0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Tiffán borok új köntösben

A villányi Tiffán Ede Pincészet megújult arculatának, címkéinek bemutatására került sor a budapesti Andante Borbárban. Tiffán Ede, ifj. Tiffán Zsolt és a grafikusművész Králik Péter vázolta fel az arculatban bekövetkező változást, melyet egy hat tételes vertikális évjáratkóstoló követett a CUVÉE CARISSIMAE borokból napjainktól egészen 1999-ig!

Kétségtelen, a magyar borászat meghatározó alakja Tiffán Ede, aki 77 éve „beleszületett” a szakmába.

A Tiffán család 1746 óta foglalkozik szőlő- és bortermeléssel a Villányi borvidéken.

A mai borászat alapítója Tiffán Ede, aki a Villányi Állami Gazdaság és Termelő Szövetkezet vezetőjeként dolgozott több évtizedig, és szakmaiságával, alázatával, a rendszerváltás utáni minőségi magyar borászat egyik legfontosabb élenjárójának tekinthető. Főállása mellett 1967-ben kezdte önálló tevékenységét saját szőlőbirtokán és pincészetében, az első bora – egy Cabernet franc – is ebből az időszakból származik. 1991-ben először nyerte el az Év Bortermelője kitüntetést, 1999-ben a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig megkapta a Magyar Bor Akadémia Életműdíját. A szőlészetet és borászatot mai napig vezeti, aktívan felügyeli. Az ő kivételes szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása a biztosítéka annak, hogy a fogyasztók poharaiban a hitelesség és a tradíció tisztelete díszítse a bor minden rezdülését! A 2018-as évtől a 11. generáció is bekapcsolódott a munkába. Ifj. Tiffán Zsolt külföldi szakmai gyakorlatai után Franciaországban és Németországban szerezte meg szőlész-borász-diplomáját. Tiffán Balázs pedig a pincetechnológiáért felel. A tizenegy generációt átölelő múlt és jelen kötelez arra, hogy a borban a hiteles minőséghez való teljes ragaszkodás legyen az irányadó elv.

Idén megújul a Tiffán Pincészet. Az új generáció aktív munkája már érezhető a borokon, és a palackok is új köntöst is kapnak. Az új címkék először mutatkoztak be a nyilvánosság előtt. Králik Péter grafikus elmondta, ezek a mai kor elvárásainak megfelelően, de a hagyományokhoz ragaszkodva készültek. Igyekeztek a piaci igényekhez szabni úgy, hogy közben a borról szóljon.

Miközben korábban a római mitológia jelent meg a palackokon, a mostani koncepcióval sem szerettek volna felülni a divatnak. Maradt a fekete, fehér, arany és vörös színvilág. A prémium boroknál elsősorban a minimalista stílust, a chateau jellegű címkéket, míg a kisebb tételeknél a kézművességet igyekeztek megjeleníteni.

„A borvidék kétarcú, hiszen egyszerre van jelen a könnyed Portugieser és a mindent lesöprő Cabernet franc”- hangsúlyozta ifj. Tiffán Zsolt, aki elmondta, arra törekszenek, hogy ne a hordó, hanem  a borvidék, a terroire mutatkozzon meg boraikban. A CUVÉE CARISSIMAE bemutató során beszélt arról, hogy a Kopár-dűlőben, szőlőtelepítés előkészítése során egy talajmunkát végző gép római kori sírkőtöredéket fordított ki a földből.

Ez egy Kr.u. 260-ban, 25 évesen elhunyt hölgy emlékét őrzi. Felirata így szól: “Luciae… candidae, coniugi carissimae….” (A szépséges Lucia-nak, a legkedvesebb hitvesnek). A pincészet 1999-ben palackozta az első dűlőszelektált házasítását a Kopárból, s ekkor fogant meg az ötlet, hogy a CUVÉE CARISSIMAE boruk ennek állítson emléket. Ahogy a férj 1700 évvel ezelőtt elnevezte feleségét, úgy nevezték el borukat.

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag