Back to top

Több mint 5 millió forintot ért a juhászkutya

Az Egyesült Királyságban rekord összegért kelt egy dolgozó juhászkutya szuka North Yorkshireben, egy aukción. Egy amerikai licitáló 14700 angol fontot ajánlott érte, ami körülbelül 5,4 millió forint.

A kutyát Emma Gray, Northumberlandi juhtenyésztő és média szereplő bocsátotta árverésre február 22-én. A Brenna névre hallgató kétéves, háromszínű, szuka aktívan dolgozó terelőkutya.

Emma Gray és Brenna
Emma Gray és Brenna
Emma Gray a National Trust Fallowlees Farmján egy 400 állatot számláló juhállományért felel Morpetben. 13 éves kora óta foglalkozik kutyákkal, és ő volt az első nő, aki megnyerte a négy évtizedes múltra visszatekintő Northumberland Sheepdog Trials League terelőversenyt.

Már az aukció kezdete előtt is óriási volt az érdeklődés Brenna iránt, és az Egyesült Államokból érkező telefonálók mindent megtettek egymás túllicitálásáért. A végső győztes Dr. Pamela Helton, marylandi gazdálkodó volt, aki az USA-ban a border collie kiképzők egyesülete által szervezett versenyekért felel az államok keleti és közép-nyugati vidékén.

A kutya végül 14700 angol fontért kelt el, mely nagyjából 5,4 millió forint. Ezzel az összeggel kis híján megdöntötte a Skipton Árverési Csarnok korábbi rekordját. 2016-ban 14805 fontért kelt el egy juhászkutya kan. A szukák között azonban rekordernek számít a most eladott jószág.

A nyertes elmondta, hogy nagy tervei vannak Brennával. Elsősorban a saját gazdaságában fog dolgozni, illetve terelőversenyeken szeretné indítani. Emellett szeretné, ha már vemhesen érkezne hozzá a szuka, ehhez keresi a potenciális párt számára.

Amellett, hogy Brenna számtalan versenyen bizonyított már, tenyésztési oldalról is kiváló vérvonalat képvisel. Apja a legendás walesi Aled Owen által tenyésztett nemzeti és nemzetközi nagybajnoki címmel is rendelkező Llangwm Cap.

Brennáról az alábbi videót tette közzé gazdája az aukciót megelőzően:

Brenna for sale 22 Feb 2019

 

Forrás: 
www.farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Mancs őrjárat szállítja az almát

Aligha van olyan óvodás és kisiskolás, aki ne ismerné a Mancs őrjárat cuki problémamegoldó kutyáit, telitalálatnak tűnik tehát a dél-tiroli Melinda almatermesztő konzorcium legújabb ötlete, amellyel ennek a korosztálynak a gyümölcsfogyasztását szeretnék felturbózni.

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.

Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők

A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.

Tök veszélyes

Ne a sertésekkel etessék meg a halloweeni tökfaragásból származó hulladékot, figyelmeztették közös közleményben a sertéstartókat a brit Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium, az Állat- és Növény­egészségügyi Hivatal, valamint az angol sertésszövetség és az állatorvosok.

Haszonállat-védelem és nagyragadozók

Hazánk területén már tartósan újra megtelepedett Európa egyik csúcsragadozója, a farkas. Több zempléni gazdálkodó – szarvasmarha- és juhtenyésztők – állományában okoztak már kárt e nagyragadozók.

Egy hosszú folyamat eredménye

A Bold Agro Mezőgazdasági Kft. Magyarország egyik leghatékonyabb sertéstenyésztő, valamint növény- és gyümölcstermesztő agrárvállalkozása, mely immár 30 éve elkötelezett a hatékony és felelős mezőgazdasági termelés mellett. Mivel a vállalkozás több ágazatban is érdekelt, ezért nem könnyű a generációváltás, de a Szabó család megfelelő megoldást talált minderre.

Üzleti és mezőgazdasági ismereteket tanulnak a gazdálkodó hölgyek

Elindult a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat által kezdeményezett és a Magyar Női Unió szervezésében megvalósuló „TalentA Magyarorország-2021 Oktatási és támogatási program”, amely 24 női gazdálkodónak nyújt lehetőséget vezetői készségeik, üzleti és mezgazdasági ismereteik fejlesztésére.

Befogták a Bükkben kóborló szervált

Az elmúlt napokban több helyen is megjelent a hír, miszerint szervált láttak - sőt, videóztak - a Bükkben. Az Afrikában őshonos macskaféle viselkedéséből is látszott, hogy korábban fogságban tartották, ahonnan vagy megszökött, vagy szabadon engedték.

Immunerősítés kutyáknak

A hideg, nyirkos idő négylábú barátainkat ugyanúgy megviseli, ahogyan minket, embereket. Számukra is jól jön egy kis extra támogatás ilyenkor, különösképpen azért, mert az időjárási viszontagságokon túl is jócskán kijut nekik a kellemetlen behatásokból: kórokozók, vegyszerek, gyógyszerek, sugárzás, stressz, stb.

Ír farmerek tiltakoztak a KAP ellen Dublinban

Az Ír Farmerek Szövetségének (IFA) elnöke, Tim Cullinan szerint azért vonultak a fővárosba, hogy hangsúlyozzák a mezőgazdaság jelentőségét az ír gazdaságban, és határozott üzenetet küldjenek a kormányzatnak arról, hogy le kell ülniük a farmerek választott vezetőivel az ágazati tervekkel elkészítése érdekében.