0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 14.

Nagyon kevés volt a csapadék

Ismét az átlagosnál melegebb és az ország nagy részén szárazabb hét áll mögöttünk, és az előrejelzések szerint az előttünk álló héten sem lesz ez másként. Főként az Alföld területén fokozódott a vízhiány, és a héten is csak hétfőn és vasárnap lehet némi csapadékra számítani, pedig az őszi vetések fejlődéséhez nagy szükség lenne a meleg mellett a nedvességre is.

Az elmúlt héten bár többször is esett, de az 5 mm-t csak a Dunántúl északi harmadán illetve az ukrán határ mentén haladta meg a lehullott csapadék mennyisége. A délnyugati országrészben és az Alföld túlnyomó részén is 1 mm alatt maradt a heti csapadékösszeg.

A heti középhőmérséklet pár fokkal az átlagos érték fölött alakult azzal együtt is, hogy a hét első felében sokfelé voltak éjszakai fagyok, sőt

szerdán hajnalra a déli tájakon is többfelé hűlt -5 – -7 fokig a levegő.

Ugyanakkor vasárnap 19 – 24 fokig emelkedett a hőmérséklet. A talaj hőmérséklete általában 6 és 9 fok között alakult a héten.

A Duna-Tisza közén és foltokban a Tiszántúlon is az aszály jelei mutatkoznak. A talaj nedvességtartalma a felső 20 cm-es talajrétegben 40 százalék, a Dél-Alföldön 30 százalék alá csökkent, ami már kritikusan alacsony érték. Emellett a mélyebb rétegekben is szükség lenne további nedvességre.

A meleg időben a fejlődésben lévő őszi vetések mélyre lenyúló gyökerei a legtöbb helyen még elegendő nedvességet találnak a talajban, de a további jó ütemű fejlődéshez igen nagy szükség lenne kiadós csapadékra.

Az aktuális értékeket tekintve a hőmérséklet, illetve a hőösszeg országszerte az optimális értékek fölött jár,

az összegzett csapadékban Győr térségében kisebb (30 mm), míg Kecskemét környékén jelentős (120 mm) hiány mutatkozik, mely a talajnedvesség értékeiben is megjelenik.

Mi várható ezen a héten?

Az előttünk álló hét első napjaiban átvonul fölöttünk egy hullámzó frontrendszer, melyből többfelé várható eső, de a csapadék mennyisége csak az Őrség és a Zalai dombság területén haladja meg az 5 mm-t, máshol általában 2 mm alatt marad. A hét további részében csak súrolják térségünket az időjárási frontok, de

jellemzően száraz marad az idő, sok lesz a napsütés, és a megelőző időszakhoz képest mérséklődik a szél.

Visszatérnek a hajnali fagyok, de -5 fok alatti hőmérséklet nem valószínű. A hétvégéhez képest lehűl az idő, a hét első felében 9 és 13 fok körül alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, majd csütörtöktől ismét melegedés kezdődik a hét második felében már 20 fok közeli maximumokkal. Újabb hidegfront vasárnap valószínű, de a jelenlegi számítások szerint kiadós csapadék ebből sem várható. A szárazság miatt továbbra is nagy a veszélye a vegetációs tüzeknek.

Forrás: OMSZ