Back to top

Egyre népszerűbbek a növényi alapú húspótlók

Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a húsfogyasztás csökkentésének irányába ható törekvések. Ennek megfelelően a vezető brit szupermarketlánc, a Tesco is kínál növényi alapú húspótló készítményekeket, amiket nagyobb áruházainak csomagolt hústermékei között helyez el.

Egyre több brit helyettesíti az állati termékeket növényi alapú húspótlókkal
Egyre több brit helyettesíti az állati termékeket növényi alapú húspótlókkal
A Tesco a vegán és vegetáriánus fogyasztók számára többféle márkájú termékekkel kíván eleget tenni a változó fogyasztói szokásoknak. Közleménye szerint egyre több brit helyettesíti az állati termékeket növényi alapú húspótlókkal, és fordul a vegetáriánus, illetve vegán táplálkozás felé.

Ugyanakkor nő az úgynevezett „flexitáriánok” száma is az országban, akik bár fogyasztanak húsféléket is, de étrendjükben a zöldségfélék és más növényi alapú élelmiszerek vannak túlsúlyban.

A Kantar Worldpanel panelkutatása szerint a brit háztartások 21 százaléka csökkentette a húsfogyasztást a különböző kampányok, így a Húsmentes Hétfő hatására. Ennek hatására 2019-ben 150 millióval több húsmentes ebédet szolgáltak föl az egy évvel korábbihoz képest. A Kantar fölmérése szerint 2018-ban a kizárólag növényi eredetű hozzávalókból készült ételek 92 százalékát nem a vegánok, hanem a flexitáriánok fogyasztották el.

Derek Sarno, a Tesco húsmentes élelmiszer-csoportjának innovációs vezetője szerint ezeknek az élelmiszereknek a minősége az utóbbi időben oly mértékben javult, hogy azok is szívesen fogyasztják, akik korábban el sem tudták képzelni az étkezéseiket hús nélkül.

Kialakulóban egy új, az egészség- és a környezetvédelem iránt elkötelezett vásárlói réteg, aki e cél érdekében hajlandó változtatni táplálkozási szokásain.

Ezt pedig az élelmiszerláncoknak ki kell szolgálniuk, teszi hozzá a szakember.

Forrás: 
freshfruitportal.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Miért árulnak ízetlen paradicsomot?

A paradicsom a szendvicsek, saláták nélkülözhetetlen kiegészítője. Szezonon kívül nehéz megtalálni az üzletben azokat, amelyek zamatosak lennének. A kutatók már tudják, miért.

Miért a külföldi húst?

Matej Korpáš, az SPPK sajóosztályának a munkatársa elmondta, hogy az üzletekben minden húsnál fel kell tüntetni, hogy az állatot hol nevelték, hol vágták le és a húsát hol dolgozták fel, valamint hogy hol csomagolták. A kamara ismételten figyelmezteti a vásárlókat, hogy figyelmesen, alaposan olvassák el ezeket az információkat.

Átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság.

Jég verte el az olasz gyümölcsöt, de az osztrákok sem jártak jobban

Nagy területeket érintő viharzóna vonult át Olaszország déli része fölött május közepén, számos gyümölcs- és zöldségkultúra sínyli meg a jégveréssel kísért időjárást. Ausztriában pedig a magyar határ mellett tombolt a vihar, 500 ezer eurónyi kárt hagyott maga után.

Magyarország erősnek számít az európai spárgatermesztésben

Ahhoz képest, hogy az Európai Unióban Magyarország a hatodik-hetedik legnagyobb spárgatermesztő, itthon megdöbbentően kevés fogy a termékből - írja keddi számában a Világgazdaság.

Újabb áfacsökkentésre készül Románia

A román kormány úgy döntött, hogy támogatja az egészséges és hazai hagyományos ételek fogyasztását, ezért azok áfáját 9-ről 5 százalékra mérsékli. A cél az, hogy 5-6 éven belül a „Made in Romania” feliratú termékek fogyasztása általános és mindennapos legyen.

Már nem a lengyelek szedik a spárgát

Míg 10 évvel ezelőtt szinte csak lengyelek dolgoztak a bajor földeken a tavaszi spárgaszedéskor, mostanra ritkaságnak számít a lengyel munkás, és egyre nehezebb munkaerőt találniuk a gazdáknak – számol be a Süddeutsche Zeitung.

Fagyasztott hússal jegelik a sertéspestis miatt elszállt árakat

Júliustól minden vágóhíd, hűtőház, feldolgozó cég köteles lesz minden egyes sertéshús tételét tesztelni afrikai sertéspestisre Kínában. Az eredmény? Aki tud, próbál szabadulni felhalmozott készleteitől, így egyelőre nem mutatkozik a termelés visszaesése az árakban.

A természet és a munka szeretetére nevel

Iskolakerti műhelynapot szervezett pénteken a Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Iskolakertekért Alapítvány. A szervezet minden évben más-már térségben rendezi meg programját, amelyen a környékbeli iskolák megismerhetik egymás kertműveléssel kapcsolatos oktató, nevelő munkáját.

A növények is éreznek fájdalmat?

A virágok és a zöldségek felkiáltanak és jajgatnak, mikor rájuk lépünk vagy vágjuk őket, állítja egy kutatás. De vajon fájdalmat is éreznek közben? Erről már megoszlanak a szakértői vélemények.