0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Brokkolit a baromfinak

A brokkoli hulladékából, a szárából és leveléből készült takarmány jelentősen mélyíti a tojás sárgájának színét – derül ki a kaliforniai Davis Egyetem kutatóinak tanulmányából. Az egyetemen már évek óta kutatják a brokkoli antiallergén, rák- és elhízást megelőző tulajdonságait, a közel múltban pedig a takarmányozásban való hasznosítását is elkezdték vizsgálni.

A betakarítás során a brokkoli emberi fogyasztásra szánt virágját leválasztják, visszahagyva a növénynek megközelítőleg 75 százalékát kitevő szárát és leveleit. A levelek és a szárak jobb esetben a komposztban, de gyakran a szemétben végzik, pedig a brokkoli szárának például igen magas a kalcium-, karotinoid- és antioxidáns-tartalma és vitaminokban is gazdag.

A karotinoidok különösen a tojástermelők számára bírnak jelentőséggel.

A brokkoliban ezek a karotinoidok sárgák, narancssárgák, vagy sötétvörösek, és emiatt sötétíthetik a tojás sárgájának színét, amit a fogyasztók kifejezetten kedvezően fogadnak.

A kísérletek során a kutatók viszonylag nagy százalékban adtak brokkolit fehér leghorn tyúkok főként kukorica és szója keverékből összeállított takarmányához. A kontroll csoporttal összehasonlítva a brokkolival etetett tyúkok fogyasztása, testsúlya, takarmányhasznosítása, tojástermelése nem igen különbözött, sőt a tojások súlya és a tojáshéj vastagság is hasonló volt. Ugyanakkor

jelentősen sötétebb lett a tojások sárgájának színe.

A kutatók egyetértettek abban, hogy a brokkolit érdemes a baromfi-takarmányozásába is bevonni, de szélesebb körű felhasználásához még további kutatások szükségesek.

A kutatásról bővebben a California Agriculture, Volume 72, Number 4. számában olvashatnak.

 

 

Forrás: Poultry World/magyarmezogazdasag.hu