0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ménvizsga Tiszaföldváron

Idén április negyedikén immár harmadik alkalommal rendezték meg Tiszaföldvár határában, Homokréten a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület (MHLOE) tagjai által tenyésztett hidegvérű ménjelöltek saját teljesítményvizsgáját. A rendezvényt eredetileg azért is szervezték a Tiszántúlra, mert szerettek volna lehetőséget biztosítani a Kaposvártól messzebb lakóknak is.

Ezzel az általuk tenyésztett állatok szállítása immár kevésbé jelentős áldozattal jár. Mára azonban bebizonyosodott, hogy a homokréti esemény túlmutat az Alföldön: az ország távolabbi területeiről is szép számmal érkeztek tenyésztők, illetve a magyar hidegvérű fajta szimpatizánsai. Emellett a hagyományos, már hosszú évek a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémiáján megrendezett hidegvérű ménvizsga is nagy népszerűségnek örvend.

Nemcsak határainkon innen, hanem Erdélyben is számon tartják már a tiszaföldvári eseményt,

mivel keleti szomszédunknál különösen nagy a hidegvérűek keletje. Ezért többen, nem titkolva vásárlási szándékukat, igyekeztek minél több hidegvérű-tenyésztővel személyesen találkozni.

Homokrét ma már fogalom a hidegvérű-tenyésztők körében Közép-Európában. Ez leginkább Nagy Ferencnek, a homokréti hidegvérű ménes tulajdonosának köszönhető, aki komoly áldozatokat vállalva biztosítja a helyszínt évről évre. Különösen nagy élményt nyújt a ménvizsga idején az is, hogy betekintést nyerhetünk a homokréti ménes mindennapjaiba, ahol többek közt mintegy 200 lovat tartanak példamutató módon. Idén 17 egyeddel jelentkeztek a tenyésztők a ménvizsgára, melyek származását a jelentkezéskor részletesen megvizsgálták a tenyésztőegyesület képviselői, s

csak azok az egyedek vehettek részt a megmérettetésen, melyek apai és anyai származása DNS-vizsgálattal bizonyított, és a 4 ősi soros származási bizonyítványok szerint megfelelnek az egyesület tenyésztési programjának és szabályzatában meghatározott származási követelményeknek.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu