0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Gyógynövények a Bibliából

A gyógynövényeket ősidők óta ismeri az emberiség, hiszen sokszor azok jelentették az egyedüli gyógymódot. Az ősi orvoslás nagyon sokféle kezelést és terméket használt, a szájon át fogyasztott főzeteken, forrázatokon, sűrű rázókeverékeken túl a külső felületekre felvitt kenőcsökig, borogatásokig és öblítőkig, füstölőkig. Ezek között meghatározóak voltak a különféle növényi részek.

A korábban megjelent Fűszerek-, Cserjék-, Gyümölcsök-, Zöldségek-, és Olajfák a Bibliából című cikkek folytatását közöljük.

A bibliai időkben nemcsak a gyógyításban, hanem az áldozati szertartásoknál is óriási szerep jutott a fűszer- és gyógynövényeknek.

Mivel gyógyítanak a növények?

A Biblia sokféle gyógynövényről ír, többről is, mint gondolnánk. Néhányuk ugyanis elsődleges felhasználása alapján élelmiszernövény. Például a préselt fügét kelésekre tették, a bort sebkezelésre és sebfertőtlenítésre használták, az olívaolajnak pedig jól ismerték a fájdalomcsillapító, sebgyógyító hatását és a legfontosabb kenőcsalapanyag volt. A gyógynövények gyógyhatásáért és a fűszerek aromájáért általában több hatóanyag együttesen felelős, vannak közöttük alkaloidok, enzimek, glikozidok, keserűanyagok, nyálkaanyagok, szaponinok, cserzőanyagok, vitaminok. Ennek tulajdonítható, hogy a legtöbb fűszernövénynek is van gyógyhatása, ma is számon tartjuk például a kapor emésztésserkentő, vagy a fahéj élénkítő hatását.

A makkia gyógynövényei

A Szentföld középső és déli, száraz éghajlatú területei különösen nagy gazdagságban kínálják a gyógynövényeket. A kevés eső már nem kedvez a zárt erdők kialakulásának, azok egyre ritkulnak, vagyis lombkoronájuk már nem záródik, és cserjések váltják fel őket. Ehhez járul még az a tény is, hogy

a Földközi-tenger partvidéke Európa legrégebbi kultúrterülete. Ennek következménye, hogy az eltelt évezredek alatt kivágták és fölélték az erdőket, és az ókor óta erősen legeltetik a területet.

Az őserdők helyén örökzöld, letörpült fákból és a valamikori aljnövényzethez tartozó cserjékből örökzöld társulás, makkia alakult ki már az újszövetségi időkben is, mely az egész mediterrán területet jellemzi. A sziklás, sekély talajú helyeken jellemző batha társulás alacsonyabb, alig 20 cm magas tövises törpecserjékből és szárazságtűrő évelő növényekből áll. Ezeknek a társulásoknak gyakori növényei a ruta és a mirtusz.

Több, nagyon hasonló rutafaj él a Földközi-tenger medencéjében, köztük a déli ruta (Ruta chalepensis) hatol a legdélebbre. A Szentföld homokos és mészköves talajú törpecserjéseiben is előfordul, a Parti-síkságtól a Júdeai-hegységig meglehetősen gyakori. Alacsony, átható szagú cserje, mirigyektől pontozott hajtásokkal. Kicsi levelei szárnyasan osztottak, virágai végálló sátorvirágzatban nyílnak, sárga szirmai pedig rojtosak. Apró magvai négy részre hasadó toktermésben fejlődnek.

Régebben fűszernövényként ismerték, de használata elővigyázatosságot igényel, például a várandós anyáknak nem ajánlott.

Lukács evangéliumából megtudhatjuk, hogy a rutából tizedet kellett beszolgáltatni, és mivel a vadon gyűjtött növényekből nem kellett tizedet adni, csak a termesztettekből, ez azt jelenti, hogy Jézus korában már kertekben nevelték a rutát.

Hisztéria ellen

A déli ruta levelének főzetét és a virágos, zsenge hajtásokból nyert illóolajat hisztéria, menstruációs panaszok, reumás fájdalmak, bélgörcsök ellen használták. Fertőtlenítő hatása miatt rovarcsípések kezelésére és féreghajtásra is alkalmas. A friss növénnyel nagyon óvatosan kell bánni, mert mirigyszőreinek váladéka sokaknál súlyos bőrgyulladást okozhat.

A mirtusz terméséből lekvárt és likőröket főznek, szárítva fűszerként használják. A mirtuszolajat az aromaterápia hörghurut kezelésére, az illatszeripar parfümökhöz használja. Az ókorban nemcsak illatszerként, hanem gyógynövényként is alkalmazták. Friss és szárított levelének, virágának és termésének hatóanyagai emésztést serkentő, gyomorerősítő, vérzéscsillapító hatásúak.

A mirtusz (Myrtus communis) magasabb, örökzöld, dús lombú, 3-5 méteres cserje. Minden része illatos, mert fiatal hajtásai, levelei és szirmai is mirigyesek. Keresztben átellenesen álló, tojásdad vagy lándzsás levelei ép szélűek, kopaszok, szétmorzsolva jól érződik fűszeres illatuk. A gömbölyű, gyakran rózsás árnyalatú bimbóból kinyíló, magánosan álló, fehér virágai 2 cm átmérőjűek. A kerekded szirmok közepén pompás látványt nyújt a nagyszámú hosszú porzó. Matt fekete vagy ritkán fehér bogyótermését a maradó csészecimpák koronázzák. Dél-Európában és Kis-Ázsiában őshonos cserje, kedvelt dísznövény, de nálunk csak dézsás növényként tartható, mert a szabadban ritkán telel át.

A mirtuszág az ókortól a szerelem, a szépség és a béke szimbóluma, ezért került a menyasszonyi díszítésbe.

A nagy őszi zsidó ünnepen, a lombsátrak ünnepén is fontos szerepet kapott a mirtusz, mert a sátrak fölépítésénél is használták örökzöld, dús ágait, és az ünnepi csokorba is bekerült.

Az illatos nád

A szent olaj egyik alkotórészeként és a Biblia szerelmi költeménye, az Énekek éneke aromás növényei között is gyakran szerepel az „illatos nád”, amelyről a Szentírásból az is kiderül, hogy messze földről érkezett drága luxustermék volt.

Az „illatos nád” botanikai azonosítása nem egyértelmű, mert a nád is és az illatos füvek is sok helyen és többféle értelemben szerepelnek a Bibliában, így többféle növény is fölmerül lehetséges megoldásként.

Például a citromcirok (Cymbopogon citratus), amely legföljebb 1,5 méter magas, évelő pázsitfűféle. Húsos tövű szára és hosszú, kékeszöld, aromás, szárölelő levelei vannak. Füzérkéi bugavirágzatban nyílnak. Magas illóolajtartalma miatt összetörve minden része erős citromillatot áraszt. Teája lázcsillapító, fertőtlenítő hatású, hasmenést, fejfájást, meghűlést kezelnek vele. Vaskos, húsos levélhüvelyét zöldségként fogyasztják, leveleivel halételeket, mártásokat, szószokat ízesítenek.

„Illatos nád” lehetett a kálmos (Acorus calamus) is, amely a kontyvirágfélék családjába tartozó vízparti növény. Vaskos, elágazó gyöktörzse az iszapban kúszik, levele hosszú, kissé hullámos szélű, kard alakú, szára szögletes. Tömött torzsavirágzatát zöld buroklevél öleli körül. A növény megdörzsölve erős illatot áraszt.

Ismert népi gyógynövény, szárított gyöktörzse élénkítő, emésztést serkentő hatású. Levélrügyeit salátaként eszik, gyöktörzsét kandírozzák és likőröket ízesítenek vele, illetve a kozmetikaipar is felhasználja.

Őshazája Kelet-Ázsia és Észak-Amerika, sokfelé meghonosodott. A Szentföldön nem őshonos, de az Egyiptom és India között évezredekig fennálló kereskedelmi úton könnyen eljuthatott Izraelbe is. Az 1570-es években hozták Konstantinápolyból Magyarországra és gyógyhatása miatt kezdetben a kolostorkertekben kezdték el termeszteni.

Varázslatos afrodiziákumok

A mandragóra különös növény, amelynek a középkorban mágikus hatást tulajdonítottak. A burgonyafélék családjába tartozik, vagyis a krumpli, a paradicsom, a padlizsán, a paprika, valamint a mérgező beléndek, maszlag és nadragulya rokona. Az őszi mandragóra (Mandragora autumnalis) szártalan, tőlevélrózsás, évelő növény. Nagy, hullámos szélű, kellemetlen szagú, ráncos leveleinek tövében tél végén bíborlila virágok nyílnak, tavasszal kellemes, ananászillatú, narancssárgás, hosszúkás bogyótermést érlel. A mediterrán vidékeken őshonos, így a Szentföldön is. Galileától a Jordán alsó folyásáig, parlagokon, utak mentén, törpecserjésekben fordul elő. Rokona, a tavaszi mandragóra (Mandragora officinarum), amely halványlila virágú, termése gömbölyű és sárga, őshazája pedig Észak-Olaszországtól a Nyugat-Balkánig terjed.

Mindkét mediterrán mandragórafajnak hasonlóak a hatóanyagai, hallucinogének, alkaloidák, például atropin, emiatt levelük és gyökerük nyersen mérgező, de ez főzés hatására eltűnik.

Szelleműzés és gyermekáldás

A mandragóra gyökér- és levélfőzetét szorongás és álmatlanság esetén ajánlották, friss levele külsőleg használva fájdalomcsillapító hatású, hatóanyaga daganatos bőrbetegségek kezelője. Narkotikus hatása miatt is számontartották az ókori orvos-lásban. Nyugtató hatása mellett stimulál is, ezért elágazó, sokszor ember alakú karó-gyökerét vágyfokozó szerként használták. A görögök ősi varázsnövénye, később a középkorban is szelleműző hatást tulajdonítottak neki és szerencsehozó amulettként tartották.

A zsidóság az egyiptomi és mezopotámiai sokistenhívő ókori kultúrák orvoslásával ellentétben nem alkalmazott varázsszereket, babonás gyógyító eljárásokat. A mandragóra volt talán az egyetlen mágikus növény, amelyet a bibliai időkben is nagyra becsültek, afrodiziákumnak és a termékenységet fokozó szernek tartottak, termésével a meddőséget kezelték. Mózes első könyve ír a Jákób szerelméért vetélkedő nővérekről, Lea és Ráhel egyik történetét kapcsolja e növényhez. Lea fia mandragórát talált a mezőn, amelyet Ráhel akart megszerezni, aki addig hiába remélte, hogy gyereket tud szülni. A mandragóra segített, de nem Ráhelnek, hanem Leának, aki újabb fiút hozott világra. Lea, Ráhel és szolgálóik Jákóbtól származó 12 fiának a születése, vagyis a 12 zsidó törzs üdvtörténeti jelentősége is mutatja, hogy a gyermekek fogantatása nem a mandragórától függ, a gyermekáldás Isten kezében van.

A mandragórával ellentétben a kapri (Capparis spinosa) egész évben könnyen megtalálható. Elterülő szárú, alacsony cserje, horgas pálhatüskékkel, húsos, szürkészöld elliptikus, kerekded levelekkel. Magánosan álló, reggel nyíló, nagy, négytagú fehér virágaiban a bíbor árnyalatú porzók száma meghaladhatja a százat is. Termése hosszúkás, kerekded, 6-7 cm hosszú bogyó, melynek héja beérve sárga vagy vöröses. A Földközi-tenger medencéjétől Közép-Ázsián át Nepálig előfordul, száraz, sziklás, félsivatagos helyeken él, a Szentföldön is gyakori. Több változata ismert, kőfalakon, száraz gyepekben, illetve sivatagi vízmosásokban, sziklákon fordul elő.

Az ókori rómaiak kedvenc fűszere volt, a mediterrán országokban sokfele termesztik.

Gyógynövényként is számon tartják, szárított termésével reumás panaszokat, ízületi duzzanatokat, derékfájdalmakat, végtagzsibbadást gyógyítanak, gyökérkérgét bőrbetegségek, lép- és menstruációs zavarok esetén használták.

Valamikor horgas tüskéjével szedték le a birkák torkáról a piócákat. A kínai népi orvoslásban a szárított kapritermés a köszvény és a reumás ízületi gyulladás gyógyítására szolgál. A kaprinak az étkezésben is jut szerep. A „kapribogyót”, mely a növény kerekded virágbimbója, ecetben, sóban, olívaolajban tartósítják, és mártások, hal- és húsételek, pizzák és tészták jellegzetes hozzávalója. A kapri éretlen termését, a „kapriuborkát” is hasonlóképpen használják, de íze nem olyan erőteljes.

A Prédikátor könyvében érdekes igevers figyelmezteti a fiatalabb nemzedéket, hogy becsülje meg az életet, mely gyorsan elmúlik, és az öregséggel már a „fűszerek” is hiábavalóak. Egyes kutatók szerint ebben a szakaszban a „fűszer” kifejezés a kapribogyóra utal, melyet az ősidőkben étvágygerjesztőnek és nemivágy-fokozónak tartottak.

Fotók: Fráter Erzsébet, Fráter Szabolcs

Forrás: Kertbarát Magazin