Back to top

Bizonyított a jégkármérséklő-rendszer

Tavaly a rendkívüli időjárás ellenére az összes mezőgazdaságikár-bejelentésen belül éves szinten harmadára csökkent a jégkár aránya a jégkármérséklő-rendszer üzembe állításával.

Jelenleg Magyarországon 986 darab (222 automata és 764 manuális) talajgenerátorból álló hálózat működik, miután 2018. május elsejével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elindította a jégkármérséklő-rendszert.

A hálózat egy rendkívülinek tekinthető évben kezdte meg működését, hiszen a májustól szeptemberig tartó időszakban több zivataros nap volt, mint az elmúlt években.

Tavaly nyáron a megszokottal ellentétben a csapadék döntő többsége helyi kialakulású zivatarokhoz kapcsolódott. Magyarországra általában a csapadék-utánpótlás a határon túlról érkezik, és az esetek többségében átvonul az országon. Az elmúlt nyári időszakban nem ez volt jellemző, hiszen június végétől egészen augusztus közepéig a határon túlról nem érkezett számottevő csapadék-utánpótlás. Ezáltal a zivatarok, az országhatárainkon belül alakultak ki. a magas hőmérséklet hatására a talajból a nedvesség a légkörbe került, ami később csapadék formájában kilométerekkel távolabb hullott a talajra.

Ennek a jelenségnek köszönhető, hogy Magyarország nagy részén egyszerre fordultak elő zivatarok és aszály is 2018-ban. Az ország jelentős részén hullott számottevő csapadék, viszont egyes területek szinte teljesen kimaradtak.

Összességében elmondható és kiemelendő, hogy a köztestület nem „jégmentesítő”, hanem jégkármérséklő-rendszert üzemeltet, amelynek működtetésével csökkenthető az átlagos végső jégszem mérete.

A fokozott védekezés ellenére az ország néhány pontján természetesen hullott jégeső, hiszen nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető lenne ez az idő-járási jelenség.

A témával kapcsolatban nyilatkozott a Kelet-Magyarország napilapnak dr. Apáti Ferenc csengeri almásgazda, a Debreceni Egyetem docense.

– Az ezüst-jodidos, talajgenerátoros rendszer nincs negatív hatással a csapadék mennyiségére. Sőt, fizikájából eredően inkább a csapadék mennyiségét kellene növelnie. Ugyanis csapadék létrejöttéhez – többek között – két alapvető dolog kell a légkörben: elegendő vízpára megléte és elegendő kondenzációs mag jelenléte.

Ha a légkörben nincs elég vízpára, vagy nincs elegendő kondenzációs mag, akkor nem lesz eső, mivel mindkettő együttes elégséges jelenléte szükséges az esőképződéshez.

Kondenzációs mag lehet minden, amire a víz kicsapódhat a légkörben, mint apró porszem, kristályok, s a többi. Az ezüst-jodid pont olyan kristályszerkezetű anyag, amire a vízcseppek kicsapódhatnak, vagyis ha netán azért nem lenne eső, mert nincs elegendő kondenzációs mag a légkörben, akkor ez pont a kondenzációs magvakat pótolja. Pont ezt a tulajdonságát lehet használni jégképződés mérséklésére, mert a zivatarfelhővel több kisebb jégszemet gyártatunk le a kevesebb nagyobb jégszem helyett, mivel az adott vízpáramennyiség nagyobb mennyiségű kondenzációs magon fog kicsapódni. Így összességében alaptalan a félelem, hogy emiatt a rendszer miatt volt tavaly aszály. És még egy adalék: egész Európában nagyon nagy aszály volt tavaly, sőt, mi még elég jól megúsztuk, mert június első felében számottevő csapadékokat kaptunk. Európa sok más részén nagyobb szárazság volt, mint nálunk – mondta.

Forrás: 
NAKlap/Kelet-Magyarország

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Melegedő, nagyrészt száraz idő segíti a mezőgazdasági munkákat

Sokfelé átnedvesedtek a talajok a múlt hét második felében, de a csapadék záporos, zivataros jellegéből adódóan továbbra is maradtak igen száraz területek az országban. A hűvös idő után a héten eleinte csak kis mértékben, majd a hét második felében határozottabban melegszik az idő, amire az érésben lévő gyümölcsöknek és a kapás növényeknek egyaránt nagy szüksége van.

Változhat a népszerű magyar gyümölcs szezonja

Kiváló lett idén a kajszibarack termés: a minőség és a mennyiség is nagyon kedvező – mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Beérett a hazai hagyma, az ára pedig rekordokat döntöget

A mezőgazdasági termelői árak tekintetében az idei rekor­der alighanem a vörös­hagyma. Majdnem dupla pénzt kérnek érte a piacon a tavaly ilyenkori árához képes.

Hízómarhák hűtése kánikulában - Olaszországi tapasztalatok

Az éghajlatváltozás egyre gyakoribb és hosszabb ideig tartó, nagy hőséggel járó napokat hoz magával. Ez hatással van a hízóállatok teljesítményére: a termelés csökken, amint a hőmérséklet meghaladja a 25 °C-os küszöböt.

Jövő héttől mindenhol lesz hazai görögdinnye

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A magyar dinnyetermesztők igazodtak a vevői igényekhez és a klimatikus változásokhoz: még szeptember közepén is lesz friss dinnye a piacon, illetve például magszegény és mini dinnyék színesítik a kínálatot.

Öntözéses plakát segít eligazodni a vízjogi engedélyezési eljárásokban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a hatályos jogszabályoknak megfelelően aktualizálta az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárásokat összefoglaló útmutatóját. A NAK az öntözni kívánó termelők számára ezzel is átláthatóbbá teszi az engedélyhez szükséges alapvető lépéseket.

Hat tonnát várnak hektáronként Mezőhegyesen

A korábbi 7-8 tonnás hektáronkénti termásátlag helyett csak mintegy 6 tonnás búzatermést várnak egy hektárra vetítve Mezőhegyesen. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta: az őszi és téli aszály után arrafelé már későn érkezett a csapadék.

Idén is színvonalas programokkal készülnek a szervezők a Bábolnai Gazdanapokra!

Idén szeptember 5. és 8. között, az OMÉK társrendezvényeként tartják meg a 32. Bábolnai Gazdanapokat, amelyre minden eddiginél sokszínűbb szakmai programokkal készülnek a szervezők - hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.

Négy nap tömény bikavér

Közel harminc borászat százhúsznál is több bora, tizenegy étterem harmincegy ételkülönlegessége és számtalan ingyenes koncert egy páratlan hangulatú környezetben, az egri Érsekkertben, ez lesz az idei Bikavér Ünnep

Hűvösebb, de ideális idő lesz az aratáshoz

A hétvégi kánikula után a héten több hullámban az eddiginél hidegebb levegő érkezik fölénk, és a hét első felében az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időre van kilátás. Csapadék eleinte délen, majd csütörtökön északkeleten zavarhatja az aratást. Péntektől kissé melegszik az idő, majd a hétvégén többfelé várhatók záporok, zivatarok.