Back to top

Még nem kell félniük a hétvégi fagyoktól a gyümölcstermesztőknek

Aggódnak a gyümölcstermesztők. A héten volt olyan nap, amikor 15-17 C-fokot is mértek, de napközben országszerte is 8-10 C-fok körül alakult a hőmérséklet. A hétvégére viszont erős lehűlést jeleztek a meteorológusok. A bogyós gyümölcsök már elkezdtek hajtani, mi lesz így a növényekkel – kérdeztük Ledó Ferenctől FruitVeB elnökétől.

A meleg hatására egyértelműen éled a természet, és ennek már látható jelei is vannak. A bogyós gyümölcsöknek azonban ez a fagy nem fog ártani, mert másként reagálnak a hidegre, nem a már megindult rügyből fogják majd a virághajtást hozni. A bogyósoknak, egy esetleges áprilisi fagy okozhat majd gondot, ez azonban még messze van - mondja Ledó Ferenc.

Inkább most a csonthéjasok, a kajszi és az őszibarack, a korai cseresznye, mandula miatt kell aggódni. A meleg beindította a rügyeket, és - főleg a déli vidékeken - egy komolyabb fagy már jelentősebb rügykárosodást okozna.

Ha tovább marad ez a meleg, az a helyzet alakulna ki, mint tavaly, hogy nem a téli fagy okoz problémát, hanem a február végi hideg.

Az almafélékkel még egyáltalán nincs gond, azok olyan nyugalmi állapotban vannak, hogy akár a mínusz 20-25 C-fokot is kibírnák. A meggy sem indult még be, ezt sem kell félteni. Inkább majd a február végi, március eleji fagyokat kellene megúszni, akkor már nem szabadna nagyon hidegnek – mínusz 15 C-fok, illetve ez alatti fagynak - jönnie.

Az elnök szerint a mostani hétvégére jelzett mínusz 10 C-fok körüli hideg jól is jöhet a nagy gyümölcstermelőknek, mert legalább egy kicsit visszafogja a vegetációt.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elfagyott a szőlő a Mosel mentén

Május első hétvégéjén erősen fagyott a Mosel, a Saar és a Ruwer folyókat övező borvidékeken, egyes termesztőknél akár százszázalékos is lehet a kiesés – számolt be róla a topagrar.com.

Hasznos kerti trükk, amit egy virágkiállításról neveztek el

Hallott már ön a Chelsea-metszésről? Ha igen, akkor valószínűleg tudja, hogy miért pont egy londoni városrészről nevezték el, ha viszont nem, akkor érdemes megismernie, mert most van itt az ideje.

A szőlőperonoszpóra

A szőlőskertekben rendszerint május közepétől kezdik meg a rendszeres növényvédelmet a szőlőperonoszpóra ellen. E betegség csapadékos években a szőlő legveszélyesebb károsítója. Járványszerű fellépése gyakran igen súlyos károkat okoz.

A repce bizonytalan jövője

A repce a méhcsaládok számára remek virágpor- és nektárforrás. Ugyanakkor marcipánszerű íze miatt közkedvelt a méze is. A német méhészújság arról számol be, hogy a repce termésterülete a tavalyihoz képest 25%-al esett vissza. Ennek oka a repce termesztésének egyre nehezebb körülményei között keresendő: aszály/hidegbetörés, továbbá a pálmaolajból készült biodízel behozatali vámjának megszűnése.

Idén is lesznek dísznövény és kertművészeti napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyparkban

Idén 15. alkalommal rendezi meg a Károlyi József Alapítvány az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat május 31. és június 2. között a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában, amelynek programjában kiállítás, vásár és konferencia is szerepel.

Aránytalan beavatkozás Xylella fastidiosa ellen?

Valencia autonóm tartomány vezetése kérelmet nyújtott be az alicantei bírósághoz, hogy a fölszámolási program keretében két magánbirtokon kivághassák a Xylella fastidiosa baktériummal érintett olajfákat.

Kisebb területen termesztenek zöldséget

Az idén jelentősen csökken a zöldségtermő terület, de a szakmai szövetség szakértője szerint ez nem okoz drasztikus változást a hazai piacon, hacsak nem szól közbe az időjárás.

A Balaton élővilága meg tud birkózni a klímaváltozással

Az európai tavakat érintő problémákról és a megoldási lehetőségekről tanácskoztak hétfőn Balatonfüreden. Az előadók egyetértettek abban, hogy a klímaváltozásra fel kell készülni, következményeit orvosolni kell.

A kukorica vitalitási teszt módjai

Közép-Európa néhány északabbra fekvő térségében május elején a hőmérséklet -4 C fok alá süllyedt. A gazdák a közösségi oldalakon cserélnek képet a különböző mértékben károsodott kukoricájukról. Egymást kérdezik, hogy ilyen esetben a kukorica képes-e regenerálódni?

Növényvédelmi előrejelzés – rendezkedjünk be a folyamatos védekezésre

Védjük almafáinkat a lisztharmattól, de a csapadék miatt már a varasodásra is figyeljünk. A különféle gyümölcsmolyok rajzását érdemes feromoncsapdával nyomon követni, de sokszor szinte lehetetlen elkülöníteni az egyes nemzedékeket, ezért folyamatos védekezésre kell fölkészülni. És ne feledkezzünk meg a meggymagfúró ormányosról sem, amely ebben az időszakban rakja tojásait a kis terméskezdeménybe.