykövetség. Az esemény zárszavát Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta.

Magyarországra került a 300 ezredik SULKY műtrágyaszóró

Az AXIÁL Kft. forgalmazhatta a SULKY 300 ezredik műtrágyaszóróját. Az XT 130 ECONOV-ot Umenhoffer Péter marketingigazgató adta át Bodorics Pálnak, a Répcevölgye 2001 Kft. ügyvezető igazgatójának.