Back to top

Mától újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy április 15-től újabb hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődik el. A garda, a domolykó a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás jövő hétfőtől május 31-ig tart.

Emellett április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.

A keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyan fajok esetében, melyeket nem véd tilalmi időszak.

A dévérkeszegek már hetek óta dorozsmásak, a víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a fenti fajok, azaz a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.

Hazánk természetes vizeiben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hiszen az eredményes szaporodás a következő halgenerációk záloga. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem.

Az ívó halállomány védelme mindannyiunk közös felelőssége.

Kérjük, ha horgászattal, halászattal kapcsolatos szabálytalanságot észlelnek, a továbbiakban is jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hiperaktivitást okozhat a nyelvszínező cukorka

A szlovák hatóság – kereskedelmi ellenőrzés során – a megengedettnél több kinolinsárga (E104) és nem jelölt tartrazin (E102) színezékeket mutatott ki gyermekeknek szánt, nyelvszínező cukorkában. A lengyel előállítású termékből Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a RASFF rendszeren keresztül értesült az esetről.

Tovább hullik a májusi arany

A közmondásra utaló címben sugallt anyagi haszonnál sokkal többet jelent az elmúlt időszakban lehullott, szinte életmentő csapadék, melyből a következő napokban is bőven várható. A megfelelő csapadék után pedig a hét végére, bár csak mérsékleten, de a meleg is megérkezik.

Ne kockáztassuk a "zsebimportot"!

Az utazás során külföldön gyűjtött vagy piacon vásárolt növények, hajtások, magok és termések veszélyes, hazánkban nem honos károsítókat hordozhatnak, ezáltal veszélyeztethetik a saját környezetünkben élő növények egészségét, akár komoly gazdasági következményeket is előidézve. Az idei turisztikai szezonban is kiemelten fontos a külföldről hazautazók felelős magatartása a növények behozatalakor.

Továbbra is várható eső

A számítások szerint a következő napokban is folytatódik a változékony, csapadékos időjárás. A jövő hét közepéig újabb jelentős mennyiségű csapadék érkezhet, melynek még bőven van helye talajban, amely télen nem tudott feltöltődni nedvességgel.

Rossz állapotban vannak folyóink

Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról, amely feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott. A jelentés javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására, amit ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is - közölte a WWF Magyarország szerdán az MTI-vel.

Nehézsúlyban kezdjük az Állattenyésztési Napokat

Csütörtökön indul a 26. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A kiállítást kiállítást Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese nyitja meg, utána indul a szarvasmarhák és lovak bírálata. Este juh ágazati konferencia lesz. Mi végig itt leszünk és tudósítunk az eseményekről, kövesse a magyarmezogazdasag.hu-t.

Díjmentesen érhető el az aszálymonitoring-hálózat online felülete

Az aszálymonitoring-hálózat a vízügyi ágazat által létrehozott újszerű, komplex vízhiány-előrejelző rendszer, amely májustól mindenki számára elérhető nyílt, ingyenes internetes felületen.

Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazd

Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság okozta nehézségek mérséklése érdekében, a rendkívüli öntözési célú vízhasználat részeként - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Döglött béka és füstölt legyek - Baranya megyében is lecsapott a Nébih

Erősen kifogásolható élelmiszer-higiéniai körülményekkel, valamint súlyos nyomon követési hiányosságokkal szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Baranya megyei élelmiszer-előállító létesítmény ellenőrzésekor, áprilisban.

Micsoda kapás! Kifogtak egy kék homárt!

Alig hittek a szemüknek a halászok Nyugat-Walesben. Ritka szép pillanat kifogni egy kék homárt.