0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Együttműködési megállapodás a SZIE és a Hód- Mezőgazda Zrt. között

A Hód- Mezőgazda Zrt. gazdasági és terepi gyakorlati lehetőséget biztosít a Szent István Egyetem hallgatói számára, illetve számos területen várható a jövőben közös kutatás-fejlesztési program elindítása.

Stratégiai együttműködési megállapodást ír alá a Hód- Mezőgazda Zrt. és a Szent István Egyetem a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon 2019. május 9-én. A megállapodás célja egyfelől a hazai és nemzetközi képzés támogatása, melynek keretében a Hód- Mezőgazda Zrt. gazdasági és terepi gyakorlati lehetőséget biztosít a Szent István Egyetem hallgatói számára; másfelől számos területen törekednek a jövőben közös kutatás-fejlesztési program elindítására, mely során számíthatnak a Szent István Egyetemre, mint tudományos-szellemi központ támogatására.

Az egyetemekkel való együttműködés nem ismeretlen a Hód- Mezőgazda Zrt. életében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló hároméves kutatás-fejlesztési program során a Szegedi Tudományegyetemmel közösen tejelő szarvasmarháknak fejlesztenek takarmányt. „A lecitin újszerű alkalmazásának vizsgálata és a pálmazsír kiváltása hazai alapanyaggal nagytejű szarvasmarhák takarmányozásában, különös tekintettel a szaporodásbiológiai paraméterek javítására, valamint a funkcionális tej előállításának lehetőségei” című pályázathoz 760 millió forint támogatást kapott a konzorcium. Várhatóan ez az innovatív megoldás előnyösen befolyásolja majd a tejtermelő szarvasmarháknál mind az energiapótlást, mind pedig a produktív és reproduktív tulajdonságokat.

A SZIE-vel az együttműködési megállapodás aláírása 2019. május 9-én, csütörtökön 12.50 perckor várható a két nagy bemutató csarnok között a Hód-Mezőgazda Zrt. VIP sátránál Hódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, mint az OMÉK társrendezvénye kiállításon.
Forrás: Hód- Mezőgazda Zrt.