Back to top

Már az ősvadon sincs biztonságban a műanyagszennyezéstől

A műanyagszennyezéstől eddig védettnek hitt, lakatlan hegyvidéki területekre is eljutnak a szél és csapadék által szállított mikroműanyagok - állapította meg egy skót és francia szakemberekből álló kutatócsoport, amely a Pireneusok egy több mint 1500 méter magasan lévő meteorológiai állomásánál végzett vizsgálatokat.

A Nature Geoscience című folyóiratban publikált tanulmány készítői 2017-2018 folyamán öt hónapon át vizsgálták

a Spanyolország és Franciaország közötti természetes határt képező magashegységben lévő állomás környékét és megállapították, hogy naponta átlagosan 365 apró műanyagrészecske rakódott le a terület minden egyes négyzetméterén

- írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók két megfigyelőkészüléket használtak, hogy azok egymástól függetlenül mérjék fel a mikroműanyagok koncentrációját a területen, amely a legközelebbi falutól hét, a legközelebbi várostól, Toulouse-tól pedig több mint 100 kilométerre fekszik.

A szakemberek döntően a 10 és 150 mikrométer átmérőjű - összehasonlításképpen, egy emberi hajszál átlagosan nagyjából 70 mikrométer széles - műanyagrészecskékre fókuszálták a vizsgálatukat.

A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban működő EcoLab munkatársa, Deonie Allen szerint a tanulmány legfőbb megállapítása, hogy a mikroműanyagok - lévén, hogy a szél, a hó és az eső elszállítja őket a távoli hegyvidékekre, ahol aztán lerakódnak - légköri szennyezőanyagoknak számítanak.

A kutatóknak ugyan sikerült megállapítaniuk a műanyagok típusát, ám azt, hogy pontosan honnan érkeztek vagy mekkora távolságot "tettek meg", nem sikerült megállapítaniuk.

A légáramlatok elemzése alapján azonban úgy vélik, hogy a műanyagrészecskék egy része legkevesebb 100 kilométerről érkezhetett. "A jelentős helyi műanyaghulladék-források hiánya miatt azonban, feltehetőleg messzebbről származnak" - jegyezte meg Allen.

A kutatókat megdöbbentette, hogy a meteorológiai állomásnál megállapított mikroműanyag-koncentráció egyenértékű a Párizshoz és a dél-kínai iparvároshoz Tungkuanhoz hasonló nagyvárosokban kimutatott értékkel.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Több mint 8 százalék szerint a Föld lapos

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) pszichológusai azt vizsgálták, hogy a lakosság milyen mértékben dől be a tudománytalan állításoknak és az összeesküvés-elméleteknek.

Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon.

Szarvasmarha-legeltetés a hüllők szolgálatában

A Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Peszéradacsi-rét természetvédelmi szempontból különösen nagy jelentőségű terület. A fajok védelme elsősorban élőhelyeik megőrzésével biztosítható. A gyepterületek kezelésének két alapvető módja a kaszálás és a legeltetés.

A Dunánál, a Velencei- és a Tisza-tónál, valamint a Szigetközben irtják a szúnyogokat

Változatlanul csapadékos az időjárás, ami az elmúlt napok napsütésével párosulva optimális fejlődési környezetet biztosít a szúnyogok számára.

Für Anikó: A soknál több az elég

Fellélegzünk, amikor a tavaszi verőfényben magunk mögött hagyjuk a budapesti dugókat és zöldülő dombok között visz az utunk, hogy megérkezzünk a Zsámbéki-medence széléhez, ahol Für Anikó vár bennünket egy beszélgetésre.

Ők a világ legokosabb állatai

Bármennyire hihetetlennek is tűnik, egyes állatok felveszik velünk a versenyt, ha intelligenciáról, kiváló memóriáról vagy kreativitásról van szó.

Nélkülözhetetlen szerepben a bivalyok

Bő 100 esztendővel ezelőtt még mintegy 150 ezer egyedből állt a magyarországi bivalypopuláció, a mezőgazdaság gépesítése azonban az állomány nagymértékű csökkenését eredményezte.

Víz-világtalálkozó lesz Budapesten

A szemünk láttára bontakozik ki a víz három drámája: a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz. És mindhárom súlyos gazdasági következményekkel jár - jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A Balaton élővilága meg tud birkózni a klímaváltozással

Az európai tavakat érintő problémákról és a megoldási lehetőségekről tanácskoztak hétfőn Balatonfüreden. Az előadók egyetértettek abban, hogy a klímaváltozásra fel kell készülni, következményeit orvosolni kell.

Csak papírba csomagolt alma

Elindította első, tisztán papírcsomagolásban forgalomba kerülő almaszállítmányát a dél-tiroli VOG konzorcium. A cégcsoport élen jár a környezetkímélő módszerek alkalmazásában, az új gépsorukon bioalmát csomagolnak négyesével a papírtálcákba. A VOG régóta keresi a lehetőségeket az eldobós műanyag csomagolás kiváltására biológiailag lebomló, komposztálható vagy újrafelhasználható anyagokkal.