0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Így neveld a lugasodat

A szőlőtermesztés nagyjából 8000 éves történetének egyik legállandóbb szereplője a lugasművelés. Itt nem feltétlenül csak a házak körül föllelhető művelésmód-költeményekre kell gondolni, természetesen. A szőlő egy liántermészetű növény, alapvetően „futásra termett”. Ezt esetenként kihasználhatjuk, de általában küzdenünk kell ellene metszéssel, illetve a több méteresre nőtt hajtások csonkázásával.

Ha házunk mellett szeretnénk szőlőt nevelni, a művelésmód megválasztását elsősorban a rendelkezésre áll hely és támrendszer fogja meghatározni. Ha a növekvő hajtásokat csak karóhoz szeretnénk kötözni, lehetőségeink a fej- és bakművelésre, vagyis hagyományos tőkeformákra korlátozódnak. Ha kordont, ernyőt vagy egyéb törzses formát szeretnénk kinevelni, feltétlenül gondoskodnunk kell a hajtások rögzítésére szolgáló huzalokról. Ha pedig egy egész falfelületet, illetve akár egy kocsibeállót, kerti étkezősarkot vagy egyéb lugasformát szeretnénk szőlővel befuttatni, ott már a tőkeformát adó idősebb fás részek rögzítéséről és egy várhatóan nagy zöldtömeg megtartásáról is gondoskodnunk kell. Ha ez mind megoldható, már csak a tőkék nevelése marad ránk.

Futásra termett

A liántermészet lényege, hogy a szőlő eredeti élőhelyén a fák lombozata fölé kúszva, azon elterebélyesedve próbál fényhez jutni, termést nevelni. A színes bogyók aztán madarakat odacsábítva biztosítják a magok terjedését. Ez számunkra (azon túl, hogy mi is fogyaszthatjuk az ízletes bogyókat) azt jelenti, hogy lehetőségünk van nagyobb területek szőlővel való befuttatására is. A liánszerű növekedés azt is magában hordozza, hogy a növény támaszt igényel, amire kapaszkodhat.

Szabályosan neveljük

Elöljáróban érdemes tisztáznunk, mit-miért csinálunk a lugasnevelés során.

A magasba törekvés miatt a szőlő növekedésében állandó csúcsdominancia érvényesül, vagyis a tőke felsőbb helyzetű rügyei jobban fakadnak, magasabban lévő hajtásai erősebben nőnek.

Ez azt is jelenti, hogy egyetlen tőke eltérő magasságú karjai között állandó kondícióbeli különbség lesz. Egy nem szabályosan nevelt kar kiemelkedésein is túlzott növekedés várható, ami a többi rész legyengülésével, felkopaszodásával járhat. Ezért tehát ha több szinten, nagyobb felületen szeretnénk hajtásokat futtatni, legbiztosabban akkor érhetünk el teljes lefedettséget, ha több tőkéből neveljük a lugast. Mégpedig az egyes egyedek termőalapjait (csapjait) azonos vízszintes síkban hagyva gátolhatjuk egyes részek dominanciáját.

A másik fontos szempont, hogy a terhelést, vagyis a metszési elemeket egyenletesen osszuk el a tőkéken, hiszen a túlterhelt részek gyengíthetik a többi termőalapot.

A lugasmetszés alapelvei szerint erre a rövid csapok (1-2 rügyes metszési elemek) alkalmazása a legcélszerűbb. Így viszont előfordulhat, hogy keleti származású csemegeszőlő-fajtáink kevés fürtöt hoznak, hiszen azok alsóbb helyzetű rügyei kevésbé termékenyek. Ennek a problémának a feloldása például a csercsapos váltómetszés lehet.

A lugas kinevelésekor érdemes önmérsékletet tanúsítanunk. Bármilyen erősek is a vesszők, a törzs kinevelése után 20-30 cm-enként, fokozatosan, évről-évre hosszabbítsuk csak a lugaskarokat. Így őrizhetjük meg legbiztosabban az összes termőalapot. A kar lehajlítását, a hosszabbításra szánt elem rögzítését csak a nedvkeringés (könnyezés) megindulása után végezzük.

A kötözést előzze meg az ízközök ropogtatása, így jobb fakadást várhatunk a rügyekből.

A tőkerészeket minden esetben rugalmas kötözővel rögzítsük! A kar lehajlításánál kerüljük a túl meredek szöget, mert a szállítónyalábok összepréselése tápanyagtorlódáshoz vezethet.

Ifjításkor ne sajnáljuk!

Ha felkopaszodott, elöregedett lugasunkba szeretnénk új életet lehelni, ne legyünk bátortalanok! Az eredményes, szép ifjításhoz először drasztikusnak, utána pedig türelmesnek kell lenni. Mielőtt nekiesnénk a megcsúnyult lugasnak, előbb nézzük meg, hány tőkéből tudjuk kinevelni az új lugast. (Az élettelen tőkék vesszőinek, idősebb fás részeinek szövete barnás, száraz, ezekbe várhatóan nem lehelhetünk már új életet. Ha csak a vesszők metszete barna, az fagykár miatt is lehet. Metsszük vissza addig, míg nedvekkel teli élő szöveteket nem találunk!). Az említett elvek szerint (minden tőke egy szintet adjon, karjai, metszési elemei vízszintesen egy síkban legyenek) osszuk be, melyik egyedet hova szánjuk, ez után a tőkéket erősen vágjuk vissza úgy, hogy csak a leendő törzsek maradjanak. Onnan kell a következő tavaszon megkezdenünk az új lugaskarok nevelését.

A visszavágással együtt célszerű elvégezni a támrendszer rendbehozatalát is, hiszen akkor van legkevésbé útban a növény az oszlop- vagy huzalcserénél vagy – feszítésnél.

Nem kell aggódni, a héjkéreg alatt „lelkes” rejtett rügyek várakoznak, amelyekből kifejlődnek a szükséges vesszők. Érdemes fakadás után hajtásválogatást végezni közöttük, hogy a kevesebb, de alkalmas vessző több tápanyagot kaphasson. Amennyiben mégsem fakadnak ki a rejtett rügyek, sajnos, nem kerülhető el az új tőke telepítése.

Természetesen az újranevelés tetemes terméskieséssel jár, de ezt a hiányt mérsékelhetjük, ha nem egyszerre ifjítjuk az összes tőkénket. Akkor viszont arra kell ügyelnünk a tenyészidőben, hogy a még terebélyes ifjításra váró tőkék ne árnyékolják, nyomják el regenerálódó társaikat.

Lugasnevelésnél legyünk szigorúan következetesek, ifjításnál pedig kissé drasztikusak. Higgyék el, a tőke meghálálja!
Forrás: Kerti Kalendárium