0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Rózsafanatikusok figyelem!

A Magyar Rózsatársaság jóvoltából március 23-án a történelmi kertek fejlődésének néhány kulisszatitkába, illetve az események „rózsás” vonatkozásaiba pillanthatnak be a rózsák megszállottjai – és persze mindenki, aki érdeklődik a téma iránt –, majd a tavasz és a nyár folyamán szervezett kertlátogatásokon lehet részt venni határon innen és túl. A fókuszban természetesen mi más lenne, mint a rózsa.

Minden rózsa- és kertbarátot szeretettel vár a Magyar Rózsatársaság a következő összejövetelére, melynek keretében

a történelmi kertek fejlődését és annak a hazai kertekre gyakorolt hatását, valamint a magyar kertek történelmi és történeti fejlődését járják körül, kitekintve napjaink kertjeire is.

Az előadó Törőcsik Zoltánné lesz, a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola nyugalmazott igazgatója. A helyszín az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. rózsakertjéről is ismert telephelye (Budapest, 1223 Park utca 2.), az előadás március 23-án (szombaton) 9.30-kor kezdődik.

Mindössze annyit kérnek a szervezők, hogy a tervezhetőség érdekében a rozsatarsasag@gmail.com címen jelezze mindenki a részvételi szándékát.

 

Előadás ezen a tavaszon már nem lesz több, azonban április végén megkezdődik a kertlátogatások szezonja. A tavasz folyamán a Zsohár évelőkertészet és a Szombathelyen tartott Herényi Virágút (április 27., esetleg 28. is); valamint a gödöllői Gergely Faiskola és Kükedi Mónika péceli kertje (május 18.) van tervben, majd június 8-án „Súlypontban a törzses rózsák” mottóval Bécsbe utazik a társaság a Volksgartent meglátogatni, június 26–29. között pedig ausztriai és dél-németországi körút a terv, a célpontok a Sarastro évelőkertészet, Weihenstephan, illetve a Gaissmayer évelőkertészet. Szeptember 7-én a badacsonyörsi Folly arborétum különleges nyitvatermői, valamint a 2017-es Virágos Magyarország verseny kategóriagyőztes városa, Balatonfüred zöldfelületei között lehet szakértő vezetéssel elmélyedni, október 12-én pedig a Szarvasi Arborétum meglátogatásával szárul a rózsás kertszezon.

Akit érdekelnek a részletek, az a rozsatarsasag@gmail.com címre írhat további információért, vagy a www.magyarrozsatarsasag.blogspot.com honlapon olvashat bővebben a hazai kert- és rózsakultúra színvonalának emelését zászlójára tűző társaságról, illetve programjairól.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu