0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Harc a növényvédő szer hatóanyagokért?

Az unióban sorra tiltanak be növényvédő szer hatóanyagokat, sokszor alternatíva nélkül. Miért lettek az utóbbi időben ellenségek a növényvédőszerek, miért a gyártókat büntetik, miközben sokszor csak helytelen használat okozza a bajokat? Ezekre a kérdésekre is kereste választ A HaszonAgrár által szervezett Fókuszban: a közös agrárpolitika rendezvény növényvédelmi szekciója.

Szalkai Gábor, a Növényvédelmi Szövetség (NSZ) ügyvezetője, a kerekasztal beszélgetés moderátora kiemelte, a fogyasztók közül egyre kevesebben tudják, honnan kerül az asztalra az élelmiszer, és ennek előállításában milyen szerepet játszanak a növényvédő szerek. Brüsszel 2009-ben – már egy évtizede – meghirdette a hatóanyag deregulációt, s ahogyan Jordán László, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi szakterület igazgatója rávilágított,

hazánkban, az integrált növénytermesztéssel, a környezettudatos gazdálkodás már a 80-as években gyakorlatnak számított.

A szakember a fogyasztók tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta, hogy megértsék, ezek a készítmények nem az ellenségeink. A tudomány fejlődésével ugyan újabb és újabb információkhoz jutunk, de az ágazatban nélkülözhetetlenek. Fontos, hogy alkalmazkodni tudjunk a megváltozott körülményekhez, amiben nem csak új hatóanyagok, hanem például rezisztens fajták termesztésbe vonása is helyet kell kapjon, illetve a növény igényeinek legjobb körülményeket kell biztosítani, ami az ellenálóság természetes alapja.

„Nem egy hatóanyag vérzett már el a brüsszeli vizsgálatok során, gyártóként évek óta komoly kihívások elé állítanak minket”

– fogalmazta meg véleményét Dobai Tibor. A Syngenta Magyarország kereskedelmi igazgatója kifejtette, nincs megállás, olyan innovatív technológiák, új szerek jelennek meg, melyek kiállják az idők próbáját. Nem csak megfelelnek a környezetvédelmi és egészségügyi feltételeknek, de segítik is a termelőket a sikeres gazdálkodásban. Fejlesztő vállalatként ehhez pedig igyekeznek néhány trükköt ellesni a természettől.,

Kovács Gyula, az FMC-Agro Hungary Kft. ügyvezetője, az NSZ elnöke hozzátette, az unió, a világ más országaihoz képest a növényvédő szer engedélyeztetés területén túl magasra tette a lécet. Ennek köszönhetően a gyártók más készítményeket vezetnek be az öreg kontinensen, mint a világ egyéb részén. Ahhoz, hogy egy molekulából forgalmazható növényvédő szer legyen, 10-12 évet és 200-300 millió dollárt emészt fel. A mai kutatások nem napjaink problémáira koncentrálnak, hanem másfél évtizeddel előbbre tartanak.

Hajnal Gábor, a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának marketingvezetője szerint számítani kell arra, hogy a mai készítmények zöme néhány éven belül eltűnik  a piacról. Éppen ezért gyártóként már idejében fel kell készülni, hogy olyan termékekkel tudjanak megjelenni, amelyek megfelelnek a kihívásoknak.

Forrás: magyarmezogazdasag