E mutatós díszpinty Észak-Ausztrália lakója, ahol nemcsak az erdőkben, hanem a szárazabb füves síkságokon is gyakorta előfordul. A sárgacsőrű törzsalak mellett, egy alfaja ismeretes, melynek csőre piros. Ez utóbbinak tollazata is intenzívebb színezetű.
Madarunkat igen gyakran importálták Európába, egészen a ’70-es évekig, viszont arra nem ügyeltek, hogy alfajtisztán tenyésszék őket, így a nálunk élő állomány lényegében alfajhibridnek tekinthető. Mivel áruk az exporttilalom miatt hosszú éveken keresztül igen magas volt, madarászoknak nem nevezhető élelmes üzletemberek, akárcsak a gould amandináktól, az ékfarkúaktól is rendszeresen, elszedték a tojásokat, s ezeket dajkamadarakkal (japáni sirálykapinttyel) keltették, aminek az lett az eredménye, hogy sok madárnál a kotlási ösztön nem jelentkezett. Ráadásul a vérfrissítésre sem ügyeltek, így még nehezebbé vált tenyésztésük.
Ebben az időszakban jelentek meg nagy mennyiségben a különféle színváltozatok is, így ma már a barnától az albínón át többek közt szürke és tarka madarakat is kínálnak eladásra. Persze a legszebb sokak szerint a természet ajándéka, a vadas szín.
Hogy milyen tollazatú ékfarkú amandinát veszünk, a mi döntésünk, egy valamit azonban sose felejtsünk: ezeket a madarakat nem szabad egyedül tartanunk. Ha nem is fajtársuk, más díszpintyek mindig éljenek mellettük!