0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Klímaváltozás és betegségek: növekvő kockázat?

A klímaváltozás tényével vitába lehet szállni, de nemigen érdemes. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy az időjárás változékonysága minden korábbi mértéken túlmutat. A híradások gyakran szólnak a természeti erők által okozott jelentős anyagi veszteségekről – de mi a helyzet a csendes hadviselőkkel, a kórokozókkal? A megváltozott időjárás hogyan befolyásolja a növényi betegségeket?

Összefoglalásunkban a teljesség igénye nélkül tárgyaljuk a búzát megbetegítő főbb gombakórokozókat, amelyek a megfelelő körülmények együttállása esetén spontán jelentkezhetnek.

A búza „közellenségei”

Általánosságban a csapadékos, nedves időszakok elősegítik a fuzáriumfajok fertőzését és továbbterjedését. Fertőzött szem vetésekor akár 80 százalékban is sikertelen lehet miattuk a kelés, míg a nehezebben kimutatható, gyökér- és szártőrothadást okozó fajok 30 százalékos termésveszteséghez vezethetnek. A kalászok fogékonyságát növeli a gyakori nedvesedés és csapadék.

Ha az elsődleges fertőzést követően is megmarad a párás időjárás, igen súlyos kalászfuzárium fertőzés alakulhat ki.

A termésveszteség akár a 40 százalékot is elérheti, továbbá romolhat a termés minősége. A legsúlyosabb problémát azonban az egészségre ártalmas gombatoxinok felhalmozódása jelenti, amit tovább tetéz, hogy a gabona tárolása során a fertőzés továbbterjedhet, és a toxinfelhalmozódás ezalatt is folytatódhat.

lisztharmat elsődleges fertőzésénél a spórák csírázása széles hőmérsékleti tartományban megtörténhet (5-30 °C), de a 15-20 °C az optimális, néhány órás 90 százalék feletti relatív páratartalom mellett. A megbetegedés következtében kialakuló termésveszteséget 20-25 százalékra teszik a fogékony fajták esetében. Enyhe teleken képes a növényeken is áttelelni.

sárgarozsda hőigénye valamivel kisebb, mint a levélrozsdáé, járványos megjelenése 10-15 °C között, magasabb relatív páratartalomban valószínű. A gomba csak -5 °C alatti hőmérsékleten károsodik, így gyakorta át tud telelni. Jellemző rá, hogy tünete először foltszerűen jelenik meg az állományban, majd – típusos esetben – csíkszerűen rendezett, ragyogó sárga színű rozsdatelepek jönnek létre, amelyekből spórái révén, az uralkodó szél­iránynak megfelelően nagy távolságokra is eljuthat a kórokozó. Akár 40 százalékos termésveszteséget is okozhat.

A levélrozsda betegség kialakulásához 15-22 °C közötti hőmérséklet és 100 százalék körüli páratartalom az optimális.

A száraz, szeles napok – amelyek közrejátszanak a spórák terjesztésében – és a hűvös, harmattal járó éjszakák szintén kedveznek a betegségnek. A sporuláció azonban 25 °C feletti hőmérsékleten csökken.

Kedvező környezeti feltételek esetén a szárrozsda uredospóra-képzése már 7-10 nappal a fertőzés után megindulhat. Fejlődési optimuma 24 °C közelében van, 15 °C alatt a terjedése jelentősen lelassul. A fertőzés kialakulásához a levélzetnek néhány órán keresztül nedvesnek kell maradnia. Kártétele igen súlyos, és a termés csökkenésében, sőt a minőség romlásában is jelentkezik.

A sárga vagy fahéjbarna levélfoltosság széles hőmérsékleti tartományban fertőz, de az optimuma 20-28 °C között van. A fertőződést és a továbbfertőződést elősegíti a gyakori esőzés, a harmat a levélen. A betegség kifejlődéséhez 6-48 órán át tartó nedves állapot szükséges, a rezisztencia mértékétől függően. A betegség csökkentheti a szemek méretét, és 50 százalékos terméscsökkenést is okozhat.

szeptóriás levélfoltosság, valamint a búza levél- és pelyvalevél-foltosságának hőmérsékleti optimuma 15-20 °C, illetve 20-27 °C, míg a lappangási időszakuk minimum 21-28, illetve 10-14 nap. Az előzőkhöz hasonlóan ezek is áttelelő kórokozók.

A fertőzési sajátosságok változása

Az időjárás változékonysága, az egyik napról a másikra bekövetkező gyökeres fordulatok megnövelhetik annak esélyét is, hogy egyidejűleg több kórokozó legyen jelen ugyanazon a növényen.

Ennek megfelelően előállhat olyan helyzet, amikor az alsó-középső levélszinteket ellepi a liszharmat, míg a felsőbb szinteken a levélrozsda és a sárgarozsda osztozik. A fertőzési sajátságokból adódóan előfordulhat az is, hogy a biotróf (a csak élő szöveteken szaporodni tudó) liszharmat és a nekrotróf (elhalt növényi részeken megtelepedő) levélfoltosság-kórokozók együtt is jelen vannak.

Az is jellemző állapot, hogy az egyes kórokozók különböző rasszai egyidejűleg fertőznek, illetve hogy az egyes rasszok gyakorisága, aránya megváltozik az egymást követő években, részben az időjárás, részben a termesztett fajtaválaszték függvényében.

Ha nagy területen és hosszabb ideig termesztik ugyanazt a fajtát, megnő az esélye annak, hogy a kórokozó-populációkban újabb, az addig rezisztensnek számító genotípust fertőzni képes mutációk jelennek meg, vagy a korábban csak alig-alig jelenlévő, ritka patotípusok szaporodnak fel, amelyek a fajta rezisztenciáját letörve súlyos epidémiát okozhatnak.

A lisztharmat tipikusan ilyen gazdag kórokozó-populációnak számít, amelyből az elmúlt 15 évben, csak a martonvásári gyűjtési adatok alapján 9 és 27 között volt az egy évben azonosított patotípusok száma. Sőt, még ennek többszörösének megfelelő számú altípusba is besorolhatók, más és más virulenciafaktorral (a kibővített tesztszortiment fajtáit nem egyformán fertőzik meg).

Aggodalomra adnak okot az olyan világszerte megjelenő új kórokozó-változatok (pl. az Ug99 szárrozsda rassz), amelyek olyan virulenciagéneket tartalmaznak, amelyekkel szemben a legtöbb korábban rezisztensnek számító fajta is fogékonynak bizonyul. Ezek a kórokozók már alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, ezért is különösen veszélyesek.

Védekezés, megelőzés

Az első és leghatásosabb, egyben a legfenntarthatóbb lehetőség a betegségekre rezisztens fajták választása. A nagy hatású gének piramidálása (sorozatos keresztezésekkel való koncentrálása egy fajtában) teljes, tünetmentes védettséget nyújthat adott kórokozókkal szemben. Azonban ez, mivel gén a génnel szembeni kölcsönhatásról van szó, mindig csak adott kórokozó-patotípusokkal szemben nyújt védelmet, és nem jelent „örökre szóló” védettséget. Az úgynevezett horizontális típusú rezisztencia mechanizmusa más, mert ennél, bár a növényen megjelenhet az adott kórokozó, többnyire csak korlátozottan képes szaporodni, kártétele jóval gyengébb a fogékony fajtákhoz képest. Ez a fajta tolerancia szélesebb patotípuskörrel szemben nyújt bizonyos fokú védettséget, és – a tapasztalatok alapján – tartósabban is fennmaradhat, bár nem nyújt 100 százalékos védelmet.

A fajtakeverékek használata – fajtajogvédelmi okok miatt, és a megfelelő jogi szabályozás hiányában – még az Európai Unión belül is szinte ismeretlen módszer, bár történnek próbálkozások a kevés számú, rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján.

A genetikailag eltérő fajták vegyesen történő vetése jobb alkalmazkodóképességet, valamint jobb általános betegség-ellenállóságot is eredményezhet. Ez a jelenség egyszerű matematikai valószínűségi elven nyugszik: epidémia kialakulásához az szükséges, hogy a fogékony egyedek sűrűsége meghaladjon egy bizonyos küszöbértéket, különben a betegség lecseng, nem tudja a teljes állományt megfertőzni. A fajtakeverékek – vagy akár populációk, tájfajták – biztonságos használatának meg­alapozásához azonban szükség lenne konkrét fajtákkal végzett további vizsgálatokra. Ugyanakkor a megfelelő vetésforgó szerepét továbbra sem lehet eléggé hangsúlyozni, mint a megelőzés egy igen fontos alaptételét.

A hagyományos gazdálkodásban a növényvédő szeres kezelés az elterjedt. Emellett a fuzárium, a levélfoltosság és a sárgarozsda kórokozók elleni védelmet javítani lehet megfelelő agrotechnika alkalmazásával.

Ahol nincs megfelelő talajélet (és vegyszerhasználat mellett döntően ez a jellemző), ott a gyakran kórokozókkal fertőzött növényi maradványok beszántása teszi lehetővé a gyors lebomlást.

Ez a folyamat a talaj megfelelő mikrobiális aktivitása és a kedvező mikroklímát elősegítő növényborítottság mellett még a talajfelszínen is végbemehet pár hét alatt. Újabb, de nagyon ígéretes lehetőség olyan talajoltó készítmények alkalmazása, amelyek egyrészt elősegítik a mineralizációt – és egyúttal a tápanyagfelvételt, -hasznosulást is –, másrészt kedvező összetételű talajmikroflórát, a gazdanövényeknek egészségesebb életfeltételeket teremtenek a patogén gombák (pl. a fuzárium) és számos féreg- és rovarkártevő visszaszorításával, szuperparazita gombaszervezetek általi elpusztításával.

Mire számíthatunk?

KLÍMA tartamkísérletünkben az egyes évek időjárási sajátosságainak, szélsőségeinek hatását nyomon követve, széles genetikai hátterű fajtakörben határoztuk meg a termésmennyiségre, -minőségre, a betegségek megjelenésére és lefolyására gyakorolt hatásokat, továbbá kimutattuk a gombabetegségek szerepét a hozam és a minőség alakulásában, a különböző évjárathatásokkal kombinációban.

Martonvásár körzetében, az átlagosnál kissé jobb vízellátottság mellett 13 őszi genotípust vizsgáltunk.

Ezekből egy árpa (Petra – A), kilenc búza (Bezosztaja 1 – RU, Ukrainka – UK, Cubus – D, Apache – FR, Libellula – I, Mv Regiment – H, Mv Mambó – H, Mv Béres – H, Mv Emma – H), egy durum búza (Mv Makaróni – H) és kettő tritikálé (Presto – PL, Kitaro – PL) volt. A kísérletet 6 m2-es parcellákon, négyismétléses, randomizált teljes blokk elrendezésben, gombabetegségek és rovarkártevők elleni vegyszeres védelemben két alkalommal részesített (permetezett) és nem védett (csak rovar­kártevők ellen védett, gomba ellen nem permetezett) kezelésekkel végeztük. Az időjárási elemek változását a nap 24 órájában mértük (ECH2O meteorológiai állomás, Decagon Devices, USA), illetve hetente rögzítettük a betegségek megjelenését és lefolyását. A lisztharmat-, a levélfoltosság- és levélrozsda-fertőzöttséget 0-9-ig terjedő skálán értékeltük, a vírusos és fuzáriumos megbetegedéseket a fertőzöttség tüneteit mutató növények, illetve kalászok százalékos megoszlása alapján határoztuk meg. Szárrozsdafertőzés egyik évben sem volt. Itt a kórtani megfigyeléseinket összegezzük.

Lisztharmat

A lisztharmatnak 12 évből 11-ben volt kártétele (1. táblázat), 10 évben jelentős, 3 évben magas szintű átlagos tüneti fertőzést okozott (2006, 2009 és 2017).

Ezek közül az utóbbi 2 évben a permetezésnek nem volt számottevő hatása a terméshozamra (1. ábra) – valószínűleg a ritka telepeknek köszönhetően –, még annak ellenére sem, hogy a csapadékos időjárás következtében a fertőzés gyorsan terjedt felfelé a növényeken, és a lisztharmat a fogékony fajtáknál a kalászokon is megjelent. Sőt, 2009-ben mértük a legnagyobb, 6 kilogrammot (1 kg/m2) meghaladó átlagtermést, ami feltehetően a decembertől márciusig tartó bő, messze átlag feletti csapadékmennyiségnek volt köszönhető.

A lisztharmatra legfogékonyabbak a Bezosztaja 1, Mv Mambó és – kissé mérsékeltebb szinten – az Mv Emma voltak, ezek még szórványos fertőzésnél is fertőződtek. Bár rendszerint a Libellula olasz fajta esetében is a felsőbb levélszintekig jutott a fertőzés, a telepek ritkásan jelentek meg, így egyedül ennél a fajtánál nem volt semmilyen hatása a termésre a gombaölő szeres kezelésnek a 12 év átlagában (2. ábra). Rezisztens fajtának bizonyult az Mv Béres és a legkéseibb érésű német Cubus is, ezek egy évben sem fertőződtek számottevően. Sajátos képet mutatott a Petra árpafajta, amely a búzafajták tengerében sem fertőződött komolyabban.

Mérsékelten fogékony volt az Ukrainka (a horizontális rezisztencia tipikus példája), míg több fajtánál jól tetten érhetőek voltak az egyik évről a másikra bekövetkező kórokozórassz-váltások. Ennek legkirívóbb példája az Mv Makaróni durum búza, a teljes tünetmentesség, illetve a teljes lisztharmat-borítottság közötti oda-vissza váltásokkal (2006–2007, 2010, 2014). Ide sorolható még az Apache és az Mv Regiment is, míg a tritikálék esetében, az Mv Makaróninál tapasztaltakkal ellentétes tendencia is megfigyelhető volt bizonyos években (a kenyérbúza, durum búza és tritikálé egyformán fogékonyak lehetnek adott lisztharmat patotípusokra, részben közös genetikai állományuk miatt).

Kísérleteink igazolták, hogy az időjárási elemek közül egyértelműen a csapadékos, hűvös tavasz, valamint az enyhe tél járulnak hozzá a lisztharmat nagyobb epidémiás megjelenéséhez.

A kórokozó 2006-2007 telén például át is telelt a leveleken, de ezt követően a meleg, száraz májusi időjárás hatására kissé megtorpant a fertőzése. 2011-ben – és kisebb mértékig 2012-ben – nem kedveztek az aszályos körülmények a gombabetegségeknek, így a liszharmatnak sem (1–2. táblázat).

Az MTA MGI-ben végzett, Szunics László és Szunics Ludmilla által meghonosított, több évtizede tartó lisztharmat-elemzések azt mutatták, hogy bár az utóbbi 10 évben kissé csökkent az azonosított patotípusok száma, virulenciájuk komplexebbé vált, azaz több különböző rezisztenciagént hordozó búzagenotípust voltak képesek megfertőzni. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évtizedekhez képest mára a búzafajták szélesebb körét tudják fertőzni (alkalmazkodtak a termesztett búzafajták genetikai állományához). Így viszont a ritka fajták vannak előnyben (pl. a Cubus, amely gyakorlatilag nincs köztermesztésben Magyarországon).

Levélrozsda

A levélrozsda a második legjelentősebb kórokozó volt, nemcsak a megjelenés időrendje, hanem az általa okozott fertőzés súlyossága miatt is (2. táblázat).

A vizsgált 12 év felében jelent meg járványszerűen, 2007-ben igen súlyos, további 5 évben közepes fertőzést okozott. E gombafajnál – a nagyobb hőigény miatt és a fertőzés jellegéből adódóan is – a tünetek megjelenése a napi maximum-hőmérséklettel és a nagyobb relatív páratartalommal mutatott összefüggést. Megjelenése után azonban robbanásszerű volt a továbbterjedése, így a fertőzés súlyossága elsősorban attól függött, hogy a fogékony fajtákon mely időpontban jelent meg a fertőzés, illetve hogy az érés mikor következett be ehhez képest.

Ha az időjárás kedvezett, és a gomba számára elegendő idő állt rendelkezésre, valamennyi genotípuson létrejött a sporuláció, még ha ennek mértéke gyengébb is volt.

Valamennyi évben rendkívül fogékony volt a Kitaro és az Mv Emma (az első tüneteket ezeken lehetett megfigyelni), de a Cubus is igen könnyen megfertőződött, 2007-ben például ezen a fajtán jelent meg először a fertőzés. Az Mv Regimenten általában valamivel később jelentkezett a levélrozsda, ezt követően azonban gyorsan terjedt tovább. A lisztharmatra és levélrozsdára is fogékony genotípusoknál megfigyelhető volt, hogy az alacsonyabb hőmérséklet-igényű, a tenyészidőszakban korábban jelentkező lisztharmattal fertőzött alsó levelek leszáradásával párhuzamosan a levélrozsda tömeges sporulációba kezd a fiatalabb leveleken (Mv Emma, Kitaro). Rezisztens volt az Mv Béres (egyetlen évben sem fertőződött), de ellenállónak tekinthető még a Presto, valamint az évek többségében az átlagosnál kevésbé fertőződött az Ukrainka, az Mv Mambó, az Mv Makaróni és a Bezosztaja 1 is.

Sárgarozsda

Az utóbbi években jelentős károkozóvá lépett elő a sárgarozsda. 2014-ben tarolt, de 2016-ban is okozott súlyosabb megbetegedéseket (3. táblázat). Míg 2014 egyértelműen a sárgarozsdának kedvezett, addig 2016-ban mindkét rozsda jelen volt. Ekkor az Mv Emma mindkét fajjal fertőződött. A sárgarozsda az árpát nem betegítette meg, a búzák közül azonban csak az Apache volt teljesen, a Cubus – a durum búza Mv Makarónival együtt – részben rezisztens vele szemben. Mindkét epidémiás évben jelentősebb mennyiségű csapadék hullott május folyamán, illetve a hőmérséklet is alacsonyabb volt néhány fokkal az átlagnál (21 °C körüli maximummal).

Sajnos, bár általánosságban melegszik a klíma, a szélsőségek gyakoribbá válásával, illetve az enyhe teleknek köszönhetően a jövőben gyakrabban számíthatunk súlyosabb sárgarozsda-fertőzésekre.

Vírus, levélfoltosság és fuzárium

Az enyhe 2006–2007-es tél kedvezett a vírusvektorok (kabócák, levéltetvek) áttelelésének is, aminek súlyos kora tavaszi vírusfertőzés lett a következménye. Különösen erős volt a törpeséggel is járó fertőzés az Mv Makaróni és a Bezosztaja 1 genotípusokon, de több más fajta parcelláján is megfigyelhetők voltak vírustüneteket (sárgacsíkosság, antociános elszíneződés) mutató növények.

A levélfoltosság kórokozói és a fuzárium esetében a vizuális értékelés nem nyújt teljesen megbízható támpontot. Biztonságos azonosításukhoz, a fertőzések súlyosságának megállapításához szükség lenne kiegészítő vizsgálatokra is, amelyek elvégzésére azonban nem volt lehetőségünk. A levélfoltosság tüneteket okozó gombafajok szántóföldi elkülönítésének korlátai miatt csak annyit jegyzünk meg, hogy az ebbe a tünetcsoportba sorolható jellegek szerepe általában kicsi volt az őszi árpafajta kivételével, ahol legtöbbször menetrendszerűen megjelent a kórokozó, és a léziók gyakran a zászlóslevélen is megfigyelhetőek voltak. A levélfoltosság tünetek erőteljesebb megjelenését 2008-ban tapasztaltuk, amikor több búzafajta is fertőződött, és amikor egyébként kissé eltérő talajadottságú területre vetettük a kísérleteket, ahol a csapadékviszonyok ellenére szárazabbak, melegebbek voltak a feltételek.

A fuzáriumfertőzés 2010-ben, 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban volt jelentősebb.

Ennek a kórokozónak a kalászolás idején jelentkező esős, hűvös periódus nagyon kedvez. Ilyen esetben szinte biztosra vehető a megjelenése, és továbbterjedésének csak az szab határt, hogy mennyire tartós ez az időszak.

A gombabetegségek hatása a termésre 

Az eddig vizsgált 12 év alatt csak 3 évben volt azonos a terméshozam a permetezett és a nem permetezett parcellákon. Ezt 2011-ben valószínűsíthetően a szárazságnak, 2012-ben és 2017-ben a gyengébb megbetegedéseknek (ritkább telepeknek) köszönhettük (1. ábra). Gyakorlatilag még a 2009-es év is ide sorolható. Az évek többségében azonban a gombabetegségek által okozott termésveszteség jelentősnek tekinthető: meghaladta a négyzetméterenkénti 1 kilogrammot, azaz 15-20 százalék körüli volt. Az igen száraz 2006–2007-ben azonban a fungicid alkalmazása az egyik legnagyobb arányú terméstöbbletet eredményezte (ebben az évben a lisztharmat és a levélrozsda-fertőzés is jelentős volt). Ugyanakkor az is elmondható, hogy a már tárgyalt Libellula kivételével a permetezés termésnövelő hatása a legtöbb fajtánál jelentős volt az évek átlagában (2. ábra).

Sajnos, szinte bármely időjárási szélsőség esetén elmondható, hogy van olyan kórokozó, amelynek kedvez az adott időjárás,

valamint a környezeti stresszektől szenvedő növények betegségekkel szembeni védekezése is gyengülhet (pl. bokrosodás, szárba indulás idején egy 30 °C-os, vagy a kalászolás környékén egy hidegebb periódusban). Kísérleteink azt igazolják, hogy a termésbiztonság növeléséhez továbbra is a rezisztens fajta választása a legjobb döntés.

Bencze Szilvia, Balla Krisztina, Vida Gyula, Karsai Ildikó,

Bányai Judit, Mayer Marianna, Kiss Tibor, Veisz Ottó

MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Mezőgazdasági Intézet

Martonvásár

(A felhasznált irodalom a szerzőknél megtekinthető)

Forrás: Magyar Mezőgazdaság