Back to top

Összefogás a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 18-i brüsszeli ülésén Magyarország Bulgáriával, Horvátországgal, Csehországgal, Lettországgal, Szlovákiával és Szlovéniával közös nyilatkozatban kérte a termeléshez kötött támogatások legalább jelenlegi szinten tartását, vagy akár növelését a 2020 utáni időszakban.

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét. Ezek megtartása alapvető fontosságú lenne az olyan munkaerő igényes ágazatok megfelelő finanszírozásához és versenyképességének fenntartásához, mint az állattenyésztés vagy a kertészet – mondta a magyar delegációt vezető Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár az ülést követően.

A termeléshez kötött támogatások rendszere jellemzően valamely nehézséggel küzdő ágazat kiegészítő támogatására biztosít lehetőséget, ezért fontos kérdés, hogy a jövőben pontosan mely ágazatokra lesz adható a támogatás.

E tekintetben Magyarország a hatály szélesítését preferálja, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, amelyek újabb ágazatok bevonását tehetik indokolttá. Elegendő, ha csupán a 2015 óta érvényben lévő orosz embargó, vagy a folyamatban lévő nemzetközi kereskedelmi tárgyalások egyes ágazatokra gyakorolt esetleges negatív hatásaira gondolunk – emlékeztetett az államtitkár. A tanácsülésen a nyilatkozatot – az azt benyújtó hét ország mellett – több más tagállam is támogatásáról biztosította.

Magyarország egy olyan új Közös Agrárpolitika elfogadásában érdekelt, amelyen keresztül a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben igényelhetik, és kaphatják meg az őket megillető támogatásokat. Ennek biztosításához azonban az Európai Bizottság javaslatának jelentős módosítására van szükség – hangsúlyozta Kis Miklós.

A román elnökségi félév második Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésén az agrárminiszterek a Közös Agrárpolitika folyamatban lévő reformjának több más elemét is megvitatták és egyetértettek abban, hogy elsősorban az új támogatási rendszer végrehajtási szabályaival kapcsolatban további tárgyalások szükségesek.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családi öntözőrendszert adtak át Somodoron

A Vidékfejlesztési Program kiemelt szerepet szán az öntözésfejlesztés ösztönzésére. Az 50 milliárd forint keretösszegű pályázati forrásból megvalósuló beruházások termelékenyebb gazdálkodást, jobb jövedelmezőséget, biztosabb jövőt ígérnek a gazdálkodóknak – fogalmazott Feldman Zsolt, a somodori Gabriella-major öntözőrendszerének ünnepélyes átadásán.

Saját paradicsom a teraszon – lépésről lépésre

Paradicsomot termeszteni nem olyan nehéz, mint amilyen nehéznek gondoljuk. Nézzük meg, hogyan lehet természetes anyagokat használva, ízletes paradicsomot házilag termeszteni, akár az erkélyen vagy a teraszon is.

Logisztikai központ és takarmánygyár

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének társaságában avatta fel a topolyai ipari parkban a KITE Zrt. logisztikai központját és a csantavéri Gebi Kft. újonnan kiépített, nagy kapacitású napraforgó-tárolóit és feldolgozóüzemét.

Robottraktor Japánból - videó

A G20 szervezetben részt vevő országok mezőgazdasági miniszterei számára mutatott be egy robottraktort a múlt héten a japán Iseki cég. A munkagép nem igényel üzemeltetőt, és megfelelően reagál az akadályokra.

Nélkülözhetetlen szerepben a bivalyok

Bő 100 esztendővel ezelőtt még mintegy 150 ezer egyedből állt a magyarországi bivalypopuláció, a mezőgazdaság gépesítése azonban az állomány nagymértékű csökkenését eredményezte.

A vállalkozások több mint negyede mezőgazdasági cég

A magyarországi vállalkozások 27 százaléka a mezőgazdaságban tevékenykedett 2018-ban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) regisztrált gazdasági szervezeteket összegző adataiból.

Magyarország hozzájárul a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez

A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján.

Leépülőben a zöldségnövény-termesztés

Szerbia behozatalból fedezi paradicsom-, uborka-, burgonya-, káposzta- és babszükséglete nagy részét, holott a bab például nemzeti eledelnek számít.

Összeírják az egyéni gazdaságokat

Mezőgazdasági adatgyűjtés kezdődött szerdán; a felmérés, amely június 15-ig tart, az ország 484 települését érinti, az akció célja az agráriumban jelentős szerepet betöltő egyéni gazdaságok gazdasági tevékenységének, szerkezeti sajátosságainak feltárása - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.

Méhek, hajók, műrajok

A nálunk honos kárpáti méh nagyszerű tulajdonságait, elsősorban munkabírását, szívósságát és kezelhetőségét rég felismerték más régiók méhészei. Még a szovjet érába nyúlik vissza az a gyakorlat, hogy Kárpátaljáról – akkor még repülőgépeken (is) – ezerszámra szállították őket a birodalom keleti vidékeire.