0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 25.

A kereskedelmi háború helyett az ASP tesz be a szójának

A Kína és az Amerikai Egyesült Államok között zajló kereskedelmi háborúban veszíteni látszott a szója. Azonban úgy tűnik, ennél sokkal nagyobb veszély les rá: a Kínában tomboló afrikai sertéspestis járvány következtében visszaesik a kereslet, így lesz miért aggódniuk az amerikai gazdáknak.

Kína az egyik legnagyobb szójaimportőr, és a legnagyobb beszállítója az USA. Az utóbbi időben azonban a kereskedelmi háború nagy vesztesének kiáltották ki ezt a terméket. Valóban elpártoltak a kínai takarmánygyártók ettől a növénytől, azonban hosszú távon az ASP lesz az, mi visszaveti majd az importot. Az USA mezőgazdasági minisztériuma (USDA) és az INTL FCStone Inc. már előre vetíti, hogy a következő évben visszaesik, vagy legalábbis csak lassan fog nőni a kínai szójaimport – írja a Bloomberg.

„Ma az afrikai sertéspestis a legnagyobb játékos, mivel ez irányítja a kínálatot.” – mondta Corey Jorgensen, az amerikai kereskedelmi cég, az Andersons Inc. elnöke, mely kukoricát, búzát és szóját vásárol fel az amerikai gazdáktól. Szerinte ez a hatás túlnyúlik a mostani kereskedelmi éven.

Az afrikai sertéspestist először az 1900-as években fedezték fel Afrikában. A fertőzött állatok 10 napon belül elhullanak, miközben az emberre nem veszélyes. Kína már több, mint egymillió sertést pusztított el, miután 122 kitörést észleltek 30 tartományban. Egyelőre nem látszik, hogy csillapodna a járvány.

Az egyik legnagyobb mezőgazdasági termékekkel kereskedő cég, a Cargill elmondta, hogy a vírus súlyosan érintette az állati takarmányok negyedéves bevételét és a kínai olajnövény felvásárlást is. Az Andersons előrejelzésében is szerepel a szójabab-igény összeomlása.

A kínai sertéságazat várhatóan 30 százalékkal fog csökkenni idén, ami nagyjából Európa teljes készletének felel meg a Rabobank szerint.

A bank szerint legalább három évre lesz szükség, hogy az állatállomány visszaálljon az eredeti szintre. Az Informa Agráripari Hírszerzési Ügynökségének szerint is ennyi időre lesz szükség, míg az FCStone legalább öt évet jósol.

A tenyészkocák száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal csökkent a kínai mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egyik jelentése szerint.

A kínai sertéságazat struktúrája teszi szinte teljesen lehetetlenné a vírus kiirtását – mondta Adlan Suderman, az FCStone vezető közgazdásza. A termelés nagyobbik részét ugyanis kis családi vállalkozások teszik ki. A legtöbb gazdánál, akinél a betegség elpusztította az állatokat, az újonnan beszerzett állomány is beteg lett.

„Azt látjuk, hogy manapság a kínai sertéstartók nem töltik fel az üres ólaikat, mert félnek, hogy a szomszédoktól újra elkapják a betegséget, vagy épp ki sem tudták fertőtleníteni a telepüket.”

– mondta David Williams, az Informa globális fehérjékkel foglalkozó elemzője.

A kínai szójaimport 14 százalékkal esett az első negyedévben, részben a kereskedelmi háború miatt. A takarmánygyártók kénytelenek voltak alternatívák után nézni. Néhányan attól tartanak, hogy ez végleges változás lehet, azonban Jim Sutter, az amerikai Szójabab Export Tanács vezérigazgatója szerint a takarmánygyártók a kereskedelmi háború után ahhoz fognak visszatérni, ami anyagilag legjobban megéri nekik, és ebbe beletartozik a szója is.

Az előrejelzések szerint a kínai szójaimport 15 év után először fog csökkenni, ebben az idényben 88 millió tonnára,

az FVStone szerint azonban 2019-20-ban akár 71 millió tonnára is eshet – ebbe a jóslatba a továbbra is fennmaradó vámokat is beleveszik. Az USDA külföldi mezőgazdasági szolgálata azonban így is arra számít, hogy növekedni fog az import, még ha lassan is. Azonban így is a 2017-18-as szint alatt marad majd.

Kína épp elég szóját vásárol fel ahhoz, hogy nincs szükségük a kereskedelmi tárgyalások befolyásolására Suderman szerint. „Ez jelenleg elfedi a fogyasztásban jelentkező visszaesést, azonban azt jelenti, hogy több szója van a raktárakban, mint amennyit fel tudnak használni. Hamarosan tehát a kereslet teljes hiányát is látni fogjuk emiatt.”

Nem csak rossz hírek vannak a szójapiacon.

Középtávon Kínának több sertést és egyéb húsfélét kell majd importálnia. Ennek eredményeképpen az amerikai sertés export már idén 20 százalékkal nőhet, miközben az Európai Uniós szállítmányok is 10-15 százalékkal nőhetnek az Informa becslései szerint.

Ehhez növelni kell az állatlétszámot, amihez több szója alapú takarmányra lesz szükség.

Kína éhsége a sertéshúsra kezd magára találni. A nemzet rekord mennyiségű, 77,7 ezer tonnányi amerikai ellátmányt vásárolt április elején az USDA adatai szerint, annak ellenére, hogy még mindig él a 25 százalékos vám az amerikai termékeken.

A vírus terjedése és Kína sertéshús igénye együtt azt jelenti, hogy az USA-ban idén több, mint 20 százalékkal is nőhetnek az árak, míg Nyugat-Európában is 15 százalékos emelkedés várható az Informa előrejelzései szerint.

„Az emberek továbbra is szeretnének sertéshúst fogyasztani” – mondta Sutter, miután visszatért egy kínai útjáról.

„Talán rövidtávon áttérnek másféle húsokra, mivel túl drága lett a sertés. Azonban amikor megkérdeztük az embereket, és szerintük nem várható hosszú távú keresletcsökkenés a sertéshús iránt Kínában.”
Forrás: www.bloomberg.com