Back to top

A CLAAS család és vezetőség segélyszervezeteknek gyűjtenek

A CLAAS Csoport vezetősége hagyományosan minden évben vízkeresztkor gyűjtést rendez egy jó cél érdekében. 2019 januárjának elejére 27 000 euró gyűlt össze. A Claas család ismét megduplázta ezt az összeget, így Stephanie Claas idén több mint 54 000 euró támogatást tudott a különféle segélyszervezeteknek szétosztani.
„Nagyon örülök, hogy ezzel az összeggel idén is tudunk bajba jutott embereknek segíteni, nem csak világszerte, de itt, helyben is.“

- nyilatkozta Stephanie Claas.

Heinz Bünnigmann a Német Vöröskereszt (DRK) képviseletében méltányolta az adományt. A pénzt az éppen futó segélyakciók keretein belül, például Mozambikban és Iránban használják fel. Antje Blohm a Welthungerhilfe segélyszervezet képviseletében érkezett, ők Afrika és Ázsia öt országában folytatott képzési programmal fordítják jó ügyre a kapott összeget. Dr. Khabat Kedir a csekkátadáskor a jeziditák iraki állandó üldöztetéséről számolt be a továbbra is háború sújtotta országban.

Gütersloh körzet Fehér Gyűrű szervezetének nevében Ulrich Deppe vehetett át egy csekket. Az országosan aktív egyesület, melynek tagjai önkéntesek, különböző bűncselekmények áldozatait támogatják pszichológiai és anyagi segítséggel egyaránt. Andreas Henke a Gütersloh Lebenshilfe szervezettől egy, az idős, romlott szellemi képességű betegek fogadására alkalmas „demens kert” kialakításáról számolt be. Mária Höschen a Hardehauseni Országos Életviteli Tanácsadás szervezete képviseletében a Paderborni főegyházmegyéből a bajban lévők gyors és hatékony segítségét tűzte ki célul.

Az adomány átadáson új szereplőként vett részt Wolfgang Dettmer a Dissen Alapítványtól. Az alapítvány egy családi- és generációs hálózat kiépítésében tevékenykedik elkötelezetten. Az Ökumenikus Szociális Jóléti Alap képviselői, Marie Luise Ibrügger és Matthias Mönig lélekpásztori képviselő beszámolója szerint a szervezet az adományt Harsewinelben a gyors és bürokráciamentes segítségnyújtásra fordítja majd. Alexandra Beermann, a harsewinkeli St. Hildegard idősek otthonának képviselője új burkolat elkészítésére fordítja majd az összeget, amellyel az idős lakók közlekedésnek biztonságát növelnék. Az adomány átadáson idén is részt vett Herbert Klima képviseletében a Harsewinkel Tafel szervezet.

CLAAS adomány, melynek nemzetközi és helyi szinten is van hatása – a különböző segélyszervezetek képviselői a Technoparkban vették át a csekkeket. Hátsó sor (balról): Wolfram Eberhard, Marie-Luise Ibrügger, Günther Landwehr, Dr. Karbat Khedir, Christian Stark, Wolfgang Dettmer, Antje Blohm, Andreas Henke, Matthias Möning, Alexandra Beermann, Helmut Klima, Ulrich Deppe. Elöl (balról): Iris Schulte, Maria Höschen, Stephanie Claas, Heinz Bünnigmann és Ben.

 

Forrás: 
CLAAS sajtóanyag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Két új rekord egy kombájnnal

8 óra alatt 1111 tonna és 12 óra alatt 1620 tonna szemes kukorica betakarításával a Yorkville-i Steward Farms Partnership gazdaság egy CLAAS LEXION 760 TERRA TRAC kombájnnal rögtön két új Guiness-világrekordot is felállított.

4600 Kárpát-medencei magyar gazda – 15 millió búzaszem

A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” program keretében 2018-ban minden eddiginél több, összesen négyezerhatszáz – 2700 magyarországi és 1900 határon túli – magyar gazda ajánlott fel búzaadományt. Az idei program zárásaként a horvátországi Eszéken tartottak adományozóünnepséget.

Palacsintasütéssel segített a gyermekhospice alapítványnak

Korábban guiness-rekordot döntött gyrostáljával, minden évben több jótékonysági akciót is szervez, idén palacsintasütéssel segített az Eurakvilo Gyermekhospice alapítványnak Mészáros Csaba, a Mr. Remy Gyrosos tulajdonosa.

Adománygyűjtő-konvojjal hívták fel a figyelmet a súlyos élelmezési problémákra

30 tonnányi élelmiszeradomány gurult keresztül Budapest belvárosán az Élelmezési világnap alkalmából: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) közös akciója amellett, hogy rászorulókon segít, rendkívül súlyos, globális problémákra is felhívta a figyelmet.

Új ORBIS-generáció

A CLAAS nemcsak a betakarítógépeket, hanem azok adaptereit is folyamatosan fejleszti, hiszen minden a gép elején kezdődik. Ezekre a fejlesztésekre példa a CLAAS legújabb, 6 és 7,5 méteres munkaszélességű ORBIS kukoricaadapter-családja.

A MAGOSZ folytatja a Magyarok Kenyere Programot

Az idén nyolcadik éve megszervezett Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági programot az elindító és ötletgazda Korinek László, illetve a magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megállapodása szerint a hazai gazdákat képviselő szervezet folytatja.

Borok jótékonysági árverése

Idén 19. alkalommal szerveznek Jótékonysági Borárverést a Budapest Borfesztivál keretein belül, amellyel a Máltai Szeretetszolgálat munkáját segítik. Akik csatlakoznak, és akár csak néhány ezer forinttal is segítik a Szeretetszolgálatot, azok a súlyos fogyatékossággal élők gödi otthonának felújítását támogatják.

Mindenki segíthet a görög erdők újraélesztésében

Az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége közös felhívást tett közzé a görög tűzvészben elpusztult erdők felújításának támogatására

Rászorulókat segítenek a régi talpfákkal

Több ezer talpfát ajánl fel jótékonysági célra az EGERERDŐ Zrt. a mátraaljai városnak.

Új világcsúcs: 8 óra alatt összesen 141,1 hektáron takarítottak be lucernát

A DISCO 1100 RC szársértős kaszával új világrekordot állítottak fel. 8 óra alatt összesen 141,1 hektáron takarítottak be lucernát szársértővel, 5,24 tonna/hektár átlagos hozammal. A korábbi rekordot több mint 40 hektárral haladták meg így.