Back to top

Ma az erdőket ünnepli a világ

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2012-es döntése értelmében, március 21-én az erdők nemzetközi napját ünnepeljük. Azóta minden évben szerte a világon számtalan rendezvény irányítja a figyelmet a fák jelentőségére. Az idei év mottója alapján – „Tanuljuk meg szeretni az erdőket!” – a középpontban az oktatás szerepe áll a fenntartható erdőgazdálkodásban és a biológiai sokféleség megőrzésében.

Íme 10 ok, amiért imádjuk az erdőket, és ami arra ösztönözhet minket, hogy bekapcsolódjunk egy helyi rendezvénybe.

Az Aggteleki-karszt
Az Aggteleki-karszt
Fotó: Bózsó Gyula

1. A földfelszín harmadát beborító erdők jelentik az élőhelyet a szárazföldi állatok és növények 80 százaléknak. Emellett

mintegy 1,6 milliárd ember megélhetése függ tőlük.

2. Egy fa akár 150 kg szén-dioxid megkötésére is képes évente. Becslések szerint az erdők 296 gigatonna szenet tárolnak a föld alatt és fölött. Gondoljunk csak bele, hogy Európa 400 milliárd fája a kontinens teljes üvegházhatású gázkibocsátásának 9 százalékát nyeli el.

3. A fáknak fontos szerepe van a városi környezet fenntarthatóságában: akár 8 °C-kal is csökkenthetik a levegő hőmérsékletét, és ezzel 30 százalékkal mérsékelve a légkondi használatot.

A fák megszűrik a városok levegőjét, eltávolítva belőle a káros anyagokat és a finomport.

4. A fa, mint fűtőanyag a világ teljes megújuló energia-készletének 40 százalékát biztosítja – annyit, mint a nap-, víz- és szélenergia összesen. A technológiai innovációba és a fenntartható erdőgazdálkodásba való nagyobb befektetéssel még tovább növelhető az erdők szerepe a megújuló energia termelésben.

5. Az erdők kínálta alapanyagokkal csökkenthető vagy kiváltható a szennyező és nagyobb kibocsátással járó anyagok használata. A textiliparban a fából nyert szálasanyagok, mint például a lyocell, kímélik erőforrásainkat. Ehhez képest, összehasonlításképp, a pamut átlagosan 130-szor több vizet igényel, míg a poliészter 170-szer több károsanyagot juttat a légkörbe.

6. Fából építkezve a betonhoz képest 40 százalékkal, az acélhoz pedig 30 százalékkal csökkenthetjük szén-dioxid kibocsátásunkat. A teljes szén-dioxid kibocsátás akár 31 százalékkal is mérsékelhető lenne a faanyagok előnyben részesítésével.

A William Tecumesh Sherman tábornokról elnevezett mamutfenyő
A William Tecumesh Sherman tábornokról elnevezett mamutfenyő
Fotó: Ian Sewell/Wikimedia Commons

7. A gyógyszerhatóanyagok 25 százaléka esőerdei növényekből származik.

Miközben az esőerdők növényvilágának még csupán 1 százalékát vizsgálták ilyen szempontból.

8. A világ legnagyobb városainak harmada, köztük Barcelona, Bogota, New York és Tokió, jut minőségi ivóvízhez védett erdős vízgyűjtő területekről.

9. Több mint 115 méteres magasságával a világ legmagasabb élő fája a Hyperion óriás örökzöld mamutfenyő Kaliforniában. A legnagyobb tömegű fa a szintén kaliforniai „General Sherman" mamutfenyő, amely 10 méteres törzsátmérőjével és 1487 m3-nyi tömegével érdemelte ki ezt az elismerést.

10. Egy nagyobb tölgyfa egy év alatt akár 151 000 liter vizet is kipárologtathat. Átlagosan azt lehet mondani, hogy

a csapadék 40 százaléka a növények kipárolgásaiból származik,

de ez a világ egyes részein ennél több is lehet. Például a dél-amerikai Rio de la Plata folyó torkolatánál lecsapódó esők 70 százalékban az Amazonas erdőkből érkeznek.

Erdők Világnapja 2019: Erdők és Oktatás

 

Forrás: 
Európai Gazdasági Bizottság (UNECE)

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sikeresen zárult a kocsányos tölgy védelmét célzó horvát-magyar projekt

A Mecsekerdő Zrt. a Horvát Állami Erdők Nasice-i Erdőgazdaságával június 11-én tartotta „A Kocsányos tölgy megóvása a határmenti térségben - Oak protection” című horvát-magyar projekt záró konferenciáját. A Gajic-i Csemetekertben tartott rendezvényen a projektben résztvevő partnerek és szakértők osztották meg az együttműködés tapasztalatait és eredményeit az érdeklődőkkel.

Évi 8 millió tonna műanyag jut az óceánokba - megoldás az új akcióterv?

A G20-ak környezetvédelmi miniszterei Japánban tartott találkozójukon megállapodtak a tengerek műanyaghulladék-szennyezésének kezeléséhez szükséges intézkedések bevezetésének és alkalmazásának globális hatókörű keretrendszerében.

A poszméhekre is veszélyt jelent a varroa

A házi méhek közt is nagy gondot okozó varroa atkáról az Exeteri Egyetem tudósai kimutatták, hogy a vadonélő poszméhekre is veszélyt jelent. Ugyan maga a parazita nem telepszik meg ezeken a szőrös beporzókon, azonban az általa terjesztett vírus továbbterjed.

Iskola a homokbuckák között

A találó címet az ásotthalmi iskola egyik kiadványából kölcsönöztem. Ahogyan Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatónője megjegyezte: akinek belement a homok a cipőjébe, az örökre itt marad.

„Bio-fűnyírók” a brüsszeli reptéren

Belgium egyik legforgalmasabb légi kikötőjének fenntartója úgy döntött, néhány tucat birka segítségével oldja meg a fűnyírást a Zavantem reptér zajvédő zónájában. Ez nemcsak környezetbarát, de a terület biodiverzitásának növekedését is elősegíti.

Dióhéjban a veszélyes állatok tartásáról

A veszélyesnek minősülő állatok tartásának témaköre meglehetősen kényes terület. A ritkán – 5-10 évente – előforduló, valós problémát okozó esetekre a törvényalkotóknak természetesen reagálnia kellett, ám azt is el kell ismerni, hogy a régebben napvilágot látott szabályok némelyike betarthatatlan volt. 2015-ben átdolgozták a veszélyes állatok tartásával foglalkozó törvényt...

A beporzók védelméről tanácskoztak a V4 országok környezetvédelmi vezetői

Magyarország számára kiemelt fontosságú mind a vadon élő beporzó rovarok, mind pedig a mézelő méhek védelme – jelentette ki Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a V4 országok környezetvédelmi vezetőinek a biodiverzitás védelméről folytatott megbeszélésen a szlovákiai Tatranska Lomnicaban.

Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe

Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar réteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. június 14-től öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Ausztráliában is nő a darvak száma

A Hortobágyon megfigyelhető daruvonulás, a szürkedarvak tömege óriási élményt jelent sokak számára. Évről évre egyre nagyobb számban érkeznek hozzánk ezek a gyönyörűséges madarak. Sőt, a közelmúltban megfigyelték azt is, hogy újra költenek nálunk. A hathatós környezetvédelmi intézkedéseknek s a természetközeli mezőgazdaságnak köszönhetően a világ más területein is hasonló sikereket érnek el.

Százak futottak Pünkösdkor az erdőben

Az előző napi esők szerencsére senki kedvét nem vették el a tömegsporttól: mintegy négyszázan vettek részt szombaton, a már hagyományos Pünkösdnapi NYÍRERDŐ Futáson. A Baktalórántházi erdőben 14. alkalommal mérhették össze gyorsaságukat kicsik és nagyok.