Back to top

Több mint 5 millió forintot ért a juhászkutya

Az Egyesült Királyságban rekord összegért kelt egy dolgozó juhászkutya szuka North Yorkshireben, egy aukción. Egy amerikai licitáló 14700 angol fontot ajánlott érte, ami körülbelül 5,4 millió forint.

A kutyát Emma Gray, Northumberlandi juhtenyésztő és média szereplő bocsátotta árverésre február 22-én. A Brenna névre hallgató kétéves, háromszínű, szuka aktívan dolgozó terelőkutya.

Emma Gray és Brenna
Emma Gray és Brenna
Emma Gray a National Trust Fallowlees Farmján egy 400 állatot számláló juhállományért felel Morpetben. 13 éves kora óta foglalkozik kutyákkal, és ő volt az első nő, aki megnyerte a négy évtizedes múltra visszatekintő Northumberland Sheepdog Trials League terelőversenyt.

Már az aukció kezdete előtt is óriási volt az érdeklődés Brenna iránt, és az Egyesült Államokból érkező telefonálók mindent megtettek egymás túllicitálásáért. A végső győztes Dr. Pamela Helton, marylandi gazdálkodó volt, aki az USA-ban a border collie kiképzők egyesülete által szervezett versenyekért felel az államok keleti és közép-nyugati vidékén.

A kutya végül 14700 angol fontért kelt el, mely nagyjából 5,4 millió forint. Ezzel az összeggel kis híján megdöntötte a Skipton Árverési Csarnok korábbi rekordját. 2016-ban 14805 fontért kelt el egy juhászkutya kan. A szukák között azonban rekordernek számít a most eladott jószág.

A nyertes elmondta, hogy nagy tervei vannak Brennával. Elsősorban a saját gazdaságában fog dolgozni, illetve terelőversenyeken szeretné indítani. Emellett szeretné, ha már vemhesen érkezne hozzá a szuka, ehhez keresi a potenciális párt számára.

Amellett, hogy Brenna számtalan versenyen bizonyított már, tenyésztési oldalról is kiváló vérvonalat képvisel. Apja a legendás walesi Aled Owen által tenyésztett nemzeti és nemzetközi nagybajnoki címmel is rendelkező Llangwm Cap.

Brennáról az alábbi videót tette közzé gazdája az aukciót megelőzően:

Brenna for sale 22 Feb 2019

 

Forrás: 
www.farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tüntetnek az élőállat-szállítás ellen

Eddy Wax, brit újságíró, a politico.eu mezőgazdasági és élelmiszeripari szabályozással foglalkozó újságírója tette közzé, hogy parlamenti képviselők és aktivisták az élő állatok szállítása ellen kampányolnak Brüsszelben, közvetlenül a húspiac mellett.

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (I. rész)

2020 egy kihívásokkal teli évtizedet indított el. Az emberek élete komoly változáson ment keresztül egy globális világjárvány megjelenésével, és ezzel együtt bizonyos élelmiszerekből hiány is fellépett. Sajnos az élelmiszerhiány a világ számos országában folytatódott, és úgy tűnik, hogy a jövő évben sem lesz még vége…

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.

A juhtej hasznos a szervezetnek és szépít is

A juhtej ritkán található dobozokban vagy üvegekben, azonban gyakran megtalálható számos termékben, például sajtokban, túróban, arckrémekben és szappanokban is. De érdemes – e juhtejet fogyasztani?

Telivér-utánpótlás Dióspusztáról

A versenyistállókba szeptembertől folyamatosan érkeznek a másfél éves telivérek, akik a következő generációt képviselik jövőre a lóversenypályákon. A német, angol, francia és ír importok mellett meghatározó szerepet játszanak a magyar tenyésztésű lovak.

A tönk szélén a sertéstartók

Úgy tűnik, a sertéstartóknál – és más állattartóknál is – betelik a pohár. Sokan válaszút előtt állnak, folytassák-e, vagy inkább hagyjanak fel az állattartással? Többek közt ez derült ki a MOSZ sertéstenyésztő tagozatának legutóbbi ülésén, amiről már tudósítottunk.

A Mancs őrjárat szállítja az almát

Aligha van olyan óvodás és kisiskolás, aki ne ismerné a Mancs őrjárat cuki problémamegoldó kutyáit, telitalálatnak tűnik tehát a dél-tiroli Melinda almatermesztő konzorcium legújabb ötlete, amellyel ennek a korosztálynak a gyümölcsfogyasztását szeretnék felturbózni.

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.