Back to top

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést

A sertéshús fogyasztásának magyarországi ösztönzése mellett fontos a szakmai tapasztalatok átadása, és a belföldi fogyasztás emelkedése az, ami ellensúlyozhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést - hangzott el az Agrármarketing Centrum (AMC), az Agrárminisztérium (AM) és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) Merre tovább sertéságazat? című konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fogyasztásélénkítő kampányaik közül kiemelkedik a március közepén indult, tavaszi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányuk, amely az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.

Ennek keretében 75 alkalommal, 25 élelmiszerüzletben tartanak kóstoltatásokat, és emellett rendezvényekre is kilátogatnak Budapesten és 14 vidéki településen,

amelyekkel 500-600 ezer embert érnek el. Ezenkívül televíziós és rádiókampányt folytatnak, közterületeken, lapokban és az online térben is hirdetéseket, tudásmegosztó cikkeket jelentetnek meg.

MMG - Sertéságazat és marketing

 

Úgy vélte, foglalkozni kell az afrikai sertéspestis terjedésével is, a kampány pedig segítheti, hogy a belföldi fogyasztással pótoljuk a külpiaci veszteségeket. “Hiszünk abban, hogy a marketing nemcsak fogyasztásösztönzést jelent, hanem az azt megalalpozó tudás terjesztését, a szakmai tapasztalatok átadását is” - mondta, hozzátéve, hogy a csütörtöki konferencia is ezt a célt szolgálja. A sertéságazat képviselői kiváló termékeikkel jelen lesznek a 79. OMÉK-on is, amelyet az AMC szeptember 26. és 29. között rendez a Hungexpon.

MMG - Merre tovább sertéságazat?

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a magyar sertéságazat egy foglalkoztató, értékelőállító gazdasági ágazat, amely jó minőségű élelmiszert biztosít, emellett a magyar kultúra része.

A teljes mezőgazdasági kibocsátás 8 százaléka a sertéságazathoz kötődik, a sertésállomány 2,8 millióra tehető.

Az európai sertésállomány 150 milliós, így látni kell, hogy nem mi diktáljuk a feltételeket és a szabályokat, “de azt keressük, hogy hogyan lehetünk eredményesek ebben a nehéz versenyben”. 

A magyarországi sertéságazat mindössze 1,8 százalékkal bővült 2010 óta, amiben az orosz embargó és a sertéspestis is szerepet játszott, de a szakma és a kormány szoros együttműködése révén sikerült minimalizálni a veszteségeket. Külkereskedelmi szempontból 2018-ban 81 millió eurós vesztesége volt az ágazatnak, az afrikai sertéspestis miatt volumenben a piacok egyharmadát, értékben 41 százalékát veszíttetük el. “Komoly eredmény, hogy egyáltalán talpon vagyunk” - vélekedett Feldman Zsolt.

Az államtitkár szerint a legnagyobb kihívást az utóbbi években az árak volatilitása jelentette, de pozitívum, hogy Magyarországon nő a vásárlóerő, évente durván 10 százalékkal nő a reálkereset, a belföldi értékesítés növekedése is majdnem elérte a 10 százalékot, így érdemes a magyar fogyasztókra alapozni, és segíteni a tudatos vásárlásban, hogy a magyar sertéshúst keresse a piacon. 

Bognár Lajos, az AM élelmiszerlánc felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos előadásában az afrikai sertéspestissel kapcsolatban elmondta, hogy a betegség Grúziában jelent meg először, de nagyon gyorsan jutott el a balti államokba, illetve

Lengyelországban: Varsó környékén gyorsan terjed, vaddisznóban és házi sertésben is regisztráltak betegséget. Magyarország számára a romániai helyzet jelenti a legnagyobb kockázatot,

hiszen nincs olyan területe Romániának, ami ne állna korlátozás alatt. Adott esetben egy határ menti járványkitörés Magyarországon is megfigyelési zóna kijelölését tenné szükségessé. A másik legnagyobb kockázat, hogy a Romániában fertőzött állatból készült élelmiszerek bejutnak Magyarországra.

A helyettes államtitkár hangoztatta: a magyar védekezés sikeres volt a sertéspestis ellen, ellenőrizni tudtuk a vaddisznóállományt, és meg tudtuk védeni a házisertés állományt. Regionális megállapodások megkötésével a jövőben is van esélyünk a szigorú intézkedések betartásával kedvezményeket elérni, de azt is látni kell, hogy a járvány nem kiszámítható, figyelemmel kell kísérni a fejleményeket. 

A konferencián előadást tartott Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet (VHT) titkára, aki elmondta:

Magyarország európai uniós csatlakozása negatívan érintette a sertéságazatot.

A csatlakozáskor nettó exportőrök voltunk, és 4 millió sertést tartottunk, majd az egységes piacon olyan feltételeknek kellett megfelelnie a gazdáknak és a feldolgozóknak, amelyek igen költséges, sokszor jelentős hiteleket igénylő beruházásokat követeltek meg. Ezek csak az életben maradáshoz voltak elegendőek, a hatékonyságot nem növelték, ráadásul a közgazdasági környezet is rontotta a versenyképességünket. Később nagy segítséget jelentett az áfacsökkentés elindítása, valamint a kormány által biztosított állatjóléti és kocatámogatások. 

Jelenleg problémát okoz számukra, hogy az időjárás változékonysága miatt emelkedtek a takarmányozási költségek, de a munkaerő is drágult, és ezeket nem tudják érvényesíteni az árakban. Menczel Lászlóné szerint a versenyképesebb termelés érdekében összefogásra van szükség elsősorban a termelők és a feldolgozók között, és ehhez a szakmai szervezetek, így a VHT is hozzájárulnak. 

Hollósy Tibor, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökhelyettese elmondta: a sertéspestis nagy hatással volt a globális piacra, Kína - mint a legnagyobb exportőr és termelő - kiesése miatt.

Az EU-ban 260 millió a sertésvágás-szám, Magyarország ennek 2 százalékát adja, amivel 12. helyen áll a tagállamok között.

A sertésexportból származó bevétel 2018-ban 8,6 százalékkal csökkent, amit a belföldi értékesítés növekedése mennyiségben tudott kompenzálni, de értékben nem. Tavaly áprilisban a sertéspestis miatt kiszorultunk a kínai piacról, ez akkor sertésenként 10 euró veszteséget jelentett, ma pedig 16 euróra nőtt. Ez a kiesés a vágásszámra vetítve 600 ezer sertést, és 3 milliárd forintos árbevétel-kiesést jelent. 

A fejlesztési irányokról elmondta: az eredményességhez jó minőségű vágó alapanyagra, korszerű technológiára van szükség, és a fogyasztók egyre jobban figyelnek az állatjóléti követlemények teljesítésére. Németországban például már sok áruházlánc megköveteli az állatjóléti szint jelölését, és ez várhatóan Magyarországon is megjelenik. A jövő az allergén- és antibiotikum-mentes termékeké - hangsúlyozta.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

90 tonna élelemmel vonult át Budapesten az Élelmiszerkonvoj

Ma, az Élelmezési Világnapon tizenötödik alkalommal vonult át a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a FAO által szervezett élelmiszerkonvoj Budapesten. Húsz cég felajánlásából 90 tonna élelmiszer juthat el ezúttal a rászorulókhoz. Az egyesület az idén már 6000 tonna élelmet gyűjtött össze.

Kerti grillszezon után jöhet az asztali füstölés

A régi jó szalonnasütés mellett a kerti bográcsozás, grillezés, tárcsán sütés egyre népszerűbbé vált az utóbbi években. Sokan már az őszi téli időszakban is hódolnak e kerti-konyhai szenvedélyüknek. A füstölés még nem érte el ezen ételkészítési technikák népszerűségét, de valószínűleg ami késik, az nem múlik...

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár. A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott ülésén egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

Önpusztító GM-hernyó

Egy angol biotechnológiai cég, amelyik genetikailag módosított (GM) szúnyogot hozott létre a dengue láz és a Floridában, illetve Texasban előforduló más, vérrel terjedő betegségek ellen, most önpusztító GM-hernyót fejlesztett ki. A cél a kukoricát és a rizst világszerte károsító kártevő megállítása volt.

Minden pénteken együnk halat!

Hazánkban 24-26 ezer hektáron vannak halastavak, ahol zömmel természetes táplálékot fogyasztva nevelik az asztalunkra kerülő halakat. Ezek biztonságos és minőségi termékek, a fogyasztásuk további ösztönzésre októberben indul a HalPéntek kampány. Még mindig nagyon kevés halat eszünk, a fejenkénti fogyasztás nem éri el az uniós átlag harmadát sem, noha 2013 óta több mint 1,5 kilogrammal nőtt.

Szarvasmarhatelep "pesti tempóra" kapcsolva - Nők a mezőgazdaságban

A mezőgazdaságból élő és vidéken helytálló nők rengeteget dolgoznak, és meghatározó szerepet töltenek be az élelmiszer-előállításban. Ezt felismerve szavazta meg 2007-ben az ENSZ-közgyűlés a Vidéki Nők Nemzetközi Napjának létrehozását, és 2008. október 15-én tartották az első hivatalos ünnepnapjukat. Ezt ünnepelve hadd mutassuk be dr. Kacz Ivettet, a Malomsoki Extra-Tej cégcsoport tulajdonosát!

Összefogás a mezőgazdasági természeti sokféleség megőrzéséért

Az elmúlt évtizedekben nagymértékben átalakult az agrártáj. Nagytáblás monokultúrák alakultak ki, sok rovar-, madár- és emlősfaj számára óvóhelyet jelentő szegélyélőhelyek tűntek el, valamint a természetes élőhelyfoltok és a vizes élőhelyek területe is folyamatosan csökken – Mindez a mezőgazdasági termelés hatékonyságnövelésének érdekében.

A kutyák személyisége nem egyenletesen változik az életük folyamán

Ahogy az emberek esetében, úgy a kutyáknál is változik a személyiség a korral, de ezek a változások nem egyenletesen, hanem szakaszosan történnek - állapítják meg az ELTE Etológia Tanszék és a Bécsi Állatorvosi Egyetemen működő Clever Dog Lab munkatársai legújabb tanulmányukban. A kutatásban az etológusok 217 border collie-t vizsgáltak négy éven keresztül.

2,5 milliárd forint jut járványvédelmi rendszerek kialakítására

A baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására az Agrárminisztérium 2 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot. A Vidékfejlesztési Program keretében a gazdák 2020. május 1-jétől pályázhattak. Két pályázati körben összesen 349 db kérelem érkezett a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságához, 5,4 milliárd forint igényével.

Ez a bivalyok haszna

Néhány emberöltővel ezelőtt a hihetetlenül nagy igavonó erejét hasznosították leginkább a házi bivalyoknak, ám napjaikra a természetvédelem legjobb napszámosaivá váltak. Hatékonyabbak, olcsóbbak és környezetkímélőbbek, mint a gépek.