0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Okos élelmiszerek újabb több száz üzletben

Jelentős kereskedelmi partnerrel bővült az okos élelmiszereket gyártó és forgalmazó stratégiai partnerek köre Magyarországon – jelentette be az Okos Élelmiszerek Kft. ügyvezetője, Szakács Tamás.

Az élelmiszer-nagykereskedelmi profilú Kerekes Kft. franchise rendszerének – amelybe a Privát Max, a Privát és a Cél üzletek tartoznak – több száz boltjában válnak elérhetővé a mai naptól a Vitajó brand első termékei, a Vitajó cipók.

Élettani előnyök

A Hajdúsági Sütödék-csoport cégei hosszú ideje tartó, Smart Food elnevezésű kutatási programjuk keretében 2017 tavaszán jelentek meg az első okos élelmiszerekkel a hazai piacon. „E termékek attól okosak – mondta Szakács Tamás -, hogy amellett, hogy finomak és teljes gasztronómiai értékűek, jól körülhatárolható területeken konkrét és aktív egészségügyi, élettani előnyöket nyújtanak fogyasztóiknak.”

Ezt az új, XXI. századi élelmiszer-egészség koncepciót tavaly beválasztották az Év 100 legérdekesebb magyar innovációja, a közelmúltban pedig a Magyar Innovációs Nagydíjon a negyven legelismertebb innováció közé.

Több mint 3 millió

A Vitajó cipókból a bevezetés óta már jóval több, mint 3 millió darabot adtak el. A cégcsoport tavaly elkezdte egy speciális gyártói-piaci franchise rendszer bevezetését is. Ennek keretében jogilag jól körülhatárolt feltételek mellett lehetővé teszik más hazai és külföldi sütőipari cégek számára, hogy az egészséget támogató termékeket saját piacaikon gyártsák, forgalmazzák. A Privát hálózat kiszolgálására a Hajdúsági Sütödék Kft. kapott jogot.

„Ez év tavaszától széles körben tárgyalásokat kezdtünk idehaza és külföldön is a franchise rendszer erőteljes bővítése érdekében.

A következő két évben szeretnénk elérni, hogy az ország területét lefedve, minden jelentősebb kereskedelmi csatornában és valamennyi sütőipari formátumban elterjedjenek a Vitajó brand termékei és ezt követően a többi speciális élettani szolgáltatást nyújtó okos élelmiszer márka is” – mondta Szakács Tamás.

A Privát hálózat boltjaival együtt immár több mint 1700 üzletben – köztük két multinacionális kereskedelmi hálózat hipermarketjeiben – érhetők el a speciális cipók Magyarországon.

Forrás: sajtóközlemény