Back to top

Bormarketing: inspiráció a világ túlsó feléről

Sokat beszélünk manapság a közösségben való gondolkodásról, együttműködésről. Természetes, hogy a pontos megvalósításra számtalan módszer kínálkozik. Inspirációként utazzunk most el gondolatban Ausztráliába, és ismerjük meg Új-Dél-Wales nemrég nyilvánosságra hozott, a bort, a borturizmust és a gasztronómiát támogató, a 2018–2022 közötti időszakra vonatkozó akciótervét!

Fotó: Wine Australia
Új-Dél-Wales egyike a hat ausztrál államnak. Az ország délkeleti részén húzódik, és bár területére nézve nem ez a legnagyobb, népességében – hála állami fővárosának, Sydneynek – az első helyen áll.

Adam Marshall, a turizmusért és kiemelt eseményekért felelős miniszter az Új-Dél-Wales Desztináció szervezet által kidolgozott és megvalósítandó program kapcsán elmondta, hogy 27, a helyi bor- és gasztronómiai szektort támogató akcióból épül fel a tervezet. Olyanok ezek, mint a marketing, a termékfejlesztéssel kapcsolatos workshopok, valamint a helyi adottságok, trendek és hiányosságok felmérésére szolgáló kutatások. A program célja, hogy az állam gasztronómiából és borászatból származó bevételeit a jelenlegi 1895 milliárd forintról közel háromszorosára emelje 2030-ig, az egy utazóra jutó költés mértékének emelésével.

A program öt fő stratégiai elemből épül fel: termékfejlesztés, ágazatfejlesztés, eseményfejlesztés, marketing és pr, valamint kutatás.

Fotó: Wine Australia
A tartomány koncepciója nemcsak azért érdekes, mert ez Ausztrália legnépesebb állama, hanem azért is, mert ide érkezik a legtöbb belföldi és külföldi turista. A helyi borágazatra jellemző, hogy itt található az ország legnagyobb múltra visszatekintő borvidéke, de emellett vannak új termőterületek is. Így párhuzamosan működnek olyan tradicionális gondolkodású családi borászatok, ahol már az ötödik generáció végzi a munkát, de akadnak kísérletező kedvű friss belépők is. A borok mellett az utóbbi időben felnőttek kisüzemi sör- és ciderfőzdék, valamint gint és más párlatokat készítő házak is, amelyek további gasztronómiai vonzerőt jelentenek.

A 14 változatos, de egyedi borstílusokat kiemelni tudó borvidéket és az egyéb italokat számtalan további élelmiszer egészíti ki.

Legfontosabb a 2000 kilométer hosszúságú óceánpart a tengerből származó alapanyagaival, emellett cseresznye-, dió- és avokádóültetvények, szarvasgombafarmok, marha- és bárányállomány, valamint édesvízi pisztrángok is megtalálhatóak a régióban.

Fotó: Wine Australia
Kiindulópont

Az akcióterv abból a megállapításból indul ki, hogy a legintenzívebb, lokációhoz kapcsolódó élményt az utazók által kóstolt helyi ételek és italok nyújtják. Egyértelműen tapasztalható nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább érdeklődnek és mind több tudással bírnak az ételek és az italok kapcsán, és utazásaik során is fontos ez a témakör.

A tervezetnek nem célja a teljes élelmiszeripar felkarolása, ezért azokat a vállalkozásokat emeli ki, amelyek hozzájárulnak a turisták autentikus élményszerzéséhez.

Így többek között borászatokat, sörfőzdéket, párlatházakat, termelői piacokat, tradicionális élelmiszerek termelőit, az őslakosok gasztronómiai hagyományaival foglalkozókat, kézműves pékségeket és cukrászdákat, kávépörkölőket, csokoládé- és sajtkészítőket, főzőiskolákat, bor-, gasztro-, üzleti események és esküvők szervezőit, valamint „szedd magad” gyümölcsösöket és más olyan gazdaságokat integrál, amelyek vendégek részére programszervezéssel foglalkoznak.

Fotó: Wine Australia

Ez a hozzáállás azt tükrözi, hogy a helyi turizmus irányítói reagálnak arra a fogyasztói kultúrában lezajló változásra, amelynek keretében bár a vendégek többsége továbbra is elsősorban éttermekben, bárokban és kávézókban találkozik a helyi borokkal és a gasztronómiával, egyre többen vágynak más típusú élményekre. Ezeket az igényeket elégítik ki a gazdaságokban tett látogatások, kóstolók vagy gyakorlatias edukációs programok, így például a főzőkurzusok.

A terv víziója nemcsak az, hogy Új-Dél-Wales Ausztrália első számú, gazdag kínálatot felvonultató boros és gasztro-desztinációjává váljon, hanem az is, hogy ott legyen a világ vezető úti céljai között e két téma kapcsán. Ezért pedig tenni kell, hiszen ez a stratégiai fontosságú állam jelenleg a belföldi utazók számára Victoria és Dél-Ausztrália után csak a harmadik a boros és a gasztro-úticélok sorában.

Fotó: Wine Australia
A nemzetközi közönség körében végzett felmérés szerint a finom borok és ételek, a helyi fogások és alapanyagok témakör a negyedik legfontosabb szempont az olyanok után, mint a biztonság, a természeti szépségek és az ár-érték arány, ha az utazást befolyásoló kérdéseket vesszük sorra.

Érdekes, hogy mekkora a különbség azok között, akik még nem jártak itt, és akik már látogatást tettek. Az első Ausztráliába érkezés előtt mindössze az emberek 21%-ának jutott eszébe az étel és az ital a szigetország kapcsán, míg azok közül, akik jártak itt, minden második ember úgy gondolja, hogy Ausztrália a világ harmadik legvonzóbb boros és gasztro-úticélja Francia- és Olaszország után.

Új-Dél-Wales jelenlegi bor- és gasztrostratégiája a következő elemekből épül fel. Gasztronómiával és borral kapcsolatos tartalmakat mutatnak be, elsősorban filmes és fotós eszközökön keresztül Ausztráliában és tizenhárom kiemelt nemzetközi piacon. Olyan képi és videókönyvtárat építenek fel, amely a helyi témába vágó turisztikai élmények átélése kapcsán különböző kor- és etnikai csoportokat szerepeltet. Helyi és nemzetközi médiamegjelenéseket támogatnak, és a közösségi média véleményvezéreit utaztatják be. Hat helyi egységből álló desztinációhálózatot vezetnek.

Boros és gasztrofesztiválokat, eseményeket részesítenek anyagi támogatásban, sajtóutakat szerveznek, kapacitásnövelő projekteket karolnak fel.

A tevékenységüket sokszínűbbé formálni kívánó szolgáltatók számára tanácsadást biztosítanak. Az ágazatot érintő törvényhozási kérdésekben véleményt alkotnak. A régió jelenleg is részt vesz olyan országos programokban, mint a Restaurant Australia, valamint számos más nemzetközi projektben.

Fotó: Wine Australia

Az eddigi munkán túlmutató akciótervre a dokumentum kiadói szerint azért volt szükség, mert láthatóan a világ egyre több részén jönnek rá, hogy a bor és a gasztronómia mind fontosabb szempont az úti cél választásakor, épp ezért egyre nő a verseny ezen a területen.

Következzen tehát az új koncepció, amely részben integrálja az eddigi törekvéseket, illetve kiegészíti azokat.

Termékfejlesztés

Az akcióterv első pontja a termékfejlesztés. Ennek keretében szeretnék Új-Dél-Walesben a szektort úgy segíteni, hogy annak tagjai magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat állítsanak elő, kielégítve a változó fogyasztói igényeket.

A program kidolgozói azt tapasztalták, hogy az ágazatban működő vállalkozások erőforrásait a termékek előállítása és értékesítése köti le, így limitált energiával rendelkeznek a turizmusból érkező igények kielégítésére.

Ez sokszor ellentmondásba kerülhet az utazásszervezők által más területeken megszokott attitűddel, hiszen a szállások, turisztikai célpontok, éttermek jellemzően a hét minden napján folyamatosan a vendégek rendelkezésére állnak. Az emiatt felvetődő problémákat tanácsadással kívánja feloldani a program.

Fotó: Wine Australia

Boros és gasztroélményeket érintő kutatást végeznek, amelynek eredményeként meghatározhatóak azok a termékfejlesztési irányok, amelyek alkalmasak versenyelőny biztosítására. Ennek eredményét figyelembe véve támogatással segítik különböző kiadványok, és programokat, foglalkozásokat támogató eszközök megalkotását, amelyek hozzájárulnak a vendégélmény mind magasabb szintjéhez. Az Új-Dél-Wales Desztináció munkatársai a kutatás által kirajzolt trendek, az újonnan felmerülő lehetőségek, igények kapcsán szoros együttműködésben dolgoznak a helyi vállalkozókkal.

Jelenleg a piaci visszajelzések alapján a borutak és a falusi, mezőgazdasági tevékenységhez kötődő turizmus fejlesztésében látnak komoly lehetőséget.

A desztinációhálózattal történő együttműködés keretében a fejlesztési források megismertetéséről gondoskodnak, és az azokra való pályázást támogatják. Tanácsot adnak olyan cégeknek, amelyek érdeklődnek a belföldi és a nemzetközi turisták iránt, a különböző piacok és fogyasztói szegmensek eltérő igényeinek figyelembevételével. Üzleti eszközöket biztosítanak, workshopokat szerveznek a vállalkozásoknak.

Fotó: Wine Australia

Ágazatfejlesztés

A projekt következő elemének célja, hogy az Új-Dél-Wales Desztináció mint szervezet vezető szerepet töltsön be Új-Dél-Wales gasztro- és borturisztikai ágazatában, és iparági együttműködések révén az állam az ezen a területen meglévő ismertségét növelje, országos és nemzetközi téren egyaránt.

Ennek keretében kiemelten kezelik a minőségi kommunikációt, az információátadást és a különböző formájú együttműködéseket az egész ágazat előrelépése érdekében. Fontosnak tartják egy közös fórum létrehozását, amely egyaránt alkalmas az ágazaton belül a példaértékű sikertörténetek megosztására, kapcsolatépítésre, különböző kérdésekben együttműködések kialakítására, valamint a törvényhozásban és az oktatásban tapasztalható hiányosságok orvoslására.

A régión belüli együttműködéseken túl szerepet szánnak a közös munkának az olyan országos szervezetekkel – például a Wine Australiával –, amelyek specifikusan foglalkoznak bizonyos területekkel.

Fotó: Wina Australia

A desztinációhálózat keretében hat helyi alrégiót támogatnak az alábbi területeken: a desztinációs tervekben a bor és a gasztronómia témájának képviselete, adatbázis kifejlesztése, termelői és terméklista aktualizálása Sydney éttermei és rendezvényszervezői számára, vidéki éttermek és kávézók támogatása a helyi termékek megjelenítésében.

Ágazati programot dolgoznak ki annak érdekében, hogy a sydney-i éttermekben minél több helyi bor és alapanyag legyen megtalálható, és ezek megjelenjenek a bor- és étlapokon.

Tanulmányutakat szerveznek séfek és sommelier-k számára régiós borismeretük fejlesztése érdekében. A helyi bort és gasztronómiát mutatják be konferenciákon és üzleti találkozókon, hivatalos kormányzati eseményeken, különböző turisztikai és ágazati szakmai kiállításokon, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.

Fotó: Wine Australia
Eseményfejlesztés

A fenntartható boros és gasztronómiai programokat támogatják, valamint segítik, hogy más tematikájú események is kiegészülhessenek ezen helyi értékek bemutatásával. Új-Dél-Wales otthont ad számtalan bor- és gasztro-tematikájú eseménynek, amelyek alkalmasak a legfontosabb termékelőnyök bemutatására, a média érdeklődésének felkeltésére, továbbá az utazók felfedezőkedvének táplálására.

A szervezet fontosnak tartja olyan kiemelt események megvalósítását, amelyek az egyes alrégiók vezértermékeit állítják a középpontba. Fontos, hogy ezek esetében a helyi közösségek szorosan dolgozzanak együtt, hogy valóban egyedit, máshoz nem hasonlító programot alkossanak, valamint ehhez megfelelő szervezői és kommunikációs munkát társítsanak. Az Új-Dél-Wales Desztináció egy háromszintű támogatási rendszert épített fel olyan események segítésére, amelyek vonzerőt jelenthetnek a turisták számára, külön kezelve az induló, a fejlődő és a már kialakult programokat.

Az áttekinthetőség érdekében egy naptárat hoznak létre, ami tartalmazza a régió boros és gasztroprogramjait. Ezt évente frissítik és kommunikálják a látogatók és az utazási ágazat szereplői felé.

Marketing

A cél ebben az esetben hatékony marketing- és pr-tevékenység segítségével növelni az érdeklődést a régió széles bor- és gasztronómiai kínálata iránt.

Fotó: Wine Australia
Az ágazati szereplők részéről korábban már felmerült az igény egy központi bor- és gasztromárka létrehozására, az eddigi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a régió sokszínűsége miatt ez nehezen megoldható, ugyanakkor a négyéves tervezet keretében újra megvizsgálják a lehetőségét.

A régiós szervezet nagymértékben támogatja ugyanakkor a helyi szinten kialakuló vezértermékek kiválasztását, amelyek később egy rájuk épülő marketingtevékenység alapjául szolgálhatnak. Ugyancsak kínálnak forrásokat közösségi marketingkampányok megvalósítására, amelyekre pályázni lehet. Ezen túl biztatják a kisebb, helyi közösségeket olyan ikonikus személyiségek, helyszínek és élmények bemutatására, amelyek jó alapot szolgáltathatnak a történetmeséléshez az egyes vidékek kapcsán. Fontosnak tartják ugyanis a különleges történetek elmesélését, valamint edukációs tartalmak felépítését, hiszen ezek minden további marketing- és pr-tevékenységet aktívan támogathatnak.

Fotó: Wine Australia
Át kell tekinteniük a jelenleg rendelkezésre álló vizuális és szöveges tartalmakat annak érdekében, hogy kiderüljön, hol találhatóak hiányosságok, és új anyagokkal kell bővíteni a rendelkezésre álló eszközök körét.

A közösségi médiacsatornákat kiemelt figyelemmel kísérik, hiszen a fogyasztókkal való közvetlen kommunikáció szempontjából nagy a jelentőségük.

Folytatni kívánják azon törekvésüket, amelynek keretében a gasztronómia és a bor témáját kiemelten kezelik az állam minden marketingaktivitásában, legyen szó belföldi vagy nemzetközi programokról. Ennek keretében külön odafigyelnek a példaértékű boros és gasztrovidékekre, a tematikus bor- és gasztroutakra, egyedi karakterelemekként a helyi őslakosok által használt alapanyagokra, valamint az újdonságokra nemcsak a marketingaktivitások, a médiamegjelenések, de a terület véleményformálóinak bevonása kapcsán is.

Információs anyagot állítanak össze a legfontosabb üzenetek és jellemzők kapcsán a régió gasztronómiai „nagykövetei” és az ágazat többi meghatározó szereplője számára.

Kutatás és elemzés

Az ötödik és egyben utolsó kérdéskör célja kutatások és elemzések kivitelezése, és ezek eredményeinek megosztása, amelyek a termékfejlesztésre és a szektor marketingtevékenységére vonatkoznak.

Több évre visszamenően kutatják a borvidékek nemzetközi és hazai látogatóinak visszajelzéseit, és e kérdéskör kapcsán negyedéves jelentéseket kapnak a feladattal megbízott intézettől.

Fotó: Wine Australia
Ezen kérdéskörök kapcsán különösen odafigyelnek az újdonságokra, így érhető tetten az egyre fokozódó érdeklődés a sörfőzdék és a párlatházak meglátogatására.

Továbbra is invesztálni kívánnak az úgynevezett „brand health” kutatásokba, amelyek azt mutatják meg, milyen vélemény él a márkáról a közönségben. Folyamatosan keresik, hogy milyen hiányosságok fedezhetőek fel az eddigi kutatásokban, amelyek figyelembevételével módosítani kellene a jelenlegi gyakorlaton. Ugyancsak ebbe a kérdéskörbe tartozik nemcsak regionális, hanem akár vállalkozások szintjén is a jó példák bemutatása.

Kétévente átfogó kutatást végeznek annak kapcsán, hogy milyen mértékű a helyi borok és más italok jelenléte Sydney éttermeinek bor- és itallapjain.

Úgy gondoljuk, a fenti akcióterv áttekintése többek között azért érdekes, mert kitér a már eddig is folytatott gyakorlatokra – értékelve azok fontosságát –, de számtalan új irányt, szemléletmódbeli változást is kiemel a következő négy évben előttük álló munka kapcsán.

Forrás: 
Borászati Füzetek
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Borászati Füzetek 2018/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédelmi előrejelzés – Minden elképzelhető betegség fertőz

A betegségek és a kártevők egyaránt kedvező feltételeket találnak a fertőzésre, sok gyümölcsnél azonban a szüret miatt most nem védekezhetünk, legföljebb a késői fajtákon, nagyon rövid várakozási idejű szerekkel. Szőlőben is minden elképzelhető betegség fertőz, a zöldmunkák elvégzése nagyban segíti a hatékony növényvédelmet.

A balatoni bornak a nehéz időkben is van piaca, bár az ár rekord alacsony

Rekordmélységbe süllyedt a bor termelői ára az utóbbi hetekben. A Somogy megyében dolgozó borászok egy része attól tart, komolyan megérezi a piaci hatásokat, míg mások a direkt értékesítés hatékonyságában bíznak.

Eger nem képzelhető el bor nélkül nyáron

Ha július-augusztusban Eger felé vesszük az irányt egy hétvégére vagy akár egy hosszabb nyaralásra, akkor rengeteg látni- és felfedeznivaló vár ránk. A történelmi emlékek mellett ne hagyjuk ki az új lendületet kapó Szépasszony-völgyet sem, ahol az egymás mellett sorakozó pincékben a helyi borokat kóstolhatjuk.

Szárazságtűrő szőlőkkel a klímaváltozás ellen

Az Adelaide Egyetem borászai Ciprusról származó, szárazságtűrő szőlőfajtákat vizsgálnak. A cél az, hogy az egyre szárazodó ausztrál klímát is toleráló tőkéket találjanak.

Olcsó laborhús két éven belül

Hat évvel ezelőtt mutatták be a laborhúst, akkor még egy hamburgernyi, szaftos műhús 80 millió forintba került. Egy holland start-up 2021-re szeretné elérni hogy ipari mennyiségben és olcsón gyárthasson laborhúst.

Biológiai védekezés: antagonista gombával a botrítisz ellen

Az integrált termesztésben a vegyszeres beavatkozások visszaszorítására törekednek, amiben egyre nagyobb szerepet kapnak a biológiai védekezési módszerek. Olaszországban a közelmúltban engedélyezték a Polyversum nevű biológiai készítményt, ami az antagonista Pythium oligandrum mikrogombát tartalmazza.

Négy nap tömény bikavér

Közel harminc borászat százhúsznál is több bora, tizenegy étterem harmincegy ételkülönlegessége és számtalan ingyenes koncert egy páratlan hangulatú környezetben, az egri Érsekkertben, ez lesz az idei Bikavér Ünnep

Hárommillió forintot ért egy fürt szőlő

A szezon első árverésén több mint 1,2 millió jenes (3,2 millió forintos) rekordáron kelt egy fürt vörös szőlő Japánban.

A zöldségek drágultak leginkább tavalyhoz képest

2019. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben - közölte a KSH.

Szőlőlisztharmat – a nehezen megállítható gombabetegség

A szőlőlisztharmat a szőlő egyik legrégebbi és legjelentősebb gombás betegsége, amely hatalmas pusztításra is képes, ha nem védekezünk ellene időben. Legyen szó csemege- vagy borszőlőről, házikertről, lugasról, a lisztharmatot sosem szabad figyelmen kívül hagyni.