0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Népszerűsítik a vadhúsból készülő ételeket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezetei által közösen útjára indított eseménysorozat keretében a vadhúsfogyasztás népszerűsítésére gasztronómiai bemutatót tart Pécsett március 22-én – jelentették be az esemény szervezői közösen tartott sajtótájékoztató keretében.

Mint elhangzott, az általuk útjára indított kezdeményezéssel a vadhúsfogyasztást szeretnék mind szélesebb körben népszerűsíteni. Ennek érdekében már

az elmúlt esztendőben a Szentlőrinci Vadásznapon, valamint a Szentlőrinci Gazdanapokon is tartottak hasonló bemutatót, amelyeken pillanatok alatt elfogyott a több kilónyi vadhúsból készül szarvas pörkölt.

A sajtótájékoztató résztvevői kitértek arra is, a vadhús népszerűsítésére kedvező a pillanat, ugyanis ötven év után 2021-ben ismét megrendezésére kerül a Vadászati Világkiállítás, ami annak idején, 1971-ben jelentős hatással volt az ágazatra, megnőtt a vadhúsok iránti kereslet, s bíznak abban, hogy most is így lesz. Az emberek étkezési kultúrájának évszázadokon át jelentős része volt, a vadhúsból készült ételek egész sora, azonban már hosszú ideje egyre kevésbé, a perifériára szorultak, nemcsak hazánkban, de egész Európában.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy

hazánk vadászati nagyhatalom, mind mennyiségben, mind minőségében a világon egyedülálló vadállománnyal rendelkezünk.

A vadhús fogyasztásában azonban Európában az utolsók között vagyunk, évente 6-7000 tonna vadhús kerül a piacra, az egy főre eső mennyiség negyven dekagramm. Miközben például Svédországban a lakosság 61 százaléka hetente legalább egyszer eszik vadhúsból készült ételt, négy százaléka pedig rendszeresen. Ott az egy főre eső vadhús mennyisége eléri az 1,7 kilogrammot.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu