0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fenntartható-e eredményesen a magyar lótenyésztés?

Hogyan vészelte át a rendszerváltás zavaros időszakát a lovaságazat? Nyereséges-e a tenyésztés? Lesznek-e még Kincsemek a Magyar Derbyn? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről tanácskoztak gazdák, kutatók, tenyésztők és a szaktárca képviselői a „Fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve” című szakmai rendezvénysorozat hatodik fórumán.

A lótenyésztés és a lovassport költséges tevékenység, jelentős beruházást igényel. Ahol nincs komoly szakmai, szellemi, pénzügyi és kutatási háttér, remény sincs a fenntarthatóságra. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint ezért fontos, hogy

Közép-Európa legnagyobb agrárkutató intézethálózatával a mezőgazdaság teljes szegmensét képes támogatni, az alkalmazott kutatástól a technológiai fejlesztésen át a gyakorlati tanácsadásig, s ebben a munkában a lovas ágazatnak, a lovas tudománynak központi szerep jut.

Ez utóbbira szükség is van – tette hozzá a főigazgató, mert a rendszerváltás előtti lovakkal kapcsolatos, magas színvonalú tudományos munka a 90-es évek elejétől gyakorlatilag teljesen megszűnt. Ezért is döntöttek úgy az elmúlt időszakban, hogy a lovas ágazatot segítő gyakorlati agrárkutatást Herceghalomban újraélesztik. A cél az ágazat közvetlen igényeinek kiszolgálása. Olyan problémákra keresik a megoldásokat, amiket a lovas élet szereplői fogalmaznak meg. Ez persze csak az egyik lába a sikeres lótenyésztésnek, a fenntarthatóság messze nem csak a kutatókon múlik. Volt idő, amikor egymillió ló is volt Magyarországon. Mára odajutottunk, hogy az állomány jó, ha a 60 ezret eléri – mondta Gyuricza Csaba, aki szerint ezen a helyzeten csak ágazati szintű összefogással lehet változtatni. Ezért is nagy öröm, hogy a kormány úgy döntött, külön miniszteri biztos felügyeli az ágazatot. Dallos Gyula személyében olyan vezető került erre a területre, akinek a tekintélye, a szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, éppen ezért kovásza tud lenni az összefogásnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu