Back to top

Kihajózik a Balatoni Kör

Rendhagyó helyszínre talált a Balatoni KÖR által életre hívott télen-nyáron nyitva tartó Balatont hirdető 2018/2019-es Gasztropiknik. A rendezvénysorozat utolsó állomása stílusosan a Balaton közepe lesz, ahol a pompás élőzene kiséretében elfogyasztott finom ételek-italok mellett bemutatásra kerül a legújabb Kóstold körbe kiadvány is.

A télen-nyáron nyitva tartó Balatont promótáló Balatoni KÖR Egyesület 2018 őszén hívta életre az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatát. Az eddigi helyszínek: Sümeg, Balatonlelle, Badacsony, Csopak és Köveskál után május 10-én a szántódi révből induló kompon fejeződik be az eseménysorozat.

A Balatoni KÖR tagjai olyan minőségi szolgáltatást kínáló vendéglátósok – éttermesek, borászatok, cukrászdák, pálinkafőzők, szállásadók – akik a szezonalitás helyett az egész éves nyitvatartás mellett tették le voksukat. A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait az eddig leginkább fókuszban lévő nyár helyett a szervezők szándékosan az őszi-téli napokra időzítették. Az esemény keretén belül a közönségnek lehetősége van megismerkedni a tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel, gyerekeknek szóló játékokkal, mindezt élőzene kíséretében.

A gasztropiknikkel kapcsolatosan Tóth Balázs (BL Yachtklub) ötletgazda, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikeres a GasztroPiknik sorozat.

A sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: egyre hosszabbodik a balatoni szezon, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket, amelynek gazdaságélénkítő hatását a vállalkozókon kívül az önkormányzatok is egyre inkább megérzik.”

A Balatoni KÖR megalapulásának egyik fő gondolatisága szerint a tagok egymást is előszeretettel ajánlják vendégeiknek, mint olyan minőségi szolgáltatókat, ahol csalódásmentesen lehet élvezni a magyar turizmusban rejlő lehetőségeket. A tagokról való tájékozódást a kezdetek óta segíti a Kóstold körbe elnevezésű kiadvány, amely 2018 nyár elején térkép formájában került a vendéglátóhelyekre, illetve jelent meg az újságárusoknál a Magyar Konyha gondozásában.

A kiadvány harmadik kiadását a Gasztropiknik utolsó állomásán, a kompon mutatják be a Balatoni KÖR tagjai.

Mire számíthatsz, ha a Balatoni KÖRrel tartasz a kompon? A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett pompás zongoramuzsika (Ökrös Károly – Budapest Bár) kíséretében az Egyesület tagjai „vízre bocsátják“ a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt: ennek a segítségével könnyedén lehetséges tájékozódni a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról.

Akik biztosan ott lesznek a kompon:

Éttermek

  • Aura Hotel
  • Bistro Sparhelt
  • BL YachtClub & Apartments
  • Borbarátok Panzió és Étterem
  • FrissTerasz
  • GUSTO13 Bistro & Delicate
  • Hotel Bonvino
  • Kalóz Strandbisztró
  • Tölgyes Kúria

Borászatok

  • Bujdosó Pincészet
  • Dobosi Pincészet és Vendégház
  • Egly Kézműves Borászat
  • Fata Pince
  • Garamvári Szőlőbirtok
  • Gilvesy Pincészet
  • Gyukli Pince
  • Ikon – Késa Birtok
  • Istvándy Pincészet
  • Pócz Pince
  • Söptei Pincészet és Étterem

Pálinkafőzde

  • Fenegyerek

 

Forrás: 
balatoni kör

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A nagyszüleink gyümölcsei voltak

Aki emlékszik a nagyszüleink korabeli régi gyümölcsök ízére és gyümölcsfát telepítene, az majdnem biztosan az őshonos fajták mellett teszi le a voksát, mondja Kaj István, aki számos „régi világbeli” alma- és körtefajta oltványát készíti és kínálja. A fiatalember a Zala megyei Pusztaszentlászló polgármestere, az Újhegyi Borbarátok Egyesület elnöke és egyben őstermelő.

A csiga sem fogy

A francia csigatenyésztők számára is nehéz év volt a tavalyi. A koronavírus okozta krízis miatt minden idényjellegű rendezvényt lemondtak, elmaradtak a turisták, becsuktak az éttermek, visszaesett az üzlet – a csigák nagy örömére.

Szalmonellás csirke vetett véget a profi focista pályafutásának

A volt német válogatott focista, Anrdré Schürrle néhány hónapja fejezte be végleg pályafutását, amiben közrejátszott egy szalmonellával fertőzött csirke étel elfogyasztása. A történetét a napokban az angol The Sun című lap idézte fel. A német középpályás 2013-ban csatlakozott a Chelsea-hez. Bár első szezonja nagyon sikeres volt, a következő szezonban már nem tudta hozni a formáját.

Megszabadulunk az egyszer használatos műanyagtól?

Az egyszer használatos, eldobható műanyag evőeszközöknek, poharaknak és szívószálaknak hamarosan el kell eltűnnie az Európai Unió országaiból. Az Európai Parlament 2019. márciusában hagyta jóvá az egyszer használatos műanyag csomagolóeszközökre vonatkozó irányelvet, amely 2021. július 3-án válik teljes mértékben alkalmazhatóvá.

Vegán január kihívás

A Veganuary által jegyzett januári vegán kihívás résztvevői eddig annyi szén-dioxidot spóroltak meg, amennyit 15 ezer Föld körüli úton pufogna ki egy autó. Aki csatlakozni szeretne, nemzetközi honlapokon teheti meg, és rengeteg segítséget kap.

Eredményesen zárult a téli szezonális ellenőrzés

A korábbi évekhez képest javuló eredményekkel zárult a 2020-as téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A december 1-31. között zajlott ellenőrzés-sorozatot Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el. Az élelmiszerláncban végzett 2501 ellenőrzés során 49 figyelmeztetést, 117 esetben összesen több mint 8,1 millió forint bírságot szabtak ki.

Hétfőtől jelentkezhetnek a beszállítók az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseit támogató programra

A beszállítók jelentkezését hétfőtől várják az élelmiszeripari vállalkozásokat támogató programra, amelyet tavaly decemberben hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az ITM hétfői közleményében idézte György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta a kormány számára fontos az ágazat vállalkozásainak erősítése és fejlődésük biztosítása.

Tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt 80 millió forintos bírságot rótt ki a Nébih

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a SPAR Magyarország Kft.-vel szemben. A vállalkozás több élelmiszeripari beszállító esetében is tisztességtelen üzleti magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül ún. „fix bónusz” megfizetésére kötelezte őket.

Alkohol és dohány a poggyászban Brexit után

Az Egyesült Királyság távozása az Európai Unióból egy olyan vámhatár megjelenését is jelenti, amely nemcsak a vállalkozókra, hanem a hétköznapi utazókra is vonatkozik. Eddig korlátlan mennyiségű különféle árut lehetett szállítani a La Manche-csatornán keresztül, de 2021. január 1-jétől korlátozások jelentek meg, különösen az alkohol és a dohánytermékek vonatkozásában.

Tejláz: Hogyan lehet megelőzni?

Hideg fülek, megnövekedett légzési sebesség, légzési elakadás, izomgörcsök, bénulás és eszméletvesztés, ami kómához és halálhoz vezethet. Ezek a hypocalcaemia vagy más néven tejláz tipikus tünetei, melyet a vérben hirtelen lecsökkent kalcium szint miatt alakul ki. A tejláz az egyik leggyakoribb betegség a tejüzemekben, de van megoldás a megelőzésére.