0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Három héttel korábban indult a hazai szamócaszezon

Korábban indult az idei eperszezon: már kapható magyar áru is. Az ára egyelőre még az import háromszorosa, de hétről hétre csökken majd. Vélhetően hamarabb le is fog érni, így aki pünkösdkor szeretne befőzni, valószínűleg nem kap már hozzá alapanyagot.

A sok tavaszi napsütés miatt három héttel hamarabb indult idén az szamócaszezon: múlt héten már elkezdték szedni a fólia alatt termesztett gyümölcsöt.

A piacokon egyelőre még hitetlenkedve fogadják, hogy nem Görögországból vagy Spanyolországból való a kínált portéka – bár ez most még az árán is látszik.

Míg a messziről jött gyümölcs kilójáért ezer, a hazaiért akár háromezer forintot is elkérnek.

– Április 23-án szoktuk az első szamócát leszedni, most április 3-án már árultuk – mesélte Rescsik László a delmagyar.hu-nak. A zsombói gazda 1,4 hektáron termeszti az epret, speciális technológiával. A vegyszermentes gyümölcsöt biológiai védelemmel állítja elő. Többek között ennek is köszönheti a korai termést.

– Amellett, hogy permetszerek helyett betelepített rovarokat használok, nálam a virágokat is poszméhek porozzák be.

Ezek már 10 fokban is dolgoznak, amikor a méhek még nem. Mivel február végén már virágzott a szamóca, erre szükség is volt – magyarázta.

A gazda úgy számol, május első harmadában terem majd dömpingszerűen az eper, május 20-szal pedig véget ér a szezon.

Forrás: delmagyar.hu