0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Baktériumok a csirkehúsban?

A Germanwatch nevű szervezet nagy diszkont szupermarketekben gyűjtött 59 csirkehús-mintát elemzett egy egyetemi laboratóriumban. Az eredmények szerint a minták 56 százalékán antibiotikumok ellen rezisztens baktériumok települtek meg.

A húsminták a négy legnagyobb németországi vágóhídról származtak. A vizsgálatra a Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium úgy reagált, hogy szerintük „ez arra utal, hogy a baromfiiparban túl sok antibiotikumot használnak”.

Szakértők szerint, a hús megfelelő főzésekor ezek a baktériumok elpusztulnak, ám a nyers, meg nem főzött húsból, például a vágódeszkáról, származó keresztszennyezés révén meg lehet betegedni, sőt akár meg is lehet halni.

A független fejlesztési és környezetvédelmi szervezet állítja, hogy bár a német baromfitenyésztők 2011 óta a felére csökkentették az antibiotikumok használatát, ez még így is a kétszerese annak, amit Dániában, Nagy-Britanniában vagy Ausztriában alkalmaznak. A Germanwatch azt követeli, hogy a baromfitelepeken drasztikusan csökkentsék le az antibiotikumok használatát, és az ipari gazdaságokból származó csirkehúst megfelelően címkézzék fel.

Forrás: dw.com/Magyar Mezőgazdaság