Back to top

Alsőörsön lesz a Stihl nemzeti favágó kupa

Idén Alsóörsön, a 20. jubileumi Open Road Festen rendezik meg a Stihl Timbersports sportfavágó kupa nemzeti bajnokságát - mondta Szeremley Csaba, a Stihl Timbersports menedzsere szerdán Budapesten.

Az Open Road Festet június 5. és 9. között rendezik, a beharangozó sajtótájékoztatón Szeremley Csaba kiemelte: ez már a hetedik nemzeti bajnokságuk lesz. A fesztivált szervező Harley Davidsonnal két éve kezdték az együttműködést, a két cég között mindenképpen közös pont az elemi erő, illetve a szabadság utáni vágy. 

A Stihl programjainak keretében lesz egy rookie, vagyis ifjúsági kvalifikációs verseny három magyar és három külföldi versenyzővel.

Az újonc versenyzők közül a legtehetségesebb Strubel Bence, aki nemrégiben Hollandiában megnyerte a rookie kvalifikációs versenyt - mondta Szeremley Csaba. Kiemelte, hogy a verseny mellett látványos programokkal is készülnek a fesztiválra, lesz motormosó sátruk, és meglepetés fafaragás.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere kiemelte, hogy az Open Road Fest Alsóörs életének szerves része, és attól kezdve, hogy befejeződött, várják a következőt. Az előszezon végének legfontosabb balatoni eseménye a motorosok ünnepe, amelyre idén - a 20 éves jubileum alkalmából - tűzijátékkal is készülnek - fűzte hozzá.

A fesztiválon fellép többek között az Edda Művek, a Karthago, a Tankcsapda, az Ivan and The Parazol, a Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a Europe.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgépek fejlődéstörténete a Bábolnai Gazdanapokon

Agrártörténeti kiállítás keretei között a 35. Bábolnai Gazdanapokon a Mezőgazdasági Eszköz-és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum mutatja be, hogy milyen eszközök, milyen erőforrások álltak a gazdálkodók rendelkezésére.

Héja, vadászebek és facsemeték – idén is erdei játszóház Bábolnán

A 35. Bábolnai Gazdanapok az idén sem maradt gyermek és családi programok nélkül, ahol számos hasznos ismerettel gyarapodhatnak a fiatalok, miközben szórakoztató feladatokat oldanak meg, vagy izgalmas előadás részesei lehetnek. Emellett részletesen megismerkedhetnek az erdész és vadász szakma szépségeivel.

Bábolnán áll Közép-Európa legöregebb akácfája

Bábolna a lovassport szerelmeseinek zarándokhelye. Az egykori Szapáry-kastélyt körülölelő impozáns épületegyüttes és park ad otthont a Nemzeti Ménesbirtoknak, amely a Bábolnai Gazdanapok alatt minden évben megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Szakértő idegenvezető kalauzolja a közönséget az arab ménes istállói, a fedett lovarda, a Hősök kapuja és a kocsimúzeum nevezetességei között.

Elektromos ültetvénytraktort mutattak be

Csendes és károsanyag-kibocsátás nélkül dolgozó kistraktort mutatott be a Royal Traktor Zrt. Ültetvények, növényházak környezetkímélő erőgépe a Farmtrac 25G 4WD. Közterületen, zárt térben folyó munkára is ajánlják, mert elkerülhető vele a zajszennyezés.

A Bábolnai Gazdanapok legjobb kiállítói

A Magyar Mezőgazdaság Kiadó évek óta díjjal ismeri el a Bábolnai Gazdanapok kiállítóinak kiváló, és különleges teljesítményét. A díjak átadására mindig a nyitó napon megrendezett kiállítói fogadás ad alkalmat. Idén már tizedik alkalommal adtuk át az „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat.

Közösség, erdőismeret, fenntarthatóság – ezek voltak az idei Erdei Vándortáborok kulcsszavai

Augusztus végén zárult az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándor Program. A tíz állami erdőgazdasággal partnerségben megvalósított kezdeményezés során a felső tagozatos és középiskolás diákok idén már 12 útvonalon járhatták be hazánk erdőit.

Segítséget kap az agrárszektor

Segítséget kapnak az agrárvállalkozások és élelmiszerfeldolgozó cégek: egyszeri, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. Az orosz-ukrán konfliktus mellett ugyanis az energiaárak drasztikus emelkedése és a történelmi aszálykár is igen komoly kihívást jelent az ágazat egyes szereplőinek.

Próbálják ki a precíziós technológia lehetőségeit

Különböző szakembereket köt össze az Agrárközösség, hogy adminisztratív és szakmai oldalról is támogassa a gazdálkodókat. A 35. Bábolnai Gazdanapokon az MMg-Agrárközösség precíziós szaktanácsadási ponton lehet megismerni a tevékenységüket.

Hatvan éve a gazdák szolgálatában - különdíjat kapott a Győri Agroker Zrt.

A 35. Bábolnai Gazdanapokon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Különdíját a Győri Agroker Zrt. kapta. A több üzletággal rendelkező cég célja az volt, hogy közepes árfekvésű és jó minőségű eszközöket gyártó cégekkel alakítsanak ki partneri kapcsolatokat.

Történelmi nehézségek, történelmi lehetőségek - megnyitotta kapuit a 35. Bábolnai Gazdanapok

A nehézségekből erőt meríthetünk és megmutathatják számunkra a lehetőségeinket – mondta Nagy István a 35. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján szeptember 8-án. Az agrárminiszter több fontos bejelentést is tett a rendezvényen.