Back to top

Több mint 5 millió forintot ért a juhászkutya

Az Egyesült Királyságban rekord összegért kelt egy dolgozó juhászkutya szuka North Yorkshireben, egy aukción. Egy amerikai licitáló 14700 angol fontot ajánlott érte, ami körülbelül 5,4 millió forint.

A kutyát Emma Gray, Northumberlandi juhtenyésztő és média szereplő bocsátotta árverésre február 22-én. A Brenna névre hallgató kétéves, háromszínű, szuka aktívan dolgozó terelőkutya.

Emma Gray és Brenna
Emma Gray és Brenna
Emma Gray a National Trust Fallowlees Farmján egy 400 állatot számláló juhállományért felel Morpetben. 13 éves kora óta foglalkozik kutyákkal, és ő volt az első nő, aki megnyerte a négy évtizedes múltra visszatekintő Northumberland Sheepdog Trials League terelőversenyt.

Már az aukció kezdete előtt is óriási volt az érdeklődés Brenna iránt, és az Egyesült Államokból érkező telefonálók mindent megtettek egymás túllicitálásáért. A végső győztes Dr. Pamela Helton, marylandi gazdálkodó volt, aki az USA-ban a border collie kiképzők egyesülete által szervezett versenyekért felel az államok keleti és közép-nyugati vidékén.

A kutya végül 14700 angol fontért kelt el, mely nagyjából 5,4 millió forint. Ezzel az összeggel kis híján megdöntötte a Skipton Árverési Csarnok korábbi rekordját. 2016-ban 14805 fontért kelt el egy juhászkutya kan. A szukák között azonban rekordernek számít a most eladott jószág.

A nyertes elmondta, hogy nagy tervei vannak Brennával. Elsősorban a saját gazdaságában fog dolgozni, illetve terelőversenyeken szeretné indítani. Emellett szeretné, ha már vemhesen érkezne hozzá a szuka, ehhez keresi a potenciális párt számára.

Amellett, hogy Brenna számtalan versenyen bizonyított már, tenyésztési oldalról is kiváló vérvonalat képvisel. Apja a legendás walesi Aled Owen által tenyésztett nemzeti és nemzetközi nagybajnoki címmel is rendelkező Llangwm Cap.

Brennáról az alábbi videót tette közzé gazdája az aukciót megelőzően:

Brenna for sale 22 Feb 2019

 

Forrás: 
www.farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Valódi problémára valódi megoldás

A robotfejésre alkalmatlan tehenek jelenleginél értékteremtőbb és jövedelmezőbb hasznosításának modelljét dolgozta ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idei egyetemi ötletversenyének győztes csapata.

A Hungarikum-pályázaton 930 millió forintot ítélt oda az Agrárminisztérium

A Hungarikum 2022 pályázaton 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesül három területen - közölte V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa sajtótájékoztatón Budapesten kedden.

Újra terjed hazánkban a madárinfluenza

Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján kedden.

Indul a csibeszezon

Van jó minden rosszban, tartja a mondás. Sokan vitatkoznak ezzel a megállapítással, ám az tény, hogy amikor 2020 tavaszán ezt a régiót is elérte a pandémia, a határok lezárása miatt a csirke előnevelésével foglalkozó kárpátaljai gazdák nagy része nem tudta beszerezni a keltetéshez szükséges tojást.

Bukhatja a brit sertéshúst a Tesco, ha nem hajlandó többet fizetni

Nagy-Britanniában a sertéstenyésztők arra figyelmeztetik a Tesco-t, hogy ha nem fizet többet a sertéshúsért, elveszítheti a brit beszállítóit.

Bűncselekmény-e a fölösleges laborállatok leölése?

Németország azt mérlegeli, hogy bűncselekmény-e a felesleges laboratóriumi állatok selejtezése. Miközben az ügyészek megvitatják az állatvédő csoportok panaszait, a laboratóriumok azon vannak, hogy csökkentsék a feleslegesen megszülető állatok mennyiségét.

Egy amerikai család befogadott egy kóbor kiskutyát, amelyről kiderült, hogy kojot

Egy massachusettsi család befogadott egy útszélen kóborló, rossz állapotban lévő kiskutyát, amikor azonban állatorvoshoz vitték, az gyorsan megállapította, hogy nem kiskutyát, hanem prérifarkas-kölyköt találtak - közölte a barnstable-i Cape Wildlife Center vadvédelmi központ.

Összhang ember és állat között

Hódmezővásárhelyen, a Ifjú Holstein-tenyésztők XXIV. Országos Felvezető Versenyén 7 fiatal mérte össze a tudását. Az idei győztes duplázott, és bemutatkozott a verseny történetének egyik legfiatalabb, mindössze 10 éves versenyzője is.

Baromfi farmra vagy istállóba

Nem minden baromfi érzi jól magát, ha kirakjuk a tyúkudvarba. Az intenzív termelésre kitenyésztett fajtákat csak istállóban, megfelelő fűtés-hűtés mellett szabad tartani, mert ezek az állatok nem szeretnek kapirgálni. Akkor érzik jól magukat, ha evés-ivás után pár lépés után letottyannak és pihennek.

Furioso Fesztivál

A furioso-north star igen sokoldalú, jól használható fajta. Elsőrangú díjugrató, díjlovagló, de a mezőgazdaságban is megállja a helyét. Jól teljesített régen egy módos gazdánál az ekét húzva ugyanúgy, mint a szekér, illetve kocsi elé fogva. Tenyésztői pedig igyekeznek a mezőhegyesi fajta régi dicsőségét visszahozni.