0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az agrárképzést népszerűsítették a Szakmák Éjszakáján

Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye várta az érdeklődő diákokat a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozaton péntek este.

A látványos bemutatók, interaktív tevékenységek mottója: „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!”. A négy évvel ezelőtt elindított esemény révén több száz szakmát ismerhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

Ehhez a rendezvényhez csatlakozott a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is, ahol az intézmény elméleti és gyakorlati oktatását bemutató izgalmas programok várták a diákokat és szüleiket.

Megismerkedhettek többek között a lovasképzés, az állattartás, a pék, a cukrász szakmák, valamint a húsipari és édesipari termékgyártás fortélyaival.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese örömmel fogadta, hogy a rendezvény keretében idén immár negyvenegy, az agrártárca fenntartásában lévő agrár-szakképző intézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, ahol oktatók és az intézmény diákjai mutatják be az agrárszakmák lényegét és szépségét. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az agráriumnak nagy szüksége van kiváló és felkészült munkaerőre. Mint fogalmazott, a mezőgazdaság fejlődésének alapja a jól képzett szakembergárda, amely ismeri és alkalmazza a legmodernebb technológiákat, felhasználja a precíziós gazdálkodás, a robotika, a digitalizáció nyújtotta valamennyi lehetőséget. A Szakmák Éjszakája rendezvény felhívja a figyelmet a szakképzés jelentőségére, megismerteti a szakmák szépségét és a jól végzett munka örömét – fogalmazott Farkas Sándor.

Rózsa Pál Csaba, az iskola igazgatója a Szakmák Éjszakája program kezdetén üdvözölte a jelenlévőket és hangsúlyozta, hogy intézményükből már több ezer agrárszakember kamatoztatja a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban az itt megszerzett tudását.

Forrás: AM Sajtóiroda