0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az őrségi sajt: egy kiváló helyi termék története

Korábban nem foglalkoztak az Őrségben sajtkészítéssel, azonban az elmúlt évtizedben megváltozott a helyzet, kialakult egy új helyi termék, az őrségi sajt. Ma már minőséget képvisel, s minden adottság megvan ahhoz, hogy egy új márkával gazdagodjon a hazai sajtválaszték, munkát teremtve a kiskörzet gazdálkodóinak.

Mezei Sándor Kós Károly díjas építészmérnök, aki Magyarszombatfán született, látva a tájegység munkanélküliségét az 1990-es években elhatározta a kecskesajt készítést szervezett formában. Kellő segítség, anyagi lehetőség, hozzáértés hiányában sajnos nem sikerült.

A 2000 évek elején, amikor idekerültem Magyarszombatfára, itt kezdtem német nemesített barna kecskéket tartani. A kifejt tejből sajtot készítettem Ezért nem igen vettek komolyan. Nem is adtak neki sok időt, hogy itt maradok, mert – ugyan már ki jön az Őrségbe sajtért. Aztán szépen sorban kezdtek mások is kecskéket tartani és a kifejt tejből eleinte fűszerekkel, darabolt hagymával, fokhagymával ízesített gomolyát kezdtek készíteni az asszonyok. Először csak a családnak, aztán a szomszédoknak.

Igazán nagy lökést az őriszentpéteri gazdapiac megindulása jelentett. Szombatonként eleinte félve a kritikától, csak óvatosan más termék mellett megjelentek a házi sajtok is. Először a kecskesajtok… Nemsokára felcsillant a szemük a tehéntartóknak is. Akik szintén neki lódultak a sajtkészítésnek, készülnek a tehénsajtok is

Ma már széles választéka van az őrségi tejhaszonnak, 5-6 sajtkészítő is árusítja a termékeit szombatonként. Így a szombatonkénti őriszentpéteri piac hírét a nyári turista szezon máshová is elvitte. Budapestre is elkerült az őrségi sajtok híre, nem kis örömünkre.

Persze vannak nagyon jól sikerült és kevésbé sikeres sajtkészítők. De az idő előre halad­tával náluk is érezhető a tapasztalattal együtt javuló sajt minőség. Kiemelve néhányat a sok sajtkészítő közül közül: A fiatal belga pár, Leen és Wouter, akik utánozhatatlanul finom goudát, hegyi sajtot készítenek. Belgiumból telepedtek ide a Vend-vidékre. Sajtjaik három hónapos érlelés után kerülnek piacra. Jersey teheneik vannak, és azok tejéből készítik. Az érleléstől sárga sajtok, nem csak gyönyörű látványt nyújtanak, hanem rendkívül ízletesek. Érezhető a kidolgozott sajttészta, amint az ember szájába veszi, szinte elolvad. Átadva azt a kellemes aromát, amelyet csak érlelt sajt tud nyújtani a fogyasztójának. Ismerve hazájuk sajtválasztékát, újabb ízletes tehénsajtokkal lepik meg a vásárlókat. Most éppen a csalán levéllel ízesített tehénsajtokat készítenek a vevők nem kis örömére. Ugyan az első 2 és 2,5 kg-os sajtok még csak az érlelés fél idejénél (1,5 hónap) tartanak, de máris gyönyörű látvány, ahogy az érlelt sajtok sorakoznak az állványokon.

Raclettet én is készítettem a goudából, amely ugyancsak ízletes gourmet falatnak bizonyult.

Ide kell sorolni a Rácz család tejtermékeit is, akik sajtot, túrót, tejfölt hoznak az ŐRI–PIAC-ra. De más házi készítésű termékeik is vannak. Igaz, még kevesen próbálkoznak a sajtok érlelésével, de a tendencia ebbe az irányba mutat. Az Őrség domborzati, éghajlati viszonyai igen csak segítenek a sajtkészítőknek, mert a páratartalom, viszonylagosan egyenletes hőmérséklet teszi lehetővé a más tájakhoz viszonyítva könnyebb és kiválóbb közötti sajtérlelést. Már pedig jövője az érlelt sajtoknak van. Hosszabb ideig eltarthatók, ízletesebbek, a sajt ízt lehet inkább élvezni, nem pedig a hozzákevert adalékanyagot, fűszerező anya­got (paprika, bors stb.).

Persze vannak emberek, akiket a név vonzott ide – őrségi sajt. Bár semmilyen szintű kötödésük nincs az Őrséghez, mégis itt készítenek sajtot, hogy könnyebben, vagy egyáltalán el tudják adni.

Tehát fogalom lettünk. Nem gond számukra, hogy 50–200 km-t autóznak, hogy őrségi sajtjuk lehessen. Baj az, amikor ezzel a hosszú idő alatt megszerzett névvel visszaélnek, lévén nem kistermelői sajtok.

Forrás: Kistermelők Lapja