Back to top

Jó helyek a Dél-Balatonon

Bár rengeteg online felület ajánl utazási tippeket, mégis legszívesebben a helyiek tanácsát fogadjuk meg. Így sokszor olyan helyekre juthatunk el, egyedi élményeket szerezve, amelyekről az útikönyvek sem írnak.

Ez a gondolat vezette Bujdosóékat, amikor a pincészetük honlapján és közösségimédia-felületein elindították tavaly tavasszal a helyi értékeket bemutató sorozatukat. Az időzítés nem volt véletlen, akkoriban kezdett formálódni egy összefogás a balatonlellei vállalkozások között, aminek természetesen az a célja, hogy megmutassák: a Balaton egész évben rengeteg programot nyújt.

Bujdosó Ferenc

„Nekünk az egész életünk a Balaton, nem is értjük, hogy lehet, hogy olyan sokan mindössze a néhány nyári hónap alatt jönnek ide”

a cél az volt, hogy ezen az ellentmondáson változtassanak. Az elmúlt egy évben ennek elérésére minden hónapban bemutattak egy-egy rendezvényt, kirándulási célt, éttermet. Az elsődleges szempont az egész éves nyitvatartás és a minőség volt, ezek azok az értékek, amiket Bujdosóék szerint érdemes képviselni. Maguk is meglepődtek, hogy az első ötletelést követően már egy egész évre való tematikát össze tudtak állítani, a lista pedig azóta bővült, ami azt bizonyítja, hogy a környék rengeteg értéket rejt.

„Örömteli, hogy egész éven át nyitva tartó helyekről tudunk sorozatot indítani, ez 5 éve elképzelhetetlen lett volna.

Azt látom, hogy a hasonlóan gondolkozó vállalkozások egyre bátrabban ajánlják egymást, felelősséget vállalva a másikért. Jó szívvel tesszük ezt, hiszen ismerjük egymást régóta, ez a borvidéken így működik már jó ideje.

Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy nem érdemes külső segítségre várni, az összefogásban olyan erő van, ami átsegít a nehézségeken” – mondta Bujdosó Ferenc. A pince számára egyébként sem újdonság az együttgondolkodás, az összefogás, hiszen a Balatoni Kör aktív tagjai, és annak indulása óta minden évben készítenek BalatonBort.

Az elején egyévesre tervezett sorozat folytatódik, Bujdosó Ferenc szerint van még bőven téma a környéken, és az sem titok, hogy több pozitív visszajelzés érkezett a kezdeményezésükkel kapcsolatban.

„A Somogyi-dombság rengeteg olyan kincset rejt, amiket egyelőre még kevesebben ismernek. Emellett a parthoz közeledve azt látjuk, hogy egyre több minőségi vendéglátóhely jelenik meg, ma már 3-4 komoly minőséget képviselő éttermet tudunk ajánlani. Ha az idelátogatók megtapasztalják, hogy mennyivel izgalmasabb a déli part, mint azt elsőre gondolnák, akkor később visszatérnek hozzánk, hosszú távon pedig csak ez lehet a célunk.”

A sorozat eddigi részei elérhetőek a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet honlapján, ide érdemes ellátogatni az év során, ha új tippekre vagyunk kíváncsiak:

http://bujdoso.com/category/hirek/

Forrás: 
wineglass communication

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az allulóz a cukorbetegek napjait is megédesítheti

Az allulóz egy új, alacsony kalóriatartalmú cukor, amely hetven százalékkal édesebb, mint a répacukor, viszont a kalória tartalma csak nagyjából a tíz százaléka.

Miért árulnak ízetlen paradicsomot?

A paradicsom a szendvicsek, saláták nélkülözhetetlen kiegészítője. Szezonon kívül nehéz megtalálni az üzletben azokat, amelyek zamatosak lennének. A kutatók már tudják, miért.

Miért a külföldi húst?

Matej Korpáš, az SPPK sajóosztályának a munkatársa elmondta, hogy az üzletekben minden húsnál fel kell tüntetni, hogy az állatot hol nevelték, hol vágták le és a húsát hol dolgozták fel, valamint hogy hol csomagolták. A kamara ismételten figyelmezteti a vásárlókat, hogy figyelmesen, alaposan olvassák el ezeket az információkat.

A rosé legyen veled!

A csillagászok szerint a nyári napforduló június második felében jön csak el, de a rosé-rajongóknak nem kell addig várniuk. A Rosalia Fesztivál május utolsó estéjén belecsap a nyárba: újra pezsegni fog a Liget, zizegnek a szívek, rózsaszínben látjuk a világot, és három napig csak örülünk egymásnak, az ittnek és a mostnak.

Átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság.

Jubileumi borverseny rekord nevezéssel

Az ország legnagyobb ágazati rendezvényén 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett. A jubileumát ünneplő borverseny szakmai rangját emeli, hogy az újabb rekord mennyiségű nevezett tételt egy 60 fős hazai és nemzetközi bírálókból álló testület minősítette.

Made in Italy – hamisítva

Az olasz élelmiszereket egyre gyakrabban hamisítják és utánozzák az egész világon. A legnépszerűbbek a sajt, a kolbász és az olívaolaj. A hamisítás oka főleg a kereskedelmi konfliktusokhoz vezethető vissza.

Betiltják a műanyag tányérokat és evőeszközök

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács kedden.

Magyar méz és kolbász Amszterdamban

Idén 13. alkalommal szervez közösségi megjelenést az amszterdami PLMA szakkiállításon az Agrármarketing Centrum. A 2019. május 21-22-én zajló eseményen a kereskedelmi márkás termékek széles skálája tekinthető meg, külön pavilonok állnak rendelkezésre az élelmiszergyártók, illetve az egyéb termékek gyártói számára. Az Agrármarketing Centrum standján összesen 16 kiállító jelenik meg.

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.