A lótenyésztésben klasszikusan február 15-tel indul a fedeztetési szezon, és tart július 15-ig. (Ez alól az angol telivér jelent kivételt. Ennek oka, hogy a telivérek fiatalon kezdik meg a versenyzést, amikor akár néhány hónap korkülönbség is számít. Ezért a telivértenyésztők arra törekednek, hogy a csikó minél korábban megszülessen egy naptári éven belül.)
Ló elli a csikót, de a zab az anyja – tartja a mondás. Napjainkban ettől némileg eltért a gyakorlat, és leginkább az a szemlélet alakult ki, hogy mindegy, mikor van a csikó, csak legyen. Így van ez azért, mert a tenyészkancáknak már általában nem kell dolgozni, a legelő pedig sajnos csak a kiváltságosak lehetősége, a legtöbb csikó karámban nő fel. Ennek ellenére a természetet nehéz becsapni, és a kancák legintenzívebb sárlásai a tavaszi hónapokra esnek, a nyári nagy melegben az ivari működés alább hagy. Ősszel aztán a hőség és a napfényes órák számának csökkenésével együtt elkezdenek az üresen maradt kancák sárlani, és van egy őszi idény is, hagyományosan szeptember-október hónapokban.
– de „hát csak ne álljon már az a kanca üresen, ha eszik egész évben, és semmit sem csinál!” Az ilyen szemléletnek a vége az, hogy egyszer csak az egész állomány, tokkal-vonóval, apró pénzért megy a portáról, nem ritkán vágóba.
Azt megint csak figyelembe kell venni, hogy hibát hibával javítani nem lehet, vagyis egy roskadt ágyékú kancát hiába fedeztetjük egy pontyágyékú ménnel, abból nem lesz szabályos ágyék, míg a hegyfaltiprót sem lehet franciással javítani. A hibás testalakulást csak korrekttel lehet javítani – jó esetben.
A témáról részletesen olvashatunk a Kistermelők Lapja márciusi számában Novotni Péter cikkében. Írásunk is ez alapján készült.