Back to top

Több mint 5 millió forintot ért a juhászkutya

Az Egyesült Királyságban rekord összegért kelt egy dolgozó juhászkutya szuka North Yorkshireben, egy aukción. Egy amerikai licitáló 14700 angol fontot ajánlott érte, ami körülbelül 5,4 millió forint.

A kutyát Emma Gray, Northumberlandi juhtenyésztő és média szereplő bocsátotta árverésre február 22-én. A Brenna névre hallgató kétéves, háromszínű, szuka aktívan dolgozó terelőkutya.

Emma Gray és Brenna
Emma Gray és Brenna
Emma Gray a National Trust Fallowlees Farmján egy 400 állatot számláló juhállományért felel Morpetben. 13 éves kora óta foglalkozik kutyákkal, és ő volt az első nő, aki megnyerte a négy évtizedes múltra visszatekintő Northumberland Sheepdog Trials League terelőversenyt.

Már az aukció kezdete előtt is óriási volt az érdeklődés Brenna iránt, és az Egyesült Államokból érkező telefonálók mindent megtettek egymás túllicitálásáért. A végső győztes Dr. Pamela Helton, marylandi gazdálkodó volt, aki az USA-ban a border collie kiképzők egyesülete által szervezett versenyekért felel az államok keleti és közép-nyugati vidékén.

A kutya végül 14700 angol fontért kelt el, mely nagyjából 5,4 millió forint. Ezzel az összeggel kis híján megdöntötte a Skipton Árverési Csarnok korábbi rekordját. 2016-ban 14805 fontért kelt el egy juhászkutya kan. A szukák között azonban rekordernek számít a most eladott jószág.

A nyertes elmondta, hogy nagy tervei vannak Brennával. Elsősorban a saját gazdaságában fog dolgozni, illetve terelőversenyeken szeretné indítani. Emellett szeretné, ha már vemhesen érkezne hozzá a szuka, ehhez keresi a potenciális párt számára.

Amellett, hogy Brenna számtalan versenyen bizonyított már, tenyésztési oldalról is kiváló vérvonalat képvisel. Apja a legendás walesi Aled Owen által tenyésztett nemzeti és nemzetközi nagybajnoki címmel is rendelkező Llangwm Cap.

Brennáról az alábbi videót tette közzé gazdája az aukciót megelőzően:

Brenna for sale 22 Feb 2019

 

Forrás: 
www.farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészet a Buckfasti Apátságban

Ádám testvér könyve, a Méhészet a Buckfasti Apátságban 1975-ben jelent meg először angol nyelven, és több mint ötven év munkásságát öleli fel. Ahogyan a szerző fogalmaz: „Ez a könyv nem egy használati útmutató, hanem apátsági méhészkedésünk általános leírása”.

Sertéságazat - drámai fél évre számíthatunk

Szakértők szerint még az is elképzelhető, hogy nyárra sertéshúsból hiány lesz, hisz minden jelentős sertéstermelő ország visszafogta a termelést. Hazánkban már számos termelő hagyott fel a sertéstartással, de még mindig azt prognosztizálják, hogy minden negyedik-ötödik sertéstartó hagyja abba a termelést.

Sokkal kevesebb antibiotikumot használnak az EU-ban

Az állategészségügyi célra felhasznált antimikrobiális készítmények forgalma 43,2 százalékkal csökkent 2011-hez képest az Állategészségügyi Antimikrobiális Fogyasztás Európai Felügyelete (ESVAC) jelentése szerint. A felügyelet több mint egy évtizede gyűjti az adatokat Európa országaiban.

Az igazi állattenyésztő optimista

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állattenyésztésben leginkább csak rosszat lehet elmondani 2021-ről – legalábbis ami a külső körülményeket illeti. Zászlós Tiborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével végigvettük, milyen éve volt és milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a termelőknek a mögöttünk hagyott esztendőben.

Véget kell vetni a macskák öldöklésének

A házi macskák lassan szó szerint elözönlik a világot. Ivartalanítási korlátozás nélkül globálisan jelentős szaporulattal számolhatunk, aminek egyenes következménye az énekesmadarak és kisemlősök állományainak drasztikus csökkenése. Angliában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is vészes a helyzet, a problémára minél előbb intézkedésekre lesz szükség.

Afrikai sertéspestis 2022. január

Magyarországon eddig kizárólag vaddisznóban igazolt az ASP vírus, de világszerte gondokat okoz. Európa számos országában jelent már meg a házisertés-állományokban is. Decemberben 6 európai országból is jelentették az ASP megjelenését állattartó gazdaságokban. Világkörkép 2022 január elején.

Embert fertőzött a madárinfluenza Angliában

A brit egészségügyi hatóság (UKHSA) csütörtökön közölte, hogy Délnyugat-Angliában kimutatták a madárinfluenza fertőzést emberben is. Hozzátették, hogy az érintett szoros kapcsolatban állt fertőzött madarakkal, és nincs bizonyíték a továbbterjedésre.

Megváltozik a borok ízvilága

Aki borokba szeretne fektetni, különösen a klasszikusnak számító régiókból származó tételekbe, annak most kell cselekednie. A klímaváltozás miatt ugyanis a jövőben átalakul a borok ízvilága, figyelmeztetnek a szakértők.

Antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium fejlődött ki sünökön

Antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium fejlődött ki sünök bőrén természetes módon, egy gomba és egy baktérium közötti harc eredményeként.

Törvényes családtagokká válnak a háziállatok

A polgári törvénykönyv reformja kapcsán a háziállatok is több jogot kapnak Spanyolországban.