Back to top

Glifozát az ivóvízben?

Immár másodszorra mondta ki egy amerikai bíróság, hogy a glifozát nevű gyomirtó rákkeltő. A világszerte ismert növényvédő szert idén januártól az ivóvízben is kötelezően vizsgálni kell. Mit kell tudni a glifozátról, miért veszélyes, és hogyan vizsgálják?

Egy amerikai bíróság március 19-én immár másodszorra mondta ki, hogy a glifozát tartalmú gyomirtó rákot okoz – írja a Laboratorium.hu a Portfolio.hu-ra hivatkozva. A hírhedt növényvédő szer kapcsán nem először szabadulnak el az indulatok, a hír annak fényében pedig különösen jelentőséget kap, hogy az

idén januártól immár hazánkban is kötelezően vizsgálni kell a glifozátot az ivóvízben is!

Mi köze a glifozátnak a szójához?

Egy nagy nemzetközi gyártó által genetikailag módosított szója volt az első olyan iparszerűen termeszthető növény, amely ellenállt a szintén e cég által szabadalmaztatott totális gyomirtó szer, a glifozát hatásának. A GMO szója termesztése és fogyasztása napjainkban is parázs viták forrása, és

várhatóan még évtizedekig tartani fog, mert sem a génmódosítás mellett, sem az azok ellen állást foglaló tudósok között nem várható közös vélemény kialakulása.

A vita egyik alapvető oka az, hogy már a természetes szójában eredetileg benne található biológiailag aktív anyagok jelenléte sem megnyugtató. A genetikai módosításokat ellenzők egy tábora pedig feltételezi, hogy a GMO-szójában a módosítások következtében további kedvezőtlen biológiai hatású olyan anyagok is keletkezhetnek.

A glifozátot azért nevezhetjük túlkorosnak, mert már a hetvenes évek óta használják világszerte. Azóta korszerűbb anyagokat is kifejlesztett a vegyipar, ám a glifozát – különösen a genetikailag módosított növények esetében - a mai napig rendkívül elterjedt növényvédő szer, és sajnos az emberre sem veszélytelen: többek között a központi idegrendszer genetikai elváltozásait, a koponyát formáló sejtek pusztulását, az ízületek porcainak deformálódását, illetve születési rendellenességeket okozhat.

Nem csökkentette a glifozáttal szembeni gyanakvást, hogy néhány évvel ezelőtt a gyomirtót már az európai – többek közt nagyvárosokban élő – emberek vizeletéből is kimutatták.

Mindebből akár arra is következtethetünk, hogy a gyomirtószer olyannyira elterjedt, hogy egyfajta burokként borítja be a bolygót.

Hogyan vizsgálják?

A glifozátot a HPLC-MS (nagynyomású folyadékkromatográfia-tömegspektrometria) technikát igénylő eljárással a modern laboratóriumok könnyedén azonosítják. A jól felkészült vizsgálólaboratóriumokban, így például a WESSLING Hungary Kft-nél is olyan átfogó vizsgálati csomagot alkalmaznak, amely képes több, mint 500 vegyületet egyidejűleg megvizsgálni – mondta el a Laboratorium.hu-nak a cég szakembere, Dr. Szigeti Tamás János.

A vizsgálatokra minden bizonnyal igen nagy szükség lesz a közeljövőben, ugyanis az idén január elsejétől lépett hatályba Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet módosítása, amelyben

kibővítették az ivóvízben vizsgálandó peszticidek listáját: mostantól vizsgálni kell többek között a a glifozátot, valamint annak bomlástermékét, az AMPA-t is.

A laboratóriumi szakember igyekszik mindenkit megnyugtatni: az a tény, hogy mostantól ezt a gyomirtót is vizsgálni kell az ivóvízben, természetesen nem jelenti azt, hogy a glifozát valóban jelen van az ivóvízben.

Az agráriumban világszerte közel ezer vegyületet használnak, növényvédő szereket pedig már évtizedek óta mérnek az ivóvízben, és a mikrobiológiai, illetve kémiai vizsgálatokhoz hasonlóan ezekre a molekulákra is szigorú határértékeket jelölnek ki.

Ami a víz vizsgálatát illeti, a Laboratorium.hu a Víz Világnapja alkalmából közzétett cikkében részletesen is bemutatja, hogy mi mindent lehet megtalálni a mindannyiunk számára nélkülözhetetlen elemben.

Forrás: 
Laboratorium.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tömeges halpusztulás a Palicsi-tóban

Vajdaság egyik gyöngyszeme a Palicsi-tó és környéke. Nem csak a helybéliek, de a turisták kedvenc üdülőhelye is. Végre megérkezett a jó idő, a tó látványa viszont most nem vonzza, inkább taszítja az oda látogatókat.

Lisztharmatrezisztens paprikaállomány

A szegedi Flóratom Kft. szentmihályi kertészetében több évtizede hajtatnak paprikát, ami az áttelelő technológiából, a termálvizes fűtésből adódóan, valamint a téli, kora tavaszi jó árak miatt jövedelmező. Ugyanakkor a termesztőberendezés, a termesztésmód jellegéből és a szélsőségessé vált időjárásból eredően keresik azokat a fajtákat, megoldásokat, amelyekkel növelhetnék a jelenlegi bevételeket és nyereséget.

A Tisza-tavat is megtisztítják a PET Kupán

Tisza-tavi futammal bővül idén a hagyományos Felső-Tiszai PET Kupa sorozat, így a pénteken induló és kedden záruló vízi rendezvény keretében a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhalmozódott hulladéktól.

A szívünk látja kárát, ha nem fogyasztunk elég gyümölcsöt és zöldséget

Évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat.

El Nino miatt rengeteg mangó termett

Olcsó lett a mangó a Fülöp-szigeteken, mert 2 millió kilogrammal több termett belőle az eladhatónál. A kormány támogatásával külön standokat állítottak fel hétfőn szerte a fővárosban, Manilában, hogy vevőre találjon a fölös mennyiség, mielőtt megromolna. A gyümölcs kilója átszámítva már 100 forintért is kapható, de az ár függ a minőségtől. A fölöslegből exportra is juthat.

Ismeri a feketekömény hatását?

A feketekömény olajat a fáraók aranyának is nevezik. Az egyiptomiak nagy becsben tartották az apró fekete magvakat, vele kapcsolatos élményüket a papirusztekercseikben is megörökítették. Manapság az allergia hatékony ellenszerének tartják.

Világújdonságok a Bayertől

Sárbogárd-Nagyhörcsökpusztán, a Széra Kft. telephelyén fogadták a Bayer szakemberei a gazdákat. A Bayer Farm országjáró road-showjának második állomásán is kézközelből nézhették meg az érdeklődők az új integrált megoldásokat. A növényvédelmi ajánlatok mellett megismerkedhettek az innovatív Dekalb hibridekkel is.

UV-C sugarak a kórokozók ellen

Gombás és baktériumos fertőzések ellen vizsgálták az UV-C sugárzás hatását Hamburgban. Keresik ugyanis az új növényvédelmi megoldásokat a mindinkább szűkülő hatóanyag-választék miatt.

A borok és a növényvédő szerek a leggyakrabban hamisított termékek listáján

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) becslései szerint 11 gazdasági ágazatban a hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz - közölte az EUIPO az MTI-vel csütörtökön.

Felfüggesztette a Nébih egy olasz gyártású növénykondicionáló készítmény engedélyét

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felfüggesztette az olasz gyártású, Boundary elnevezésű növénykondicionáló készítmény engedélyét, továbbá zárolta a raktáron lévő tételeket.