Back to top

Indul a medvehagymaszezon: nem mindegy, honnan és mennyit szedünk!

A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. Azonban nem mindegy, honnan és mennyit gyűjtünk ebből az erdei csemegéből.

Fotó: MTI - Sóki Tamás
A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

Fő szabályként fontos tudni, hogy

a növényt saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek.

A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. Az egyes erdőterületek besorolásáról interaktív erdőtérképünkön is tájékozódhatnak az érdeklődők (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/).

Fontos, hogy a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez minden esetben engedély szükséges. Az előzetes hozzájárulást magánterületre annak tulajdonosa, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

A Mecsekben, Orfű közelében is lehet találni medvehagymát
A Mecsekben, Orfű közelében is lehet találni medvehagymát
Fotó: MTI - Sóki Tamás

A kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik,

azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga.

A Nébih felhívja a figyelmet arra, hogy egészségük megóvása érdekében senki ne vásároljon alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket.

Felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élet a föld alatti ismeretlenben

Szinte nincs, ki ne ismerné a vakondot, noha igen keveseknek adatik meg, hogy élő példányát láthassa. Legtöbben a Kisvakond rajzfilmsorozat révén barátkoztunk meg vele, a mesékben bájos, nagy szemű, jószívű teremtménynek mutatja magát. De valójában hogyan is él ez a különös megjelenésű rovarevő?

Harapni lehet a csendet

Városi származásúak lévén nagyon büszkék rá, hogy a csibéket saját kotlósaik keltik ki, és hogy a kecskéik tejéből készített sajtot, joghurtot tudnak az asztalra tenni. Az állatok abrakját is meg tudják termelni maguknak, valamint veteményesük és gyümölcsösük egyre több zöldséget, gyümölcsöt ad.

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.

Uniós szabályozás az illegális dohánytermékek ellen

Új uniós nyomonkövetési rendszer lépett életbe hétfőn, amely az egyes árukon elhelyezett egyedi azonosító segítségével ismeri fel a nem törvényes úton előállított, vagy az ellátási láncba jogszerűtlenül bekerült dohánytermékek unión belüli mozgását - közölte az Európai Bizottság.

Újabb áfacsökkentésre készül Románia

A román kormány úgy döntött, hogy támogatja az egészséges és hazai hagyományos ételek fogyasztását, ezért azok áfáját 9-ről 5 százalékra mérsékli. A cél az, hogy 5-6 éven belül a „Made in Romania” feliratú termékek fogyasztása általános és mindennapos legyen.

A baromfiágazat költött a legtöbbet beruházásra tavaly

Csaknem 168 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre a 19 munkavállalónál többet foglalkoztató élelmiszeripari cégek tavaly - közölte az előzetes adatokat az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A legtöbb, 30 milliárd forintot meghaladó beruházás a baromfifeldolgozó ágazatban volt.

Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon.

Egy farm, ami tisztítja a tengert

Szokatlan gazdaságot vezet egy amerikai anyuka: tengeri moszatot, kagylókat és osztrigát nevel, melyek nemcsak fenntartható élelmiszert szolgáltatnak, hanem hozzájárulnak a szennyezett vizek tisztulásához is.

A becsületes kereskedelem 1,6 milliárd eurót ér Németországban

A Fairtrade teremékek forgalma Németországban az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt átlépve az 1,6 milliárd eurós határt.

Für Anikó: A soknál több az elég

Fellélegzünk, amikor a tavaszi verőfényben magunk mögött hagyjuk a budapesti dugókat és zöldülő dombok között visz az utunk, hogy megérkezzünk a Zsámbéki-medence széléhez, ahol Für Anikó vár bennünket egy beszélgetésre.