0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényvédelmi előrejelzés – folytatódik a molyrajzás

Eddig azok a betegségek terjedtek, amelyeknek a száraz idő kedvez, de a nedvesebbre fordult időben már a varasodás is fertőzhet. Egyre több az almamoly, már repül a lombosfa-fehérmoly is, és levéltetvekből is mind többel találkozhatunk. Ne feledjük, virágzó növények közelében csak méhkímélő permetezés jöhet szóba!

A hosszan tartó száraz, meleg idő kedvezett az almafák lisztharmatának, a fertőzött hajtásvégek aránya elérte a 10-15 százalékot. Ez még elsősorban a fertőzötten áttelelt vesszőkből, rügyekből ered, de kiváló kiinduló forrása a másodlagos fertőzéseknek, a meleg, párás idő kedvező körülményeket teremt erre. A varasodás első tünetei még nem láthatók, de a nedvesebbre fordult időben elindulhat az aszkospóra-szóródás.

Almában, körtében és birsen is nagy a veszélye a baktériumos tűzelhalás megjelenésének, hiszen a virágzás alatti és utáni időszakban a legérzékenyebbek a fák a fertőzésre.

Most, más lehetőség híján, réztartalmú gombaölő szeres preventív permetezéssel enyhíthetünk a járványveszélyen.

Már a múlt héten is találni lehetett almamolylepkéket a feromoncsapdákban, tovább folytatódik a megkezdődött rajzás. Mellette megkezdődött a lombosfa-fehérmoly repülése is, így hamarosan gondoskodni kell a lombozat megfelelő védelméről, ami főként a repülő lepkék elleni védelmet jelenti. Egyre több hajtásvégen figyelhető meg a hajtáspirosító almafa-levéltetű kártételének nyoma. A bepirosodott és összesodródott levelek fonákán megtalálhatók a szívogató levéltetű-kolóniák.

A poloskaszagú szilvadarazsak lárvái már kikeltek és rágnak a szilva terméskezdeményeiben. Védelem híján a fertőzött termés hamarosan beteríti a fák alját. Fölszívódó készítménnyel ez még megelőzhető. Vele egyszerre kezeljük a fákat a moníliás hajtásfertőzés ellen is, mert a száraz idő dacára még nem múlt el a fertőzés veszélye.

Zöldségeskertjeinkben a kiültetett palánták környezetében, sőt fénycsapdában is megjelent a lótücsök.

Rágásával egyetlen éjszaka több növényt is képes tönkretenni, ezért fontos védekezni ellene, csalétek kihelyezésével.

Díszkertjeinkben a rózsafajták némelyike már virágzásközeli fejlettségű. A bimbókon megjelentek az első levéltetű-kolóniák. Fajtától függően sajnos ismét támad a rózsa hajtáshervasztó darazsa. A kikelt álhernyók éppen a legértékesebb virágot képző hajtásokat teszik tönkre. Egyúttal védjük meg a most még egészséges lombozatot a lisztharmattól és a diplokarponos betegségtől (csillagrozsdától). Ha virágzik a rózsa, csak méhkímélő permetezés jöhet szóba.

Fenyőinken több helyen is támad a fenyődarázs álhernyója. Rágásával lecsupaszítja a hajtásvégeket. Maga által készített szövedéke védelmében nehéz ellene védekezni.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: Kertészet és Szőlészet