Back to top

Jánoshalmi diák a legjobb mezőgépész-technikus

Szerdán véget ért a Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője Vépen. Az első és a harmadik díj is Jánoshalmára, az AM KASzK Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumhoz került.

A szerdai zárórendezvényen adták át a díjakat, és számos cég és szervezet által fölajánlott különdíjakat. Elismerték a felkészítő tanárok munkáját is.

Majoros Ferenc: A korábbi évek összehasonlításában a mostani versenyen jóval magasabb színvonalon teljesítettek a fiatalok
Majoros Ferenc: A korábbi évek összehasonlításában a mostani versenyen jóval magasabb színvonalon teljesítettek a fiatalok
Fotó: Pap Edina
Majoros Ferenctől, a versenybizottság elnökétől megtudtuk, hogy a Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny vépi döntőjébe a Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartott írásbeli első fordulóból 55 indulóból 18 versenyző jutott be. A döntő hétfő délután elméleti szóbeli számonkéréssel vette kezdetét, amin mezőgazdasági erő- és munkagépek, mezőgazdasági és gazdálkodási ismeretekből adtak számot tudásukról a versenyzők. A keddi gyakorlati megmérettetés három versenyrészből, fémmegmunkálásból, erő- és munkagépkapcsolat létrehozásból és működtetésből, valamit szántásból állt.

A szakember szerint a korábbi évek összehasonlításában a mostani versenyen jóval magasabb színvonalon teljesítettek a fiatalok.

A versenyzők közül kilencen teljesítettek összességében 71 százalék fölött, ők ezzel a helyezéssel, ötös osztályzattal technikusi minősítést szereztek.

A szakember elmondta, hogy a legnehezebb versenyszámnak, mint mindig, a szántás bizonyult, de versenybizottság tapasztalatai szerint ebben is egységes volt a diákok teljesítménye. Meglepően jó színvonalon teljesítettek a szóbeli részben.

A gyakorlati feladatok közül a fémmegmunkálásban és az erőgép-munkagép kapcsolatok kialakítása és működtetése versenyszámban születtek a legjobb eredmények.

Majoros Ferenc kiemelte a versenyhelyszínt biztosító vépi szakiskola szervezését. A KITE Zrt. jóvoltából John Deere traktorokkal dolgozhattak a versenyzők, a fémmegmunkálást új szerszámokat kaptak a tanulók. Hangsúlyozta, hogy a versenyzők fegyelmezetten végezték el a feladatokat, betartották a munkavédelmi előírásokat, vigyáztak a környezetükre, kíméletesen bántak az eszközökkel.

A sokoldalú szakmai tudással rendelkező mezőgépész technikusok nemcsak a mezőgazdaságban keresett szakemberek, hanem más ágazatok is szívesen fogadják őket, emelte ki a szakember.

Nagy esélyük van arra, hogy jó munkát találjanak. A versenyzők közül többen rendelkeznek gazdálkodó családi háttérrel, ebből kifolyólag gyakorlati tapasztalatokkal. Majoros Ferenc elmondta, hogy a hazai szakoktatási intézmények föl vannak készülve a jó szakemberek képzése, bár az eszközellátottságon lehetne még javítani, amire az Agrárminisztérium ígéretet is tett.

A Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny idei döntőjét Hunyadi Ármin, a jánoshalmi AM KASzK Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, tanulója nyerte. Második helyezést ért el Hambalgó Ferenc, az AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma diákja. Harmadik helyezett lett Kókai Dániel, szintén a jánoshalmi intézmény tanulója. Az Axiál Kft. által alapított vándorserleg is Jánoshalmára került.

A Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny nyertesei. Középen balról jobbra Hambalgó Ferenc, Hunyadi Ármin és Kókai Dániel. Baljukon Orosz György, a NAK szakképzési referense, az országos szakmai tanulmányi verseny felelőse és Majoros Ferenc, a versenybizottság elnöke. Jobbjukon Hollósi Éva igazgató, Őri Aliz, a NAK Vas megyei igazgatója és Ágh Péter országgyűlési képviselő (Fotó: Pap Edina)

Hunyadi Ármin Kiskunmajsán él, családja gazdálkodással foglalkozik. 2017-ben szakmunkás tanulóként a mezőgazdasági gépészszakma kiváló tanulója versenyen szintén első helyezést ért el. Ez a siker ösztönözte arra, hogy érettségit szerezzen, majd technikustanulóként induljon az országos szakmai tanulmányversenyen. Tavaly pedig Kaposváron megnyerte a Nemzetközi Középiskolás Diák Szántóversenyt.

Örül, hogy a mostani eredménnyel egy hónappal korábban ért véget számára a tanítás, és mehet ki a földekre dolgozni.

Tanulmányait a Gödöllőn, a Szent István Egyetemen szeretné folytatni, majd vállalkozóként a mezőgazdaságból szeretne megélni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a szervező AM DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma elismerő oklevelet, ajándéktárgyat, valamint a helyezésért járó emlékkupát ajándékozott az első három helyezettnek, valamint tárgyjutalomban részesítette a felkészítő tanárokat. Ezen kívül a NAK az első három helyezett versenyzőt meghívta a Hungexpón 2019. április 16-án megrendezésre kerülő Agrár Szakma Sztár Fesztivál záróünnepségére.

Forrás: 
magyarmezogazdasg.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kubota-Buhler együttműködés traktorfejlesztésre

A Kubota, amely a világ harmadik legnagyobb multinacionális mezőgépipari konszernje, megállapodást kötött, a 80 százalékban az orosz Rosztszelmas tulajdonában lévő Buhler Industries Inc. kanadai vállalkozással.

A biotermelés a dánok jövőképe

A statisztikák szerint Dánia az egyik legnagyobb bioélelmiszer fogyasztó Európában. A dán statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy 2018-ban a kiskereskedelemben az összes bioélelmiszer-értékesítés új rekordot ért el, ami 1,73 milliárd eurónak felel meg. Ez a tendencia jelenik meg a 2050-ig meghatározott jövőképükben is.

Iskola a homokbuckák között

A találó címet az ásotthalmi iskola egyik kiadványából kölcsönöztem. Ahogyan Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatónője megjegyezte: akinek belement a homok a cipőjébe, az örökre itt marad.

A precíz munka pénzben is megtérül

„Hektáronként akár 10-30 ezer forint profit különbség is elérhető a hagyományos és a precíziós gazdálkodás között”- hangzott el a Magtár Kft. és a az Agro Aim Hungária Kft. által Szolnokon szervezett első közös konferencián. Az előadók által legtöbbet hangoztatott kulcsszavak a tudatosabb gazdálkodás, a tervezhetőség, a hatékonyság növelése, és legfőképp a profit voltak.

Tovább bővült a mezőgéppiac az első negyedévben

Az előző évek értékesítési rekordjai után tovább bővült a mezőgéppiac: Magyarországon a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók 37,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2019 első negyedévében, ami 17 százalékos növekedés éves összevetésben – derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet (NAIK-AKI) összesítéséből.

Nyáron népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás

Ilyen jogviszony a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, ami alkalmi munka keretében létesíthető. Az egyszerűsített foglalkoztatás kedvező adózással és egyszerű adminisztrációval jár.

Tejporgyár épülhet Hajdúnánáson

Kínai forrásból felépülő tejporgyár lehet az első konkrét eredménye annak a stratégiai együttműködési megállapodásnak, amelyet szerdán írt alá a Debreceni Egyetem (DE) rektora és a Morgan Star Group elnöke.

Villámárvizek kezelésére készült magyar okostelefon-alkalmazás

Villámárvizek elleni védekezést segítő okostelefon-alkalmazást fejlesztett ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a Technokrats Kft. közreműködésével - tájékoztatta a vízügyi igazgatóság az MTI-t.

Digitális infrastruktúra térkép készül

A magyar mezőgazdaság versenyképességének alapvető feltétele a mezőgazdaság modernizációja – mondta Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében megrendezett, a „Digitalizációs eszközök a 2020 utáni Közös Agrárpolitikában” című műhelynapon.

Egyre népszerűbbek az iskolakertek

Felbecsülhetetlen szerepe van az iskolakerteknek és az azokat vezető pedagógusoknak a felnövekvő generáció környezeti nevelésében - jelentette ki László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár az Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kertészeti eszközátadó ünnepségén, szerdán.