0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Május 10-ig lehet nevezni a 40. Országos Borversenyre

Május 10-ig jelentkezhetnek a borászatok 40. Országos Borversenyre a www.orszagosborverseny.hu honlapon, jelentette be sajtótájékoztatón a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. A jubileumi borverseny bírálata május 21-22-én lesz Kecskeméten, az eredményt június 25-én hirdetik ki. A nevezési díj 15 ezer forint mintánként, aminek a felét a megyei aranyérmes boroknál elengedik.

A HNT büszke arra, hogy az Országos Borverseny (OBV) szakmai tekintetben a magyar borágazat legnagyobb merítésű értékmérő rendezvénye. Mint a szervezet titkára, Brazsil Dávid elmondta, 2013 óta sokat nőtt a nevezések száma, 319-ről tavaly 770 tételre, 223 bortermelőtől, az ország valamennyi borvidékéről. A benevezett italokról jól lemérhető a fogyasztói ízlés változása is, amihez elég gyorsan alkalmazkodnak a termelők, mint azt a 23 gyöngyözőbor és 27 pezsgő mutatta például a tavalyi versenyen.

Az Országos Borverseny nem csak egy önálló esemény, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, amely a magyar borok legjavát mutatja be. A szakmai szervezet reprezentatív fölmérése szerint a fogyasztók körében is ez a legismertebb megmérettetés.

A helyi és megyei versenyeken közel tízezer bort értékeltek a zsűrik 

– mondta Frittmann János, az idei OBV-nek helyet adó Kunsági borvidék elnöke, a HNT alelnöke.

A díjazott borászatokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a HNT, amelyeken a nagy borászatok mellett a kis pincészeteknek is megjelenést nyújt, szakmai mentorként.

Az országos borverseny köré szerveződő rendezvénysorozat az idén a visegrádi országokra fókuszál, több szakértőt hívtak meg a verseny zsűrijébe a V4-ektől. Nekik külön szakmai utat szerveznek a Kunsági borvidéken. Számos díjnyertes pincészet vett részt 2018-ban és 2019-ben is az International Wine Show Prague-on és a HNT saját szervezésű Hungarian Wines: The Best Of B2B szakmai rendezvényén, Varsóban.

Nagy marketingértéke van a megítélt érmeknek,

– mondta Mészáros Pál, aki a tavaly másodszor legeredményesebbnek bizonyult pincészetet vezeti. A kereskedők és a fogyasztók érdeklődése is nőtt a boraik iránt, és az, hogy a Bodzási Kékfrankos Válogatás 2015 a legjobb Kékfrankos címet nyerte, és az ország legjobb vörösborának választották, a szekszárdi borvidékre is fölhívta a figyelmet, hangsúlyozta. Nagyon örül annak is, hogy a Mészáros Borházban a prémium borok forgalma nőtt a legnagyobb mértékben. A sajtótájékoztatón szimbolikusan visszaadta a HNT-nek a legeredményesebb pincészetnek járó vándordíjat, Borsos Miklós alkotását.

Az idén második alkalommal külön kategóriában versenyeznek a bioborok, valamint a főtámogató Takarék Csoport is az Országos Borverseny keretében választja ki a Takarékok Borát, három kategóriában. A borverseny fővédnöke az idén is Áder János köztársasági elnök, a védnöki tisztséget Nagy István agrárminiszter vállalta ismét. A verseny mottója: Legyen az Ön bora is az ország büszkesége!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu