0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Frászt kapott a túrázó, miután kibontotta a bozótosban talált zsákot

Felkerült a legnépszerűbb internetes oldalra egy bejegyzés, amely egy több szempontból is aggályos esetet taglal. A hozzászólók dühösen és értetlenkedve adtak hangot véleményüknek az ügy kapcsán, amelyet a hatóságok is igyekszenek felgöngyölíteni.

Egy ausztrál állatvédelmi szervezet, a Brightside Farm Sanctuary a napokban tett közzé egy bejegyzést a Facebook-on, amely hatására hozzászólók egész sora adott „hangot” felháborodásának. A szervezet azt írta, az országhoz tartozó legnagyobb szigeten, Tasmánián túrázott éppen egy férfi, aki nagy bosszúságára látta, ahogy egy fehér furgonból több zsák szemetet hajítanak az út menti bozótosba.

Mikor a túrázó a „tetthely” közelébe ért, arra lett figyelmes, hogy az egyik összekötözött zsák mozog.

Odalépett hát, óvatosan elkezdte kioldani a zsineget, majd mikor belenézett a zsákba, rögtön hátra is hőkölt ijedtében – egy nem kevésbé rémült vándorsólyom nézett rá ugyanis.

A férfi az állatot az említett állatvédelmi szervezethez vitte, ahol egy alapos vizsgálatot követően szabadon engedték a madarat. Az esetről szóló poszt megdöbbentette az állatbarátokat, akik az ismeretlen elkövető felkutatását és felelősségre vonását követelték. Az ügy kapcsán a tasmán rendőrség az érintett hatóságok közreműködésével megkezdte a nyomozást.

Forrás: dailymail.co.uk/auhome