0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Üzlet lehet a vadpulyka

Az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a vadpulyka iránt, hiszen hazánkban a vadászat évről évre szélesebb társadalmi bázissal bír. Ezért szükség van az egyes elejthető vadfajok mennyiségének növelésére, így a vadpulykáéra is. A faj tartása nem ördöngösség, de jellemzően nagy tömegben ezek a madarak nem érzik jól magukat, ezért is lehetne sok kistermelő ideális állata.

Viszonylag kis tőkebefektetéssel bele lehet vágni a vadpulykázásba, hiszen az állatokra igen nagy igény mutatkozik. Ma a magyar vadászok elsősorban Szlovákiában ejtik el jobb híján a vadpulykát, mely lényegében a védett túzokot helyettesíti a XXI. század Közép-Európájának vadászati kultúrájában. A magyar vadpulykatenyésztés fellegvára a VADEX Zrt. sopo­nyai ökocentruma, ahol a jelenleg, illetve a korábbi években vadpulykatenyésztéssel foglalkozó szakemberekkel beszélgethettünk.

A kezdeti lépések

Sándorfalvi László hosszú évtizedeken keresztül a VADEX-nél, illetve annak jogelődjénél dolgozott, ő bábáskodott mintegy három évtizeddel ezelőtt a Soponya-környéki vadpulyka-telepítéseknél. Még 1985-ben történt, hogy a Természettudományi Múzeumban főpreparátorként dolgozó Őri Miklós barátját műhelyében meglátogatta, aki éppen egy vad­puly­katrófeát készített ki. A madár Zagyvarékasról került hozzá – e falu határában ekkorra már szép számmal éltek ezek az Amerikából származó madarak. Sándorfalvi Lászlót lenyűgözte a trófea, s hamarosan ő is egy tarvadvadászat alkalmával elejthette élete első vadpulyka­kakasát egy kis kaliberű golyós fegyverrel. Vele volt három hivatásos vadász kollégája is, akikkel a vadászat közben elhatározták, hogy megpróbálják meghonosítani e fajt a Dunántúl szívében is. Mindez áprilisban történt, s májusban már vitték is Zagyvarékasról haza a tenyész­tojásokat. Ezeket standard szár­nyasvadkeltető-gépekbe he­lyez­ték, melyek a pulykatojások igényeire voltak beállítva. Jó volt a kelési arány, a kispulykák egy hétig a keltető közelében nagyon nagy gondoskodás mellett éltek, gondozóik különösen higiéniára és a megfelelő hőmérsékletre ügyeltek. Ezután Sebestyén Jánoshoz egy használaton kívüli erdészházba kerültek, ahol egy nagyobb terem volt számukra biztosítva. Itt is nagyon ügyeltek a megfelelő hőfokra.

Kezdetben az indítótáp mellett túrót, zöldhagymaszárat és zöld kukoricát kaptak az állatok, s amikor már nevelőtáppal etették őket, ezeket kiegészítésként továbbra is kapták. Háromhetes koruktól már kijárhattak egy hálóval fedett külső kifutóba is.

Fontos volt ekkoriban, hogy mindig legyen valaki az állatok mellett, hiszen nemcsak éjszakára, hanem esőben is be kellett terelni a terembe a kispulykákat. Általában 10-12 hetes korukban telepítették át őket fácánvolierbe. Ez egy kb. kéthektáros hálós nevelőtér volt, ahol jelentős számban fácánt is tartottak. A hatalmas röpde vadföldként is hasznosult, melyet minden évben beszántottak, s abba kukoricát, napraforgót vetettek. Itt már a vadpulykák ugyanazt ették, mint a fácánok, azaz a fácán nevelőtáp mellett sok lucernát és lédús takarmányt, így görögdinnyét is kaptak.

A következő év tavaszáig éltek a fácánvolierben, s innen telepítették ki őket tervszerűen a területre.

Ebben az időszakban a kakasoknál már jól látszottak a kezdeti pamacsok. A legszebb példányokat azonban nem helyezték ki, hanem törzsállományt alakítottak ki belőlük. Egy kakasra 4-5 tojót számoltak. A levadásztatásra váró állatokat egy Soponyához közeli szigetszerű, mintegy 200 hektáros erdőben engedték el. Az erdőt mezőgazdasági területek vették körül, s innen nemigen csatangoltak el. Jellemzően a mezőre kijártak szöcskészni, majd vissza a rengetegbe. Emellett folyamatosan etették is őket, s különösen nagy figyelmet fordítottak a ragadozók gyérítésére: leginkább a rókákat kellett távol tartani a madaraktól.

Átmeneti szünet

A vadpulykatenyésztés igazi sikertörténetté vált Soponyán, olyannyira, hogy 1988-ban már külföldi vadászokat is fogadtak, akik nagy megtiszteltetésnek vették, hogy elejthetik a tekintélyes sörteszerű tollképződménnyel, azaz pamaccsal bíró kakasokat. A pulykavadászat áprilisban, dürgés idején történik, ilyenkor a vadpulyka­ka­ka­sok sátorszerűen leengedik szárnyaikat, farkukat pedig felemelik, és legyezőszerűen szét­tárják. Ezt, aki látja, felejthetetlen élményben van része. A vadászok általában hivatásos kísérővel érkeznek a dürgő­helyre, akik gyalogos cserkelő vadászat során kiskaliberű golyós fegyverükkel lövik meg a madarakat. Legtöbbjük ugyanis az állat testét is ki akarja tömetni, ezért fontos, hogy az a lehető legkevésbé roncsolódjon. A kakasok négy-ötévesen a legszebbek, legkeresettebbek.

A kihelyezett tojók, bár sok tojást raktak, nem jól kotlottak, s bizony a fészekaljak is gyakran estek ragadozók áldozataivá.

Ezért a területen évről évre folyamatosan kellett pótolni kihelyezésekkel az állományt. Ahogy a madárvilágban jellemző, a vadpulykánál is számottevően több a kakas, mint a tyúk. Ezért is fontos, hogy ha helyhez szeretnénk kötni a kakasokat, megfelelő számú tyúk is legyen körülöttük. Gyakran egyben őzbakvadászatra is érkeztek a vadászok, ilyenkor lovas kocsival utaztak a különböző területek között, s a vadpulykacsapatokat gyalogosan közelítették meg. Míg 1988-ban 10 kakast ejtettek el Soponyán, addig 10 évvel később már 127 egyedük volt a terítéken. Ekkor, a csúcson, igen kemény tél volt, s a gondozók sajnos nem figyeltek eléggé a pulykák etetésére, így azok elkóboroltak, ragadozók és orvvadászok áldozataivá váltak. A zárttéri törzsállomány ugyan megmaradt, de szaporításuk háttérbe szorult a vaddisznóvadászatok térnyerésével egyidejűleg.

Sándorfalvi László 2007-ben nyugdíjba ment, messze került a vadpulykáktól, de a jelenlegi vezérigazgató, Majoros Gábor, aki elhivatott vadász és vadgazda, felvetette a soponyai vad­pulykatenyésztés újraélesztésének lehetőségét, s felkérte a nyugdíjas szakembert, hogy tapasztalatait ossza meg Tapasztó Sándorral, akit időközben megbíztak az immár Csehországból és Szlovákiából importált vadpulykák tenyésztésével.

Újrakezdés import­madarakkal

Az első szállítmány Csehországból mintegy negyven példányból állt. Csehországban a vadpulykának úgy tenyésztése, mint vadásztatása igen elterjedt, melyet bizonyít, hogy számos vadászatszervező társaság kínálatában szerepel sík- és hegyvidékeken egyaránt.

A legtöbb vadpulykatenyészet zárt rendszerben működik, ezért nemigen fogadnak vendégeket a telepeken. Csehországból a következő évben még mintegy tucatnyi tenyészállatot vásároltak, majd Szlovákiából szereztek be tíz kakast vérfrissítés céljából.

Úgy Szlovákiában, mint Cseh­or­szág­ban jellemzően kisebb gazdaságokban, illetve háztáji körülmények között tenyésztik. Több családi vállalkozás vásárolt régi tojótyúktelepeket, s ezeket alakítják át vadászfácán, királyfácán és vadpulyka tenyésztéséhez. Az tapasztalható, hogy azokban a gazdaságokban, ahol vadászfácánt kínálnak eladásra, a vevők még szívesen vásárolnak vadpulykát is – húsz vadászfácánhoz általában egy kilövetésre alkalmas példányt.

Igen fontos hangsúlyozni azonban azt is, hogy a vad­pulykatenyészetek állatorvosi státuszának igen jónak kell lenniük, rendelkezniük kell a megfelelő igazolásokkal, engedélyekkel.

Bár a vadpulyka jól kotlik, az első importált madarak tojásait keltetőgépbe helyezték. A kikelt madarakat idős nénikre bízták, akik otthonukban indítótáp, túró, főtt tojás, karikákra vágott hagymaszár keverékével, azaz régi, jól bevált módon nevelték fel a pipéket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akik régebben már neveltek sikeresen házipulykát, azok könnyedén meg tudnak birkózni a vad­puly­ka­neveléssel is.

A telepre visszakerült növendékmadarakat 5×10 méteres volierekbe helyezték el. A dróthálót mintegy 50 centi mélyre ásták be a földbe, így már ez rókabiztosnak bizonyult, a röpde tetejét pedig a szokásos volier­hálóval borították. Igen fontos kelléke a férőhelynek a megfelelő mennyiségű ülőfa, ugyanis a vadpulyka szeret felgallyazni. Emellett egy szélfogó is áll a tollasok rendelkezésére, amely lényegében egy deszkabódé, s rossz időjárás esetén ide húzódhatnak vissza. Zárt rendszerű önetetőből történik az állatok takarmányozása, s ügyelnünk kell arra, hogy az etetőt oda helyezzük, ahova az eső véletlenül sem tud beverni. Így nem fordulhat elő, hogy a könnyen átnedvesedő táp beleragad az etetőbe. Az állatok itatásának zárt rendszerben kell történnie, ugyanis így oldható meg leggazdaságosabban rend­szeres féreghajtásuk, illetve gyógyszeres kezelésük.

Szerencsével jártak a szakemberek Soponyán a vadpuly­katenyésztés területén: egy pályázat útján nyertek napelemes kút telepítésére lehetőséget. Ez a biztosítéka annak, hogy folyamatosan kiváló, ivóvíz minőségű vizet tudnak biztosítani az állatoknak.

A tapasztalatok szerint a vadpulyka, ha hagyják, igen jól elkotlik, csibéit igen jól neveli.

Az 5×10 méteres volierben a telepítést megelőzően kölest, cirkot, napraforgót, lucernát vetnek, s ezt hagyják elgazosodni. Ide helyezik be az egy kakasból és 2-3 tojóból álló tenyész­csapatokat. A buja aljnövényzet kiváló élő-, búvó- és táplálkozó­helyet biztosít a kikelő apróságoknak.

A vadpulykatelepen célszerű a madarakat korcsoportonként külön tartani, a korosodó kakasok a legértékesebbek, hiszen ezek adják a trófeát, s ezekért hajlandók a vadászok komoly összegeket áldozni. Fontos, hogy már az első évtől kezdve selejtezzük a kakasokat, s csak azokat hagyjuk meg, melyek valóban gyönyörű pamacsot növesztenek. A tyúkokból is időről időre szelektáljunk, de itt inkább csak a gyengébb, fejlődésben elmaradt állatoktól váljunk meg. A selejtezett példányokat a vadfeldolgozóba küldik, majd a va­dász­ház konyháján hasznosul húsuk.

Jellemzően a vadpulykából ételkülönlegességek készülnek, így például igen keresett a vad­pulykamellrolád libamájjal és erdei gombával.

A rozmaringos medvehegymás sült vadpulyka is fenséges étel, de a vadpuly­kahúsleves sem megvetendő. Emellett a gazdaságba betérő gyermek- és felnőtt csoportoknak a vadpulyka­tenyészet felejthetetlen élményt nyújt, hiszen akár bekapcsolódhatnak az állatok ellátásába is, így megismerhetik az állattartással járó örömöket.

Forrás: Kistermelők Lapja