0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jobb, ha a tehén nappal ellik

Egy amerikai- kanadai tanulmány szerint a tehenek nagyobb eséllyel ellenek napközben, ha a nap végén jutnak hozzá a takarmányadagjuk nagy részéhez. A napközbeni ellések számának emelkedése nagyban megkönnyítené a gazdák életét.

A szarvasmarháknál a legtöbb tehén reggelente jut nagyobb táplálékhoz és általában éjszaka ellenek. Ezért a gazdák és az állatorvosok gyakran egész éjszakákat töltenek az istállóban, hogy az elléshez asszisztáljanak.

A nappali ellés több okból is előnyös a gazdáknak: egyrészt könnyebb segítséget kérni az esetleges komplikációknál, másrészt az állatgondozóknak sem kell álmatlanul tölteniük egy-egy éjszakát.

Eldon Cole, a Missouri Egyetem állattenyésztési szakembere azt mondja, hogy a borjú születését az emésztő rendszer fiziológiai mechanizmusa és a hormonok irányítják.

Amerikai és kanadai kutatások azt bizonyítják, hogy a szarvasmarhák ellésének biológiai óráját át lehet állítani, oly módon, hogy az etetést délután öt és este tíz óra közé teszik.

„Az ebben az időben tartott etetés megváltoztatja a marhák normál napi rutinját, ezért nagyobb valószínűséggel ellenek majd a nappali órákban.”

A délutáni etetés ütemezésében némi problémát jelenthet, ha az állomány takarmányozása a legelőn zajlik. Ebben az esetben a gazdáknak tanácsos legeltetési tervet kialakítaniuk és sávokra bontaniuk a területet. A sávos legeltetési módszer alkalmazásával a legeltetett területet villanypásztorral kerítik körbe és 50-100 cm-es sávokban adagolják az állatok számára. Eldon Cole szerint az új, friss legelő sávokat jobb késő délután kijelölni.

A szakember azt javasolja, hogy az etetési időt a várható ellés előtt legalább egy hónappal állítsák át, azért, hogy az állat szervezete alkalmazkodni tudjon a változásokhoz.

A tereptanulmányok és kutatások is azt bizonyítják, hogy a késő délutáni etetés gyakorlatának köszönhetően kb. 80 % fölé emelkedett a napközbeni ellések száma.

Forrás: agriculture.com