0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Két évtizede együtt a korszerű mezőgazdaságért

Húsz esztendeje, azaz 1999. május 19-én alakult meg a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége. Jubileumi közgyűlésüket április 17-én Gödöllőn, a SZIE Gépészmérnöki Karának Tudástranszfer Központjában tartották.

Az ünnepi eseményre vendégelőadók is érkeztek, így ott volt és felszólalt Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, Vály Judit, az MKB Euroleasing Zrt. vezérigazgatója és Szarka László, az MKB Bank Zrt. Középvállalat Divízió Igazgatóságának igazgatója. A közgyűlés végén az idén is átadták a MEGFOSZ díjakat.

A jubileumi közgyűlés délelőttjén Harsányi Zsolt, a szövetség elnöke számolt be a tavalyi közgyűlés óta végzett munkáról, és a testület eddig elért eredményeiről. Ezt követően a szokásos protokoll szerint zajlott az értekezlet, amelyen

a szövetség tagjai megszavazták az új elnökségi tagot, Ádám Jenő személyében.

A délutáni program már sajtó nyilvános volt, így a marketing bizottság beszámolóját követően a MEGFOSZ és az MKB Zrt. együttműködéséről hallhattunk beszámolókat. Vály Judit vezérigazgató röviden bemutatta a 28 éve alakult MKB-Euroleasing munkáját, a kezdetektől, napjainkig. A résztvevők egyebek mellett megtudták, hogy a mezőgazdasági termelői körből jelenleg 1800 ügyfelük van 40 milliárd forint tőkekintlévőséggel. Emellett kiemelt módon foglalkoznak új gépjárművek finanszírozásával, de használt autók vásárlásában is segítenek, ugyanis már működik mobil applikációjuk, Smart Leasing néven. A vezérigazgató asszony elmondta azt is, hogy a közelmúltban kötött stratégiai megállapodás értelmében az MKB Pénzügyi Csoport a következő évben is biztosítja a MEGFOSZ működéshez és szakmai programjának végrehajtásához szükséges anyagi forrásokat, melynek keretösszege 30 millió forint. Az Euroliesing pedig felelős piaci szereplőként, részt vállal az agrárszektor jövőjének formálásában, melynek talán a leghangsúlyosabb feladata a szakemberek következő generációjának a kinevelése.

Szarka László igazgató kihangsúlyozta, hogy az MKB nyitott a mezőgazdaság felé, és arra biztatta a közgyűlés résztvevőit, hogy pénzügyi, finanszírozási, vagy éppen számlavezetési kérdésekben, keressék fel az MKB szakembereit.

Tarpataki Tamás mondandójának elején elismerését fejezte ki a szövetség 20 éves munkájáért, a fiatalok szakképzésében betöltött szerepéért és ahhoz, hogy a MEGFOSZ hozta létre a Legyél Te is Mezőgépész programot, amelyet az Agrárminisztérium is támogat.

A tárca helyettes államtitkára elmondta, hogy 2018-ban, 175 milliárd forint értékben vásároltak a gazdák új gépeket, és ez 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban, 49 milliárd forintért vásároltak alkatrészeket ez pedig 11 százalékkal több, mint 2017-ben.

A piac 60 százalékát 10 nagy cég szolgálja ki a többit pedig egyéb forgalmazók. Tarpataki Tamás az állami támogatásokról is szót ejtett, mint megtudtuk, tavaly az állattartó telepek korszerűsítésére 12,5 milliárd, a kertészeti beruházásokra 15 milliárd, mezőgazdasági termékek értéknövelésére 11 milliárd, borászati ágazat támogatására 3,7 milliárd, erdőgazdálkodásban használható gépekre 3,3 milliárd, öntözőrendszerek kiépítésére pedig 1,3 milliárd forintot fordítottak. Mindent összevetve 480 milliárd forint támogatást kapott az ágazat.

A szakképzésről is szót ejtett előadásában a helyettes államtitkár, így megtudtuk, hogy az Agrárminisztériumnak jelenleg 26 állami fenntartású szakiskolája van, amelyekben a 2018-2019-es tanévben 2015 mezőgazdasági gépész, 120 mezőgazdasági gépjavító, 1415 gépésztechnikus és 83 élelmiszeripari gépésztechnikus tanul.

A jubileumi közgyűlésen utolsó napirendi pontjaként adták át a MEGFOSZ díjait. Ezt az elismerést a szövetség azért hozta létre, hogy tagjaik érezzék az egymáshoz való tartozás fontosságát és aktivitásuk elismerését. A MEGFOSZ tagok maguk közül jelölhették meg, hogy kit tartanak a díjra érdemesnek.

A három alapított díj közül az „Életpályamű” díjra olyan személyeket lehetett jelölni, akik betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladatai meghatározóak és eredményesek, valamint a dolgozók és vezetők körében szakmailag elfogadottak, megbízhatóak és segítőkészek. Ebben az évben ezt a díjat Drexler János, a Megazet Kft. ügyvezetője kapta.

A „Fiatalok a szakmáért” díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatta meg, aki pályája útján rövid idő alatt sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a csapatmunkában. Ezt az elismerést ezúttal Szalai Andor, a Szal-Agro Kft. kereskedelmi igazgatója vehette át.

A Szövetség vezetése fontosnak tartja, hogy a tagok a szakmáért tett aktivitását elismerjék, ezért alapították a „a MEGFOSZ legaktívabb tagja” díjat, amelynél nem volt külön kormeghatározás. Fontos volt, hogy aktív személy legyen, és állandó segítséget nyújtson a tagság és a bizottságok számára. A díjat idén az Axiál Kft. gépüzletág igazgatója, Fehér Ottó érdemelte ki. Hasonló díjat kapott még a szövetség kilenc aktív tagja is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu