0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Milliárdokért sütögetünk a grillszezonban

Csaknem három és fél milliárd forintot költ el a lakosság május és augusztus között a grillszezon termékeire, azaz grillkolbászra, -sajtra és -fűszerre.

Tavaly május és augusztus között 2,4 milliárd forint értékben 1200 tonna grillkolbász fogyott a boltokban, ez értékben 18, mennyiségben 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi grillszezon eladási adatait – közölte a Világgazdasággal a Nielsen. A piackutató adatai arra is rávilágítanak, hogy a forgalom bolttípus szerinti megoszlása meglehetősen koncentrált: az értékesítés 92 százaléka a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódott. Ebből 55 százalék jutott a 400 és 2500 négyzetméter közötti áruházakra, 37 százalék a 2500 négyzetméter felettiekre.

Kiemelt népszerűségnek örvendett a grillsajt is a 2018. május–augusztusi időszakban: 755 millió forint értékben, 250 tonnányi talált belőle gazdára,

ez értékben 20, mennyiségben 9 százalékos növekedés. A grillsajtot elsősorban szupermarketben vagy diszkontban szerzik be a fogyasztók, a 400 és 2500 négyzetméter közötti boltméretben zajlott a kategória forgalmának 90 százaléka.

Szerényebb mértékben, de a grillfűszerek piaca is bővült, a vizsgált időszakban értékben 5, mennyiség szempontjából pedig 2 százalékkal nőtt az érintett termékek kiskereskedelmi forgalma. A grillezésekre használt fűszerkeverékből több mint 50 tonnát spájzolt be a lakosság, miután e célra hozzávetőleg 320 millió forintot költött. A grillfűszerek forgalma kevésbé koncentrált: csak az értékesítés háromnegyede jut a 400 négyzetméter feletti csatornákra, miközben 14 százalékos rész a kisebb, 50–200 négyzetméteres boltoknak is jut.

Forrás: Világgazdaság