0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Halgazdaságokat is lenyeli lassan

Ősszel, mikor a bokrok alatt már lesben áll a tél, a tavak és folyók mentén fekete sereg lepi el a partot. Kormos madarak gubbasztanak fákon, a vizet kémlelik, miközben csőrük kampós végén csorgó vízcseppben a halál csillan meg. Hirtelen vízbe veti magát egyikük, akár egy torpedó, elnyeli őt a mély kék, majd szájában a hallal, a zsákmányt nyelve úszik tova a kormorán.

A kárókatonának is nevezett vízimadár a tavak és folyók halainak legnagyobb vámszedője. Ez az agresszív ragadozó szinte kizárólag halakkal táplálkozik. Meglehetősen nagyétkű madár, egy kifejlett példány akár napi 4 kg mennyiségben is fogyaszthat halat. Hazai populációja 2500-3000 párra tehető, de ősszel északról jelentős számban érkeznek csapatok.

Telepesen fészkel a vízparti fákra, amelyek a fészkelés ideje alatt felgyülemlett tetemes guanótól kiégnek. De nem csak a fákra jelentenek veszélyt.

Károkozásuk halastavak halállományában, illetve télen, a természetes vizek vermelő halpopulációjában jelentős. A vízimadár telepekről kiszorít más madárfajokat, ezáltal elűzve azokat fészkelési és táplálkozási területükről.

Emellett vizsgálatok szerint a kárókatona a halak intenzív parazitás fertőzöttségének is okozója lehet. Több galandféregnek, mételynek és fonálféregnek is a gazdája, melyek lárvaállapotban a halakban élősködnek, és azokat károsítják.

A kormorán hazai egyedszáma önmagában nem volna nagy, de a természetes vízi halpopulációhoz mérten jelentős. A halgazdaságok nagy öröme lenne, ha a kárókatona vadászható fajjá minősülne, azonban az Európai Uniós Madárvédelmi Irányelv értelmében, az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak értékelhető, emiatt a hazai állomány is védelem alatt áll. Kivételt ez alól, ha a Madárvédelmi Irányelv meghatározott szempontjainak teljesülése esetén riasztása, gyérítése, állományszabályozása szintén meghatározott feltételek teljesülése mellett engedélyezhető.

A kárókatona gyérítését engedély nélkül végezheti külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint halászati őr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében,

amennyiben tevékenységét az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve védett természetvédelmi területen kívül, szeptember 1. és január 31. között a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és/vagy más módszerrel, továbbá az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül végzi.

A kárókatona gyérítése során az ólomsörét használata tilos! (Ez utóbbi rendelkezés az ún. AEWA egyezmény alapján kötelező, és a vizes területeken élő fajok védelmét szolgálja.)

Eseti hatósági engedély szükséges a gyérítéshez természetvédelmi területen, különösen madárvédelmi területeken, illetve abban az esetben, ha a gyérítés február 1. és augusztus 31. között történik.

Az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok esetében nem várható el a természetvédelem aktív beavatkozása, ezért a kormorán kártételét a halgazdaságok hatványozottan megsínylik. Így a védett fajokkal ellentétben, a kárókatona gyérítése engedélyezhető gazdasági okokból. Mivel a kormorán nem minősül Magyarországon vadászható vadfajnak, ezért állományszabályozása jogilag nem minősül vadászatnak. És mivel nem vadfaj, ezáltal kártétel esetén a vadászatra jogosult nem fizeti ki az okozott kárt, ahogy az állomány csökkentésére sem kötelezhető.

Ennek a jogi hézagnak a következtében a kárókatona „kinyeli” a halgazdaságok zsebéből a pénzt, kártérítésre pedig nem számíthatnak. Megoldásra márpedig szükség van.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu