Back to top

Éttermeknek indított termelői piacteret indított a magyar Supp.li startup

Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől.

A Supp.li az MTI-vel közölte:

a piactérre különleges élelmiszerek termelői tölthetik fel friss és feldolgozott termékeiket, amelyeket éttermek és séfek megrendelhetnek.

A platform fejlesztése mellett a Supp.li ellenőrzi a feltöltött élelmiszerek minőségét, és a teljes logisztika lebonyolítását is magára vállalja. A cég jelenleg Közép-Európában lát el éttermeket, hosszú távú célja pedig az éttermi-termelői ellátási lánc megreformálása egész Európában - írták.

A vevői és eladói oldalról jelenleg mintegy 100 ügyféllel rendelkező cég 2016-ban indult, árbevétele az első évben 0 forint volt, 2018-ban 10 millió forint alatt alakult. Tájékoztatásuk szerint miközben a fejlesztők még az online felületen dolgoztak, az üzletfejlesztők az összes bécsi és berlini Michelin-csillagos éttermet végiglátogatták, így megrendelések is érkeztek világhíres séfektől.

A kis- és közepes termelőket az új piacokra való belépésben és a disztribúcióban támogatják. Jelenlegi partnereik között ötcsillagos hotel, Michelin-csillagos séf és top éttermek is szerepelnek - idézte a közlemény Balog Zsolt ügyvezetőt.

A cég jelenleg saját logisztikai rendszerét tökéletesíti Magyarországon, majd a magyarországi tesztelés után a Hiventures befektetéséből az osztrák és a német piacon fog növekedni.

Terveik szerint 2022-re a Supp.li Európa meghatározó online piactere lehet. Az éttermi alapanyag-beszerzésben jelentős előrelépés lesz, amikor a magyar mangalica gond nélkül és pillanatok alatt eljuthat egy budapesti vagy londoni séf konyhájába, miközben az olasz gomolya vagy az izlandi zuzmó hasonlóképp megérkezik egy magyar étterembe - vélte az ügyvezető.

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapja.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb az élőmunka, több a tej

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (NAIK MGI), illetve jogelődei a magyar mezőgazdaságot 1869 óta szolgáló kutatóintézet, mely az agrárium gépesítését elősegítő műszaki-technológiai kutatással, fejlesztéssel és tudományos tevékenységgel foglalkozik. Fennállásának 150 éves fennállása jubileumát konferenciákkal is ünneplik.

Gluténmentes lisztkeverékeket gyártó üzem épült Nyíregyházán

Gluténmentes zabfeldolgozó üzemet épített a GOF Hungary (Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló) Kft. Nyíregyházán, az 1,3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

100 milliárdos beruházást tervez a Bonafarm

Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Bonafarm 10 éves és a csoporthoz tartozó Pick 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.

Továbbra is együttműködik a Tej Terméktanács és a takarékszövetkezeti bank

Megújította együttműködési megállapodását az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, céljuk, hogy erősítsék az ágazat versenyképességét és a rendelkezésre álló források maximális kihasználását.

Nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar kiemelkedő stratégiai ágazat, melynek fejlesztése komoly felelősséget jelent számunkra - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, Budapesten.

Júniusban a likőrkészítés lesz a tananyag a NAK-nál

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” ingyenes szakmai programsorozata tovább folytatódik: júniusban a likőrkészítés témakörében mélyedhetnek el a kamarai tagok.

Elszálltak a zöldségárak

Áprilisban az átlagos fogyasztói árnövekedésnél sokkal nagyobb mértékben, több mint 20 százalékkal drágult a burgonya, a friss zölség, valamint a gyümölcs az előző év azonos hónapjához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett adataiból.

Eladja a Greenyard a bajai hűtőházát

Gazdát cserél a közeljövőben a bajai hűtőház, amelynek gyorsfagyasztott termékei halálos áldozatokkal is járó európai lisztéria-botrányt okoztak. A jelenlegi tulajdonos belga Greenyard a gyárat várhatóan egy másik belga társaságnak értékesíti.

Közös cél a minőségi alapanyagok, élelmiszerek megjelenése a közétkeztetésben

Célunk, hogy a hazai közétkeztetésben olyan egészséges, biztonságos és megbízható, főként helyi és bio–alapanyagokból előállított ételek készüljenek, amelyek mennyiségileg és minőségileg is megfelelnek a különböző korcsoportok élettani igényeinek – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségének Országos Szakmai Napján.

Európa kazah napraforgóolajat vásárol?

Kazahsztán ez év februárjában 8,5 ezer tonna, azaz a megelőző hónapi mennyiségnél 25 százalékkal több napraforgóolajat exportált.